online időpontfoglalás Receptírás

Dr. Kőrösi Júlia

szülész-nőgyógyász

„Nőként kiemelt empátiával fordulok pácienseim felé, hiszen pontosan tudom, milyen a másik oldalon állni – azaz feküdni.”

Rendelés

Corvin

hétfő: délután

Beszélt nyelv(ek)

angol

Dr. Kőrösi Júlia vagyok, szülész-nőgyógyász.

szülészet-nőgyógyászat kényes terület: bizalmi viszonyt kíván, hiszen mégiscsak intim testrészeinkről, szerveinkről beszélgetünk, azokat vizsgálja az orvos. Nőként én nemcsak azt tudom, milyen ezeket a vizsgálatokat végezni, hanem azt is, milyen a vizsgálóágyon feküdni.

Tudom, milyen a másik oldal.

Talán éppen ezért tudok valódi empátiával fordulni a pácienseim felé, és ezért fontos számomra, hogy a rendeléseken bizalmi légkört tudjak kialakítani, hatékonyan oldjam a velem szemben ülő nő feszültségét, szorongását. Elengedhetetlennek tartom a megfelelő kommunikációt, a páciens egyenrangú félként kezelését, bevonását, a lehetséges kezelési tervekről való részletes tájékoztatást. Az ő testéről van szó, tudnia kell, mi történik és miért, mert ez is sokat hozzátesz a biztonságérzethez, illetve magához a gyógyuláshoz is.

Szívvel-lélekkel

Az egyetemen már az első nőgyógyászati gyakorlat alatt eldöntöttem, hogy később is ezzel szeretnék foglalkozni. Magával ragadott a szakma összetettsége, így nem volt kérdés, merre tovább. Jelenleg a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán dolgozom. A szülőszobai- és osztályos munka mellett részt veszek a kórház területi szakellátásában is, így a szülészeti-nőgyógyászati problémák széles körével, és számos érdekes esettel találkozom.

A következő kérdésekkel, problémákkal, vizsgálatokkal kapcsolatban fordulhattok hozzám:

Amennyiben úgy érzed, tudok Neked segíteni, foglalj hozzám időpontot, várlak szeretettel a rendelőben!

