fbpx
A

Abortusz – Vetélés

Abortuszról vagy vetélésről akkor beszélhetünk, amikor a terhesség azelőtt szakad meg, vagy szakítják meg, hogy a magzat a méhen kívül is életképessé válna.

Abrasio – küret, nőgyógyászati kaparás

Abrasio - küret, nőgyógyászati kaparás

AC – haskörfogat

A terhesség alatti ultrahangvizsgálatok során a magzatnál többek közt az AC, azaz a haskörfogat méretét kísérjük figyelemmel. Ennek alapján meg tudjuk becsülni, mekkora lehet a magzat, illetve információt kapunk arról is, hogyan fejlődik.

Adenomyosis

Az adenomyosys az endometriózis egy súlyos formája, melynek során a méhnyálkahártya a méh izomzatában is megjelenik. Ennek hatására a méh mérete és alakja is változik: a többszörösére is megnőhet és gömb alakúvá deformálódhat. Az állapot a beteg számára fájdalommal jár a menstruáció alatt és azon kívül is, valamint vérzészavarok is jelentkeznek.

Adhézió

A műtétek utáni összenövéseket nevezzük adhéziónak. Ilyenkor az érintett területen elhelyezkedő szervek nőhetnek össze – hasi műtétnél ezek főleg a belek, a méh, a petefészkek, illetve akár a húgyhólyag. Ezt meg lehet előzni azzal, hogy a műtét során összenövésgátló folyadékot használnak, de a beteg életmódján, adottságain is sok múlik: gyakoribb az adhézió nagy túlsúly, valamint gyulladások, kevés mozgás esetén.

Alaphőmérséklet – bazális hőmérséklet (BBT)

Ez azt a testhőmérsékletet jelöli, amit közvetlenül ébredés után mérünk, még az előtt, hogy felkelnénk az ágyból, lehetőleg minden reggel azonos időben. Az alaphőmérsékletből lehet következtetni arra, hogy hol tart a menstruációs ciklus, információt ad például arról, hogy megtörtént-e az ovuláció az adott ciklusban, de akár előre is kikövetkeztethetjük, hogy az mikorra várható.

Alfa-fetoprotein – AFP

Az AFP az embrió májában és belében termelődő fehérje, aminek a jelenlétét a magzatvízből, valamint az anya véréből is ki lehet mutatni. Jelen van ugyanakkor felnőtteknél is, de csak minimális mennyiségben. Ha mégis megnövekedik a szintje, az sajnos semmi jót nem jelent: a májat, a herét, illetve a petefészket érintő daganatok esetén szoktunk megnövekedett AFP értékkel találkozni.

Amenorrhea

Ez azt az állapotot jelöli, mikor a páciensnek teljesen megszűnik a vérzése.

Amniocentézis

Ez egy vizsgálat elnevezése, melynek során ultrahangos vezérléssel a magzatvízből vesznek mintát vékonytű segítségével, hogy a mintából genetikai vizsgálatot lehessen végezni. A vizsgálat 99%-os pontossággal tud kimutatni a genetikai eltéréseket, fejlődési rendellenességeket és anyagcsereproblémákat.

Anamnézis

Anamnézis
B

Bakteriális vaginózis (BV)

Biztos, hogy szinte minden nő hallott már róla, hiszen ez a leggyakrabban előforduló hüvelyfertőzés. A kiváltó ok az, hogy a hüvely bakteriális egyensúlya felborul, és a „rossz” baktériumok veszik át az irányítást. Kellemetlen tünetekkel jár, mint viszketés, kipirosodás, illetve kellemetlen szagú, híg, szürkés folyás.

Bartholin-mirigy

Két ilyen mirigyünk van, a hüvelybemenet két oldalán. Az a szerepük, hogy nedvesítsék a hüvely bejáratát, azonban a kivezető nyílásuk el tud záródni, így a folyadék bennreked, és méretes, ám fájdalmatlan ciszta alakulhat ki. Az igazi gond az, ha a ciszta elfertőződik, begyullad és tályoggá alakul – ekkor már fájdalmas, ezért érdemes ezt az állapotot nem megvárni, és már akkor felkeresni az orvost, amikor még „csak” a cisztáig jutunk el.

Bazális hőmérséklet

Ez azt a testhőmérsékletet jelöli, amit közvetlenül ébredés után mérünk, még az előtt, hogy felkelnénk az ágyból, lehetőleg minden reggel azonos időben. Az alaphőmérsékletből lehet következtetni arra, hogy hol tart a menstruációs ciklus, információt ad például arról, hogy megtörtént-e az ovuláció az adott ciklusban, de akár előre is kikövetkeztethetjük, hogy az mikorra várható.

BCG-oltás

Ez a TBC betegség elleni védőoltás, teljes nevén Bacillus Calmette-Guerin. Minden újszülött kötelező jelleggel megkapja néhány napos korában. A beadás helyén néhány hét múlva duzzanat, seb alakulhat ki, ami be is gennyesedhet, ettől azonban nem kell megijedni, ahogy attól sem, ha a környéken lévő nyirokcsomók enyhén megduzzadnak. Az sem probléma azonban, ha nem alakul ki hegesedés, pirosság – a korábbi gyakorlattal ellentétben ma már tudjuk, hogy ilyen esetekben sincs szükség újraoltásra.

