fbpx
„Gyerekkorom óta azt látom magam körül, hogy mások segítése, felemelése milyen pozitív hatással van az egész társadalomra.”

Dr. Szigethy Tamás

CorvinPasarét
szülész-nőgyógyász

Dr. Szigethy Tamás vagyok, szülész nőgyógyász.

Orvosi tanulmányaimat Romániában végeztem, majd Miskolcon, Debrecenben és Szegeden szereztem szakmai tapasztalatot. Már rezidensként végeztem olyan műtéteket, amiket sokszor csak tapasztaltabb szakorvosok hajtanak végre. A műtétek mellett korán elkezdtem ultrahanggal is foglalkozni, mostanra sokszor tapasztaltabb kollégák is kikérik a véleményemet ezen a területen.

Mások segítése inspirált

Orvos és tanár családból származom, így gyerekkorom óta azt látom magam körül, hogy mások segítése, felemelése milyen pozitív hatással van az egész társadalomra. Ez mindig is inspirált engem, így nem volt kérdés számomra, hogy ezen szakmák egyikét választom.

A betegségek melletti örömteli pillanatok

Egyetemista éveimben olyan szakirányt kerestem, ami sokrétű, kreatív és emberközpontú. Fontos volt számomra az is, hogy a pácienseimmel ne csak akkor találkozzak, amikor betegnek érzik magukat.
Ezeket összevetve jött a nőgyógyászat, hiszen ezen a területen hasznosíthatom a problémamegoldó képességem, lehetek kreatív és van lehetőségem a pácienseim örömteli pillanataikban is osztozni – például egy kisbaba születése során.

Személyre szabott ellátás

Mindig igyekszem olyan megoldásokat találni a pácienseim problémáira, ami az élethelyzetüknek megfelelő. Ennek érdekében naprakész tudással, mindig a legfrissebb irányelvek szerint keresem azt a személyre szabott gyógymódot, ami a legjobb az adott beteg számára. A pácienseim pozitív visszacsatolása a legnagyobb motivációm: ez visz előre, hogy a lehető legjobban teljesítsek minden nap.

Amennyiben tudok segíteni önnek, jelentkezzen be hozzám kényelmesen a pasaréti vagy az üllői úti (L33 Corvin) rendelőbe.,

Rendelés

Corvin

P: 8:00 - 12:00

Pasarét

P: 13:00 - 20:00

Szolgáltatások