Szolgáltatások, amelyekben segítségedre lehetek

Beszéljenek helyettünk elégedett ügyfeleink

Kitűnő5.0 Alapján 8117 vélemény Írjon rólunk véleményt ittLilla Kapolcsi SzabóLilla Kapolcsi Szabó ★★★★★ Dr. Káel Kinga csodás orvos, a recepciós munkatársak is kedvesek, figyelmesek.Erika PosthaErika Postha ★★★★★ Dr. Héra Anna lelkiismeretes, türelmes, tüneményes Doktornő. Ajánlás útján kerültem Hozzá, közvetlensége és kedvessége csodálatra méltó. Bár minden orvos ennyire empatikus és emberi lenne, mint Ő! Az L33 pedig az a hely, ahol kedvesen, csodás környezetben fogadják a pácienseket: jó szívvel ajánlom őket!Response from the ownerKedves Erika! Köszönjük a kedves szavakat! Örömmel olvastuk, hogy ilyen nagyszerű tapasztalatokat szerzett nálunk és Dr. Héra Annánál. Nagy öröm számunkra, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal. Várjuk vissza szeretettel!L33 Medical Vojcek EszterVojcek Eszter ★★★★★ Megbízható, pontos, naprakész. Csak jó tapasztalatom volt vele.Response from the ownerKedves Eszter! Köszönjük, hogy megosztotta velünk tapasztalatát Dr. Fekete Áronnal kapcsolatban! Öröm számunkra, hogy elégedett volt szolgáltatásunkkal. L33 Medical Zsolt NemesnyikZsolt Nemesnyik ★★★★★ Mindenki nagyon kedves és segítőkész (olyat is láttam, hogy a recepciós pultból kijött egy hölgy, és odament egy vizsgálatra várakozó pácienshez, hogy "hozhat-e neki valamit, amíg vár" :)). A betegfelvétel és a vizsgálat problémamentes, itt végre azt éreztem, hogy bátran lehett kérdezni, nem úgy, mint az állami intézményeknél, vagy más magánrendelőknél...A rendelő nagyon kulturált, modern kialakítású (plusz pont, hogy nem utcai cipőben/bakancsban kell bemenni, hanem van papucs, és a várakozó helységben víz, kávé, tea, stb.)Response from the ownerKedves Zsolt! Köszönjük a kedves szavakat és az alapos visszajelzést! Öröm számunkra, hogy pozitív tapasztalatokkal távozott, és elégedett volt a szolgáltatásainkkal. Várjuk vissza szeretettel! L33 Medical Éda Glória PogányÉda Glória Pogány ★★★★★ Kedves, professzionális, barátságos, hiteles és tudományos alapokon nyugvó, körültekintő ellátásban volt részem. Szívesen ajánlom bárkinek!Response from the ownerKedves Éda!Köszönjük szépen a kedves szavakat és az ajánlást! Öröm számunkra, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal. Várjuk legközelebb is! L33 Medical Henriette Gyertyános-SprokHenriette Gyertyános-Sprok ★★★★★ Szeretném megköszönni Dr. Kuti Ferenc kardiológusnak az alapos vizsgálatot. a részletes tájékoztatását. Úgy éreztem mindenre választ kaptam. A kollégák is segítőkészek, kedvesek voltak.Gyógyszert írattam fel, a Pasaréti Rendeĺő munkatársa gyorsan, kedvesen intézkedett.Amit ígért, hamarosan elküldte az emailemre, így a kérésem már megoldódott. Köszönöm.Response from the ownerKedves Henriette! Köszönjük a kedves szavakat, örülünk, hogy elégedett volt a vizsgálattal és kollégáink hozzáállásával. További jó egészséget kívánunk! L33 Medical Andrea FlorioAndrea Florio ★★★★★ Hatalmas köszönet Dr.Farkas doktornőnek.6 éve várok egy ilyen kompetens orvosra.Ezenkivül nagyon figyelmes,együttérző és azonnal segìtőkész doktornő.Nagyon tetszett a hozzàállása hogy mindig együtt döntöttünk a terápia további lépéseiben.Én azóta is szívvel ajánlom tovább a klinikán a doktornőt.Response from the ownerKedves Andrea, köszönjük, hogy megosztotta velünk pozitív tapasztalatait Dr. Farkas Eszterrel kapcsolatban. Nagyon örülünk, hogy ennyire elégedett és bizalommal ajánlja őt másoknak is! L33 Medical Noémi BerencsiNoémi Berencsi ★★★★★ Egy észrevétel csak: a téli időszakban a levett cipők tárolására más módszert kellene találni, mert ez így elég kényelmetlen és a kabátok felakasztását a fogasra is nehezíti.Response from the ownerKedves Noémi! Köszönjük az észrevételt, mindenképp átgondoljuk, hogyan tehetnénk kényelmesebbé és praktikusabbá a tárolást. Elnézést kérünk a kellemetlenségért!L33 Medical zsuzsa barabaszsuzsa barabas ★★★★★ Csak szuperlativuszokban tudok nyilatkozni a tapasztalatunkról. Köszönjük.Response from the ownerKedves Zsuzsa! Nagyon örülünk, hogy ennyire elégedett volt a tapasztalatával. Köszönjük, hogy