Bethesda-rendszer (klasszifikáció)

A Bethesda-féle osztályozás váltotta a rákszűrés leleteken korábban szereplő Papanicolaou-féle osztályozást, ami a köztudatban még mindig él: P1, P2, P3, P4. A Bethesda egy részletesebb, informatívabb értékelést tesz lehetővé.

Billings módszer

A méhnyaknyák állapotából meghatározható, hogy hol tart a menstruációs ciklus – ez a Billings módszer alapja. Megfigyelésen alapul, ebben az esetben a nyák színét, állagát figyelik meg. Amikor közeleg az ovuláció, átlátszóvá, nyúlóssá válik, mint a tojásfehérje, utána sűrű, fehér, krémszerű textúrájúra vált.

Biopszia

Röviden szövetmintavétel. Az a lényege, hogy valamilyen képletből (szervből, elváltozásból) kicsípünk egy kis darabot, ezt pedig szövettani vizsgálatra küldjük, hogy megállapítsuk, milyen elváltozással van dolgunk.

Blighted ovum

Az az állapot, amikor a fogantatás megtörténik, a terhesség igazolt, de a petezsák üres, nem látható benne sem szikhólyag, sem embrió. Ilyen esetben lehet várni egy picit, hogy magától beinduljon a vetélés, de ha ez bizonyos időn belül nem történik meg, a terhesség műtéti befejezése indokolt.

BPD – Biparietális átmérő

Egy olyan paraméter, ami információt ad a magzatról a terhességi ultrahangvizsgálat során. A fej átmérőjét jelenti halántéktól halántékig. Lehet belőle következtetni a magzat korára, súlyára és méretére, de csak a 12. hét után szoktuk mérni.
C

C-reaktív protein – CRP

A laboreredményeken találkozhatunk ezzel a rövidítéssel. Egy fehérjét takar, aminek emelkedett értéke azt jelzi, hogy valamilyen gyulladás van a szervezetünkben. Az érték magassága a gyulladás mértékét is jelzi, ha megszűnik a gyulladás, gyorsan visszaáll a normális szintre.

Cerclage

A méhnyak műtéti úton történő zárását jelenti, akkor szoktuk alkalmazni ezt az eljárást, ha a méhszáj túl korán elkezd kinyílni, így meg tudjuk előzni a koraszülést, középidős vetélést.

Cervix

A méh alsó harmadát nevezzük cervixnek vagy méhnyaknak. Henger alakú, alapesetben körülbelül 7,5 cm hosszú, szülésen már átesett nőknél azonban 1 centivel hosszabb. Két részét különböztetjük meg, a külső és a belső méhszájat, ezt a kettőt a nyakcsatorna köti össze. Szerepe a méh „lezárása”, a terhesség során bent tartja a magzatot, szülés közben azonban kitágul, kijáratot biztosítva. Nyákot is termel, ami segít a hüvelyflóra megtartásában, valamint síkosítja a hüvelyt.

Condyloma – nemi szervi szemölcs

A nemi szervek környékén megjelenő szemölcs, amiért többnyire a HPV kevésbé veszélyes változatai felelősek. A szemölcsök kívül jelennek meg a hüvelybemenetnél, a végbélnél, a szeméremtesten és a gát környékén. Többféle eljárással eltávolíthatók, ecsetelés, lézer, valamint a fagyasztás is segíthet.

Conisatio

Ez egy sebészeti fogalom, azt jelenti, hogy a méhnyakból egy kúp alakú darabkát távolítanak el, amit aztán szövettanra küldünk diagnosztikai céllal. Az eljárást többnyire megelőzi egy pozitív citológia, súlyos, de még nem rákos elváltozásnál jön szóba. Terápiás jellegű is lehet a problémás rész kimetszése révén.

Curette

Egészségügyi kaparás, frakcionált abrázió, abrasio, küret, curette, küretműtét, fractionalt curette, curettage, FrCu neveken is emlegetik. A méh nyálkahártyájának lekaparását jelenti, úgynevezett küretkanállal. Lehet diagnosztikai és terápiás célja, az eltávolított szövetet küldjük tovább szövettanra. Gyakori kisműtéti beavatkozás, rendszerint rendellenes vérzés okainak feltárásása céljából végezzük, ami lehet rosszindulatú folyamat, jóindulatú daganatok elváltozások, illetve hormonális zavarok. Altatásban és helyi érzéstelenítésben is lehet végezni.

Cysta – ciszta

Folyadékkal telt tömlő, ami szinte bárhol lehet a szervezetben. Számos különböző fajtája létezik, a beazanosításában segít a cysta fala, valamint az, hogy milyen folyadék van benne pontosan. Általánosan elmondható, hogy a vékony fallal rendelkező, víztiszta bennékű nőgyógyászati ciszták többnyire jóindulatúak, de azért nem árt a folyamatos ellenőrzés.

