Dr. Siklós Nóra
szülész-nőgyógyász
„Fontos célom, hogy évek múlva is az egyik legszebb élmény maradjon a szülés a pároknak”.

Rendelés
Budaörs
csütörtök: délelőtt
Beszélt nyelv(ek)
angol
Kórház
Tritonlife Róbert Magánkórház

- Budaörs
Dr. Siklós Nóra vagyok, szülész-nőgyógyász szakorvos
Orvosi diplomámat 2010-ben szereztem meg a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Mindig orvos akartam lenni, ebben nem is volt meglepetés, hiszen a szüleim, nagyszüleim is orvosok. De én tettem egy kis kitérőt: szereztem egy közgazdász diplomát is, végül azonban mégis az orvosi pálya mellett köteleződtem el. Szülész-nőgyógyászként főbb érdeklődési területeim közé tartozik a várandósgondozás, a természetes szülés és egyre többet foglalkozom meddőségi kivizsgálással is. A szülészet szép szakma, ami leginkább pozitív élményeket ad. Mondhatjuk, hogy gyerekkorom óta szívtam magamba a szakma szeretetét, ugyanis édesapám, dr. Siklós Pál, a „Tanár Úr” szintén szülész-nőgyógyász. Külön öröm számomra, hogy tőle tanulhattam, és ma már együtt is dolgozhatok vele.
Türelem és idő
A szülészet olyan műfaj, amihez elengedhetetlen a türelem és az idő, amit én igyekszem megadni a kismamáknak. Mindig is inkább a szülőszoba volt a terepem, mint a műtő. Nagy támogatója vagyok a természetes szülésnek, akár olyan, alternatív megoldásokkal is, mint a vízben szülés, illetve a farfekvésű magzatok esetében a méhen belüli fordítás. Erre egyébként a saját szülésem kapcsán is szükség volt: kislányom medencevégű fekvésű volt, próbálkoztunk is a külső fordítással, de sajnos nem sikerült, így ő végül császármetszéssel született meg, bármennyire is természetesség-párti vagyok.
Családok születnek
Fantasztikus érzés, amikor a szemünk láttára válnak családdá a párok – ez hihetetlenül nagy motivációt ad a mindennapi munkavégzés során. A mai napig elérzékenyülök, amikor a szemem előtt születik meg a család, amikor az édesapák először fogják meg, látják meg gyermeküket, könnybe lábadt szemmel, miközben a párjukra is büszkén néznek.
Segítek azoknak, akiknek nehezebben megy
Egy ideje meddőségi kivizsgálásokat is végzek, ugyanis tudom, hogy mennyire nehéz lehet azoknak a pároknak, akiknek nem jön össze a gyermekvállalás. Igyekszem segítséget nyújtani nekik az alapszintű meddőségi kivizsgálásban, amelyben fontos szerepet játszik az ultrahangos követés és szükség esetén a peteérés támogatása.
Mivel fordulhatnak hozzám a páciensek?
- Várandósgondozás
- Nőgyászati vizsgálatok
- Meddőségi kivizsgálás (alapszinten)
- Kiemelt szolgáltatások: várandósgondozás, endorette mintavétel (ambulánsan szövettani mintavétel a méhűrből)