megosztotta velünk a véleményét, ez sokat jelent számunkra. Várjuk vissza szeretettel!L33 Medical Anita NagyAnita Nagy ★★★★★ A recepción mosolygós és figyelmes fogadtatásban volt részem, ügyfélbarát be- illetve kiléptetéssel, számlázással.A doktornő alapos volt az előzmények és az aktuális diagnózis vonatozásában egyaránt. A vizsgálat során végig informált, abszolút biztonságos és támogató légkört teremtve.Response from the ownerKedves Anita! Köszönjük kedves szavait, örömmel olvastuk, hogy elégedetten távozott rendelőnkből. Mindig igyekszünk a legjobb ellátást nyújtani, és jó érzés, hogy ezt sikerült átadnunk Önnek. L33 Medical Gabriella KunGabriella Kun ★★★★★ Tiszta, barátságos környezet, udvarias bánásmód, korrekt tájékoztatás, maximális figyelem és pontosság.Response from the ownerKedves Gabriella! Köszönjük szépen a kedves szavait, örömmel olvassuk, hogy mindennel elégedett volt! Mindig azon dolgozunk, hogy pácienseink a lehető legjobb ellátásban részesüljenek. L33 Medical viktória herrviktória herr ★★★★★ Nagyon -nagyon kedves , mindenki a recepción . Dr Varga Fanni pedig egy tünemény , nagyon figyelmes megértő nagyon alaposan vizsgàl egy percig se volt kellemetlen semmi . Teljes szívemből ajánlom ritka az ilyen empatikus kedves és alapos kivizsgálás!!😇👌Response from the ownerKedves Viktória! Köszönjük szépen kedves szavait, örömmel olvastuk, hogy ennyire elégedett volt velünk. Az Ön elégedettsége és bizalma a legfontosabb számunkra! Várjuk vissza szeretettel!L33 Medical Adrienne ErdővégiAdrienne Erdővégi ★★★★★ Pár perc várakozási idő, rendkívül kedves, szakszerű, alapos és gyors vizsgálat. Teljesen fájdalom mentes volt a vizsgálat. Csak ajánlani tudom.Response from the ownerKedves Adrienne! Köszönjük kedves szavait, öröm számunkra, hogy elégedett volt a vizsgálattal és a szolgáltatással. Szívesen látjuk Önt a jövőben is! L33 Medical Anna SzundyAnna Szundy ★★★★★ Gördülékeny kommunikáció. Mindig készséges, gyors ügymenet.Response from the ownerKedves Anna! Köszönjük kedves szavait! Örömmel látjuk, hogy elégedett velünk, és igyekszünk továbbra is hasonló színvonalon segíteni. Várjuk vissza a jövőben! L33 Medical Judit OsvátJudit Osvát ★★★★★ Ilyen fokú kedvességgel még sehol se találkoztam, csak gratulálni tudok az itt dolgozó hölgyeknek/úrnak, bámulatos!Response from the ownerKedves Judit! Nagyon köszönjük a kedves szavakat, öröm számunkra, hogy sikerült ilyen pozitív élményt nyújtanunk. Várjuk legközelebb is szeretettel! L33 Medical Márton HomikMárton Homik ★★★★★ Profi sebész, hozzáértő, jól elmagyarázza a tudnivalókat. Csak ajánlani tudom!Response from the ownerKedves Márton! Nagyon köszönjük a pozitív visszajelzést! Öröm számunkra, hogy elégedett volt a kollégánk munkájával és tájékoztatásával. Továbbra is számíthat ránk. L33 Medical Lívia DudásLívia Dudás ★★★★★ Dr. Farkas Eszter a legkevesebb, türelmesebb nőgyógyász, akivel valaha találkoztam. Kifejezetten jó élmény volt a 4 éves kislányomnak is, aki először járt nőgyógyásznál. Meg van a helyünk 🙂Response from the ownerKedves Lívia! Köszönjük visszajelzését, örülünk, hogy ilyen pozitív élményekkel távoztak, és hogy gyermeke is jól érezte magát nálunk. Várjuk Önöket legközelebb is! L33 Medical Tünde HornyákTünde Hornyák ★★★★★ Ma a Corvin negyedi rendelőben voltam.Köszönök mindent.Response from the ownerKedves Tünde! Köszönjük szépen a visszajelzését, örülünk, hogy elégedett volt a Corvin-negyedbeli rendelőnkben kapott ellátással. Várjuk szeretettel legközelebb is!L33 Medical Diána GaranDiána Garan ★★★★★ Dr.Papp Lucát jó szívvel ajánlom, empatikus, lelkiismeretes, szakmailag felkészült és naprakész tudással rendelkezik. Az L33 csapat munkatársai udvariasak és mindig segítőkészek.Response from the ownerKedves Diána! Köszönjük a kedves szavakat és a bizalmat, örülünk, hogy elégedett volt a csapatunk és Dr. Papp Luca munkájával! Várjuk vissza szeretettel! L33 Medical Dóra CsöndesDóra Csöndes ★★★★★ Hihetetlen kedvesek és segítőkészek☺️Response from the ownerKöszönjük szépen, Dóra, igazán öröm számunkra, hogy elégedett voltál a csapatunkkal! Mindig örömmel segítünk. L33 Medical js_loader