Cytológia

Ez a mintavételt követő vizsgálat, melynek során sejteket vagy sejtcsoportokat tanulmányoznak át alaposan, hogy megítéljék, van-e kóros elváltozás, és ha igen, milyen jellegű. Szűrővizsgálatként is használjuk, de konkrét elváltozások azonosításának céljából is. A nőgyógyászatban a méhszájról vett minta elemzését hívjuk cítológiának – a köznyelv ezt rákszűrésként ismeri.
D

Descensus uteri – Méhsüllyedés

A méhet tartó szalagok megnyúlása miatt jön létre, ez általában több terhesség után, idősebb korban jellemző. Fő tünete, hogy a páciens érez „valamit” a hüvelyében, akár kézzel is ki tudja tapintani. Célszerű vele minél hamarabb orvoshoz fordulni, hogy ne alakuljon ki súlyos állapot – extrém esetben a méh ki is tud lógni a hüvelyből!

Douglas

A Dougles az a terület, ami sigma bél és a méh között helyezkedik el, a hasüreg a legmélyebb részén.

DPO (days past ovulation)

Az ovuláció után következő napok száma. Úgy kell számolni, hogy magát az ovulációt a 0. napnak tekintjük.

Dysmenorrhea

Ez a rendellenes vérzés egyik formája: ebben az esetben a menstruáció nagyon erős fájdalmakkal, gyengeséggel jár. Különböző szintjei vannak, előfordul, hogy csak néhány órán át tart, de akár napokig is elhúzódhat ez az állapot. Fontos tudni, hogy nem normális állapot, ha csak sok gyógyszerrel lehet elviselni a menstruációt, vagy ha lehetetlenné teszi a mindennapi teendők elvégzését! Ilyen esetekben ki kell vizsgálni, hogy mi áll a háttérben, és kezelni kell a kiváltó okot – az endometriózis például gyakran jár ilyen tünetekkel.

Dysplasia

Még nem rák, de olyan szövettani elváltozás, ami egyértelműen a rák irányába tart. Ilyen esetben szoros kontrollt írunk elő, hogy azonnal lehessen lépni, amikor szükségessé válik.
E

Eclampsia

Ez egy görcsroham, ami az egész testet érinti és eszméletvesztéssel jár. Súlyos állapot, a preeclampsia előzi meg (lsd. később). A terhesség, a szülés és a gyermekágyas időszak alatt áll fenn a veszélye. Felhívhatja a figyelmet a közelgő bajra, ha a páciens erős fejfájásra panaszkodik, hányingere van, hány, látászavarokat tapasztal, Megelőző tünetei a fejfájás, látásromlás, szikralátás, fokozott reflex-ingerlékenység, hányinger, hányás – ha ezek jelentkeznek, minél hamarabb orvoshoz kell fordulni!

EFW – becsült magzati súly

Az EFW ad választ arra a kérdésre, hogy vajon mekkora lesz a születendő kisbaba – ez ugyanis a méhen belüli becsült súly. A 12. héttől szokás meghatározni a haskörfogatból, a combcsont hosszából és a koponya harántátmérőjéből, de valódi jelentősége csak az utolsó hónapokban van, hiszen fontos információ a szülésre való felkészüléshez. Érdemes ugyanakkor észben tartani, hogy ez nem egy kőbe vésett érték, hanem becslés – olykor nagy tévedések is előfordulnak!

Ejacualtio preacox

Sajnos sok férfit érintő probléma: korai magömlést jelent, vagyis azt, amikor a szexuális együttlét során a férfi túlságosan hamar jut a csúcsra – akár még a konkrét aktus megkezdése előtt, vagy közvetlenül utána.

Ejakuláció

A férfi szemszögéből ez a szexuális együttlét csúcspontja: a magömlés, vagyis az ondó kilövellése a hímvesszőből.

Elektív műtét

Olyan műtét, ami nem egy akut, sürgős eset megoldása, hanem előre ütemezett, tervezett.

Embrió

A terhesség 12. hetéig így nevezzük a méhben fejlődő, megtermékenyített petesejtet.

Embrió transzfer

Ez az a folyamat, amikor egy IVF (in vitro fertilizáció – a mesterséges megtermékenyítés egy formája) során, a korábban leszívott és megtermékenyített petesejtet vagy petesejteket a méhbe helyezik.

Embriopátia

Ez azt jelenti, amikor a fejlődő embriónál valamilyen rendellenesség tapasztalható az első 3 hónapban. Az embriopátia nem egy konkrét betegség, hanem egy összefoglaló elnevezés bármilyen problémára.

Emlőrák

A mellekben kialakuló rosszindulatú sejtburjánzás. A tejutakból vagy a tejmirigyekből indul ki, ma már jól kezelhető, ha időben észreveszik. Az első jel általában a mell szövetében kitapintott csomó, de a problémás terület fölötti bőr elváltozása is jelenzheti (úgynevezett „behúzódás” alakul ki). A korai felismerésben hatalmas szerepe van a szűrésnek, melynek segítségével már a kezdeti elváltozások is kimutathatók. Figyelem: nem csak nőknek lehet emlőrákjuk! Bár ritka, de férfiaknál is előfordulhat.

Endocervicalis adenocarcinoma in situ (AIS)

Sajnos ez nem jó hír a rákszűrés leleten: egy korai rákos elváltozást jelez a méhnyak mirigyhám sejtjeiben. Ez egy kezdetleges szakasz, amikor a rák a környező szövetekre még nem terjedt át – körülbelül 5 év kell ahhoz, hogy invazív méhnyakrákká alakuljon
F

Fájdalmas közösülés (dispareunia)

A dyspareunia azt jelenti, hogy a nő szexuális aktus közben fájdalmat érez vagy közvetlenül a nemi szervben, vagy a kismedencében. Lehet ártalmatlan oka, de mivel súlyos állapotot is jelezhet, mindenképp orvosi kivizsgálás szükséges!

Fetopathia

Összefoglaló elnevezés: azokat a betegségeket fedi, amik a terhesség első 3 hónapja után érintik a fejlődő magzatot.

Fibroadenoma

Ez egy jóindulatú csomó, ami többnyire a mellekben fordul elő. Ijesztő, mert mikor kitapintják, legtöbben rákra gondolnak, de ártalmatlan. 1-5 cm nagyságú, kemény, a környezettől jól elkülönülő, de mobilis göb. Fiataloknál gyakrabban fordul elő.

Fibróma

A fibrómát, fibroid tumornak is hívják, az ijesztő elnevezés ellenére azonban egy jóindulatú elváltozás, ami a rostos kötőszövetekből indul ki. A testen bárhol megjelenhet, sokszor anyajegynek gondolják.

FL – combcsont hossza

A méhben növekvő magzat combcsontjának hosszát jelöljük FL rövidítéssel. A 11. héttől mérjük, hogy következtethessünk belőle a magzat magasságára, várható születési méretére.

Flowmetria

Áramlásvizsgálat, melynek során a terhesség alatt a magzat vérkeringését vizsgáljuk. Konkrétan a köldökzsinór, a magzati aorta, valamint a baba más artériáinak és vénáinak keringését ellenőrizhetjük általa.

Fogamzásgátlás

A fogamzásgátlás arra szolgál, hogy megakadályozzuk a terhesség létrejöttét. Ezt ma már számos eszközzel elérhetjük – hogy kinek mi ideális, az egyéni preferencia, valamint egészségi állapot kérdése, ezért érdemes nőgyógyásszal átbeszélni a témát.

Folliculometria

Ez egy ultrahangos vizsgálatot jelent, ami arra irányul, hogy a peteérés folyamatát, valamint a méhnyálkahártya cikluson belüli változását nyomon követhessük, hogy lássuk, rendben bekövetkezik-e az ovuláció, és meghatározzuk annak várható idejét.

Follikulus stimuláló hormon – FSH

Az FSH az úgynevezett follikulus stimuláló hormon, mely az agyalapi mirigyben termelődik. Ez mindkét nem szervezetében megtalálható, azért felelős, hogy az ivarsejtek érési folyamatai rendben végbemenjenek. Nők esetében a peteérés támogatásával vesz részt a ciklus szabályozásában, míg a férfiaknál a spermiumok érésére hat.

Folsav

A folsav egy vízben oldódó vitamin, nőgyógyászati szempontból a várandósság legelső szakaszában van szerepe, ugyanis a fejlődő embrió gerincének lezárásában, azaz a velőcső záródásban vesz részt.
G

Galactorrhea

Azt jelenti, hogy a mellből tej ürül akkor, amikor a nő nem szoptat, de férfiaknál is előfordulhat.

Gát

A gát egyfajta átmenet a végbél és a hüvely között.

Gátmetszés

A gátmetszésre szülés közben kerülhet sor: a gáton ejtett metszés lehetővé teszi, hogy a baba fejének kitolásakor a lágyrészek minél kisebb sérülést szenvedjenek el. Orvosi neve episiotomia.

Gén

A gén az örökítőanyag, ami a szervezetünk örökletes tulajdonságait hordozza.

Genetikai tanácsadás

A genetikai tanácsadáson igyekeznek meghatározni annak kockázatát, hogy az utód örökölhet valamilyen genetikai eredetű betegséget. Ezt több módszerrel és eljárással állapítják meg, például laboratóriumi vizsgálatokkal, statisztikákkal, korábbi eredmények figyelembevételével.

Gesztációs zsák – GS – petezsák

A gesztációs zsák, más néven petezsák az, ami egy korai terhességnél körülveszi az embriót – ez előbb látszik az ultrahangon, mint maga az embrió. Ha egy korai terhességnél gesztációs zsákot látunk a méhben, az egyértelmű jele annak, hogy méhen belüli a terhesség.

Gonadotropin releasing hormon – GnRH

Ezt a hormont a hypothalamus termeli, és azért felelős, hogy szabályozza az agyalapi mirigy hormontermelését, ennek következményeként pedig fontos szerepe van a női ciklus szabályozásában, hiszen az LH és FSH hormonok termelődésére hat.

Gonadotropinok

A gonadotropinok hormonok, melyeket az agyalapi mirigy termel. Szerepük abban rejlik, hogy serkentik férfiaknál a herék, nőknél pedig a petefészkek működését. Ilyen hormon az FSH, az LH, illetve a prolaktin is.

Gonorrhea – kankó, tripper

Ez a több néven is ismert betegség szexuális úton terjed, vagy anyáról a gyermekre a méhlepényen át. Gyulladást idéz elő a húgyutakban, de érezhető tüneteket a nőknél nem mindig okoz – éppen ezért veszélyes, ugyanis kezeletlenül meddőséghez is vezethet.

Grav.s.

Így rövidítjük a terhességi hét kifejezést (gravida septima = a várandósság hete). Fontos, hogy mindig a betöltött hetet jelezzük, tehát például 13 hét 4 naposan grav.s.13 szerepel a papíron, annak ellenére, hogy technikailag itt már a 14. hétről beszélünk.
H

Harántfekvés:

A harántfekvés kifejezést terhesség alatt használjuk abban az esetben, mikor a baba keresztben fekszik az anyukája hasában. Ezt általában ki is lehet tapintani: lehet érezni oldalt a baba fejét.

HCG – Human Chorionic Gonadotropin

Ez egy terhesség alatt termelődő hormon, amit a méhlepény választ ki. A HCG-nek fontos szerepe van abban, hogy a sárgatest progeszteront tudjon termelni. Kiválasztódik a vizeletbe, ennek köszönhetően tudják a patikában kapható terhességi tesztek vizeletből megállapítani a várandósságot.

Head circumference – fejkörfogat – HC

A HC is egyike azoknak az értékeknek, amiket a terhesség alatt a magzat vizsgálatakor mérünk: ez a fejkörfogatot jelöli. Fontos információ a szülés módjának megválasztásához, valamint ez az egyik érték, amiből megbecsüljük a magzat súlyát.

HELLP-szindróma

A HELLP-szindróma egy súlyos terhességi szövődmény, ami főleg a vérképet és a máj működését érinti. Maga az elnevezés egy angol szavakból alkotott mozaikszó: Haemolysis (hemolízis – a vérsejtek feloldódása), Elevated Liver enzymes (emelkedett májenzimértékek) és Low Platelet count (alacsony vérlemezkeszám). Súlyos következményei lehetnek, az anya és a baba életébe is kerülhet, ezért mindenképp kórházi ellátást igényel!

Hiperstimuláció

A petefészek túlstimulálását, túlzott működését jelentim, vagyis azt, hogy nem csak egyetlen petesejt érik meg egy adott ciklusban, hanem több. Ennek kontrollált formáját idézik elő hormonok segítségével az asszisztált reprodukciós eljárások során azzal a céllal, hogy több legyen a megtermékenyíthető petesejt, ezzel pedig nagyobb esélyt kapjunk a sikerre. A kontrollált ováriális hiperstimuláció és a hiperstimulációs szindróma (OHSS) közt a különbség, hogy utóbbi esetben a páciens súlyosabb tüneteket is érezhet.

Hisztero-salpingográfia – HSG

Ez a vizsgálat röntgen segítségével mutatja meg, hogy méhtestnek vannak-e elváltozásai, illetve a petevezetékek átjárhatók-e. A vizsgálat során a méhet feltöltjük kontrasztanyaggal a nyakcsatorna irányából, így a röntgenen nagyon szépen látszik a kontrasztanyag útja, és kirajzolódnak az esetleges elváltozások, akadályok.

Hiszteroszkópia

Egy olyan vizsgálat, melynek során a méh belsejét tekintjük át endoszkóp segítségével, ami gyakorlatilag egy kis kamera. A vizsgálathoz a méh üregét folyadékkal töltjük fel, rövid altatásban végezzük. Diagnosztikai és műtéti céllal egyaránt alkalmazzuk ezt az eljárást, a talált elváltozásokat azonnal lehet műteni, majd szövettanra küldjük őket.

HPV (humán papillomavírus)

A HPV egy víruscsalád, ami a bőrön és a nyálkahártyákon okoz sejtburjánzást. Bár a többségnek a méhnyakrák jut róla eszébe, mert valóba lehet a kiváltó oka, de sok típusa okoz ártalmatlan elváltozásokat, például szemölcsöket. Összesen mintegy 170 típusát ismerjük, alacsony, illetve magas rizikó kategóriába soroljuk őket. A méhnyakrákos esetek majd mindegyike HPV-vel indul, de nem minden HPV egyenlő a méhnyakrákkal.

HSIL

Rákszűrés leleten találkozhatunk ezzel a mozaikszóval, és sajnos nem jelent jót: rákmegelőző állapotot jelöl, és további vizsgálatokat tesz szükségessé. Ez még nem rák, de jó eséllyel azzá válik: az esetek egyharmadában visszafejlődik a folyamat, kétharmadában viszont a rák felé halad. Bizonyos esetekben azonnali kimetszés is szükséges lehet.

Human choriogonadotropin

Lásd: HCG. (Ez egy terhesség alatt termelődő hormon, amit a méhlepény választ ki. A HCG-nek fontos szerepe van abban, hogy a sárgatest progeszteront tudjon termelni. Kiválasztódik a vizeletbe, ennek köszönhetően tudják a patikában kapható terhességi tesztek vizeletből megállapítani a várandósságot.)
I

In situ carcinoma

A rák egy olyan típusa, ami nem terjed át a környező szövetekre, mert csak azokat a sejteket érinti, ahonnan elindult.

In vitro fertilizáció (IVF-ET)

Ez a mesterséges megtermékenyítés orvosi neve. Az eljárás során a petesejtet kiveszik a szervezetből, majd laboratóriumi körülmények között termékenyítik meg a spermiummal. Ha beindul az osztódást, az embriót a méhbe helyezik, ahol, ha minden jól megy, megtapad és tovább fejlődik.

Infertilitás

Így nevezzük a meddőséget, terméketlenséget, vagyis amikor egy adott párnak nem sikerül életképes magzatot nemzeni.

Inkomplett abortus

Vetélés után merülhet föl ez a diagnózis abban az esetben, amikor a várandós nő ugyan elvetél, de nem ürül ki a méhe teljesen. Szövetmaradékok maradnak a méhben, ez pedig görcsöket, vérzést okoz. Mivel hosszabb távon az állapot gyulladáshoz, súlyos szövődményekhez vezethet, mindenképpen orvosi kontrollra van szükség.

Inkontinencia

Vizeletvisszatartási probléma. Konkrétabban azt jelenti, hogy az érintett nem tudja a vizeletürítést teljes mértékben szabályozni a záróizmok elégtelensége vagy stressz miatt.

Inoperábilis daganat

Olyan daganat, amit nem lehet műtéttel eltávolítani, mert olyan helyen van, vagy túl nagy a mérete.

Intramurális

Azt jelenti, hogy valamilyen képlet a méh falában helyezkedik el. Többnyire a miómák vonatkozásában használjuk ezt a kifejezést.

Intrauterin

Jelentése méhen belüli. Használjuk a terhesség helyzetének meghatározására, de intrauterin fogamzásgátló eszközök is vannak (például a spirál).

Intrauterin fogamzásgátló eszközök – IUD

Olyan fogamzásgátló eszköz, amit a méh üregébe helyeznek. Több fajta közül választhat, aki ezt a védekezési módot preferálja, ugyanis vannak hormontartalmúak, amik a mechanikai hatáson túl hormonokkal is segítik a terhesség elkerülését, illetve olyanok is, amik aktív hatóanyagot nem tartalmaznak.

Intrauterin growth retardation- IUGR

Méhen belüli retardáció. Ez azt jelenti, hogy a magzat valamilyen okból lemarad a növekedésben a méhen belül. Akkor tekintjük retardáltnak az újszülöttet, ha jelentősen kisebb a súlya a terhességi korban jellemző átlaghoz képest – általában 10 percentilis alatt. A pontos okot sokszor nem látjuk, de kockázati tényezőt jelentenek a káros szenvedélyek, az idős anyai életkor, alacsony anyai testsúly, fejlődési, lepényi rendellenességek, a terhességgel kapcsolatos komplikációk. Nincs rá konkrét kezelés, legtöbbet a kockázati tényezők elkerülésével tehetjük.
K

Kardiotokográfia – CTG

A várandós nő hasára helyezett érzékelők segítségével figyeljük a magzat szívműködését, mozgását, valamint a méh aktivitását. Ezekből az információkból tudunk következtetni a magzat állapotára.

Köldökzsinór – umbilicus

Ez köti össze a magzatot a méhlepénnyel, így az anya szervezetével, rajta keresztül kapja az oxigént és a tápanyagokat a baba.

Kolposzkóp – Colposcope

Nőgyógyászati eszköz, olyan, mint egy mikroszkóp. A hüvely és a méhnyak vizsgálatához használjuk.

Kolposzkópia – Colposcopy

A hüvely és a méhnyak vizsgálata kolonoszkóp segítségével, amin keresztül az orvos nagyítva látja a szöveteket.

Konizáció – conisatio – C-hez is!

Ez egy sebészeti fogalom, azt jelenti, hogy a méhnyakból egy kúp alakú darabkát távolítanak el, amit aztán szövettanra küldünk diagnosztikai céllal. Az eljárást többnyire megelőzi egy pozitív citológia, súlyos, de még nem rákos elváltozásnál jön szóba. Terápiás jellegű is lehet a problémás rész kimetszése révén.

Kóros neoplasztikus elváltozás

Ez azt jelenti, hogy a mintában olyan kóros sejtek vannak, amik jelenthetnek rákmegelőző állapotot, de rákot is.

Középsugaras vizelet

A középsugaras vizelet azt jelenti, hogy nem egyből a vizeletgyűjtő edénybe kezdünk el vizeletet üríteni, hanem az elejét a szokásos módon a vécébe engedjük, és csak ezután töltjük meg a pohárkát, így hitelesebb mintát kaphatunk.

Kromoszóma

Ezek hordozzák az öröklődő információkat, a DNS-eket. A sejtek magjában találhatók meg, összesen 46 darab van belőlük az emberi testben, ebből a 23. pár eltérő a két nemben, ezek ugyanis a nemi kromoszómák.
L

Laktáció

Tejelválasztás, szoptatási időszak.

Laparotomia

Ez a hasfalon ejtett metszést jelenti műtéti céllal. Lehet hosszanti (alsó medián laparotomia) vagy alsó haránt metszés (Pfannenstein laparotomia). Orvosi szempontból a hosszanti irányú feltárás kedvezőbb, de esztétikai szempontokat is figyelembe véve, ha lehet, a Pfannenstein metszést alkalmazzuk.

Laphám carcinoma

A nőgyógyászatban a laphám carcinoma olyan rosszindulatú daganatot jelöl, ami a méhnyak laphámjából indul ki. Szövettani mintavétel, valamint képalkotó vizsgálatok elvégzését követően lehet felállítani a kezelési tervet.

Laphám metaplázia

A méhnyakat érintő elváltozás, azt jelenti, hogy a normális esetben jelen lévő hengerhámsejtek helyét a méhnyakon szabályos laphámsejtek veszik át. Ez a folyamat nem rosszindulatú, egy ártalmatlan gyulladás is lehet az oka.

Leiomioma

Ez a miómatípus a simaizomból indul ki, nem rosszindulatú.

Leukocytosis

A leukocytosis azt jelenti, hogy a levett kenetben számos fehérvérsejt (leukocyta) található, ami gyulladást sejtet a háttérben. Egy komolyabb gyulladás ugyanakkor nehezíti a minta értékelését is, javasolni szokták a mintavétel ismétlését, gyulladáscsökkentő kezelés után.

Leukorrhoea – fluor albus

Ez az úgynevezett „fehérfolyás”, azaz amikor nagyobb mennyiségű sárgásfehér váladék távozik a hüvelyből. A háttérben legtöbbször a hüvely vagy a méh fertőzése, esetleg a méhnyak mirigyeinek túlműködése áll. Kenetvétellel szokás megállapítani, hogy milyen kórokozók okozzák, így célzottan lehet kezelni.

Libidó

A libidó a nemi vágyat, szexuális étvágyat jelenti. Nem állandó, érzékeny a hormonális és idegi hatásokra, és bizonyos esetekben (például petefészkek és a méh eltávolítása esetén) teljesen megszűnhet, de ez az állapot hormonkezeléssel orvosolható.

Lochia

A lochia az a váladék, ami szülés után ürül a hüvelyen keresztül. Segítségével nyomon tudjuk követni a gyógyulást, a színe, szaga, mennyisége, illetve a konzisztenciája informatív számunkra. Eleinte véres, majd sárgás színűre vált.

Loop Electrical Excision Procedure (LEEP)

Hurokkimetszés, ami főként a hüvelyt és a méhnyakat érintő elváltozások kimetszésekor merül fel. Célja lehet diagnosztikai és terápiás, a kimetszett részt szövettani vizsgálatnak vetik alá.
M

Magzatmáz

Az az anyag, ami gyakorlatilag bevonja a baba testét, így védve meg méhen belül a bőrét a felázástól, emellett baktericid hatású is. Hasznos anyagokat tartalmaz, ezért az újabb gyakorlat szerint már nem távolítják el azonnal.

Malignus tumor

Rosszindulatú daganat

Mammográfia

A mellek röntgenvizsgálata, melynek során a daganatos elváltozásokat szűrik ki.

Marsupializáció

Ez egy orvosi műtéti eljárást takar, melynek keretében a Bartholin-mirigy-tályog és cisztikus képleteket gyógyítják bemetszéssel és a sebszélek kiszegésével.

Meconium

Magzatszurok, ami a magzat bélrendszerét tölti ki méhen belül, és a születést követő első 24 órában ürülni kezd. Ha ez nem történik meg, vizsgálatok lehetnek szükségesek, ha pedig még méhen belül megtörténik, az arra utalhat, hogy a baba nem érzi jól magát odabent.

Meddőség – sterilitás

Azt jelenti, hogy rendszeres védekezés nélküli nemi élet ellenére nem jön létre terhesség 1 éven belül. Két fajtája van, a primer meddőség esetén még sosem jött létre terhesség, a szekunder esetén viszont már volt korábban.

Meddőségi kezelés

A meddőség okainak feltárása és kezelése.

Méhen kívüli terhesség – Graviditas extrauterina

Méhen kívüli terhességnek hívjuk azt az állapotot, amikor a az embrió nem a méh üregében ágyazódik be, ahogy kellene, hanem máshol. Jellemzően a petevezetékben szokott, de a petefészkekben és a hasüregben is előfordul. Ez életveszélyes állapotot idézhet elő, a terhesség így nem hordható ki. Fontos, hogy minél előbb felismerjék és befejezzék a terhességet.

Méhkaparás – abrasio

Egészségügyi kaparás, frakcionált abrázió, abrasio, küret, curette, küretműtét, fractionalt curette, curettage, FrCu neveken is emlegetik. A méh nyálkahártyájának lekaparását jelenti, úgynevezett küretkanállal. Lehet diagnosztikai és terápiás célja, az eltávolított szövetet küldjük tovább szövettanra. Gyakori kisműtéti beavatkozás, rendszerint rendellenes vérzés okainak feltárásása céljából végezzük, ami lehet rosszindulatú folyamat, jóindulatú daganatok elváltozások, illetve hormonális zavarok. Altatásban és helyi érzéstelenítésben is lehet végezni.

Méhkürt – petevezeték

A méh nyúlványai, melyek a petefészkek közelében a hasüregbe nyílnak. 10-12 cm hosszúak, üregesek. Az érett petesejtek a méhkürtön keresztül vándorolnak a méh üregébe.
N

Nem neoplasztikus elváltozások

Vannak eltérések a citológiai leleten, de ezek nem rosszindulatú daganatot jelentenek. Lehet gyulladás, szarusodás, laphám felszaporodás.

Neonatológia

Újszülöttgyógyászat. Kifejezetten az újszülött babák vizsgálatával, esetleges betegségeivel foglalkozik.

Non stressz teszt (NST)

A magzati szívműködés ellenőrzése nyugalmi helyzetben, tehát amikor nincsenek fájások, és előzőleg nem történt fizikai aktivitás a kismama részéről.

Normozoospermia

Az ondóban normális mennyiségű spermium található (20 millió/ml felett, ebből minimum 60% normál alakú, minimum 70%-a jól mozog hosszútávon is).

Nullipara

Még nem szült nő.
O

Oligozoospermia

Az ejakulátumban kevesebb spermium van a normálisnál.

Ondó

Folyadék, ami a férfi ejakulációja során távozik a hímvesszőből. Ondóból és különféle váladékokból áll.

Orális fogamzásgátlók – orális anticoncipiensek (OC, OAC)

Szájon át szedhető fogamzásgátlók, melyek kombinált (néha szinguláris) hormontartalmú készítmények, ösztrogént, illetve progeszteront tartalmaznak. A nem kívánt terhességet hatékonyan akadályozzák meg, de más előnyeik is vannak, például az endometriózis kezelésében, a petefészek jóindulatú cisztás megbetegedései esetében, vérzésproblémák esetén is segíthet. orvosi közreműködéssel, receptre szedhető, az egyéni adottságok figyelembevételével választjuk ki a legmegfelelőbbet.

Őssejt

Speciális sejtek, amik életük végéig képesek osztódni és más sejtekké fejlődni.

Ösztrogén

Női nemi hormon, ami a női nemi jegyek kifejlődéséért felelős. Főleg a petefészekben és a mellékvesében termelődik, terhesség alatt a méhlepényben, férfiaknál pedig a herében.

Ovariektómia – Petefészek-eltávolítás

A petefészek műtéti úton történő eltávolítása, valamilyen betegség miatt.

Ovarium-carcinoma

Petefészekrák

Ovarium – petefészek

Petefészek. Egy felnőtt nő esetébenkb. 2x3x4 cm nagyságú, lapos, tojásdad alakú szerv. A petefészek tartalmazza a tüszőket, a havi ciklus során 1-1 darab itt érik meg, majd innen szabadul ki megtermékenyíthető állapotban. Felelős a legfontosabb női hormonok, az ösztrogén és a progeszteron előállításáért.

Ovuláció

Peteérés

Ovulációs vérzés – középidős vérzés

Nem mindenkit érint, de az ovuláció idején előfordulhat kis mennyiségű vérzés néhány órán, esetleg 1-2 napon át.
P

Partus

Szülés, azaz élő magzat kijutása az anyaméhből. Hivatalosan a 24. hét után, 500 gramm súlytól számít szülésnek, de nem mérvadó a terhességi kor és a súly, ha a magzat életjelenségekkel születik. Rendszeres méhtevékenység és a nyakcsatorna tágulása során létrejön a szülőcsatorna, amin keresztül a baba meg tud születni. folyamatával kezdődik - vajúdás -, minek során kialakul a szülőcsatorna, majd a lepénnyel a magzatburok megszületésével fejeződik be.

Pearl-index

Egy fogamzásgátló módszert sikerrátáját jelöli, egészen pontosan azt, hogy az adott módszert alkalmazva 100 együttlétből hány esetben lesz terhesség. Minél alacsonyabb az érték, annál jobb az adott módszer hatékonysága.

Perimenopauza

A változókor körüli állapotot, ami sajnos számos kellemetlen tünettel jár, úgymint hangulatingadozás, hőhullámok, heves szívdobogás, izzadás, alvászavar, súlygyarapodáskoncentrációcsökkenés, a memória romlása, nevezzük perimenopauzának. Jóval a konkrét menopauza előtt jelentkezhetnek, tehát a menstruáció még bőven nem maradozik el, ezért sokan nem is gondolják, hogy ez áll a háttérben.

Perineum – gát

Átmenet a hüvely és a végbél között, izomból és kötőszövetből áll.

Peteérést fokozó szerek

Olyan gyógyszerek, amik serkentik a peteérést és a tüszőrepedést. Általában termékenységi problémák esetében merül fel a használatuk a kezelés részeként.

Petefészek ciszta

Folyadékkal teli tömlő a petefészekben, ami a termékeny korban lévő nőknél többnyire jóindulatú, a menopauza időszakától azonban már rosszindulatú is lehet. Okozhat nyomó jellegű fájdalmat, de sokkal gyakoribb, hogy tünetmentes, és csak az éves nőgyógyászati vizsgálaton vesszük észre. Előfordul, hogy maguktól eltűnnek, és sosem tudjuk meg, hogy ott voltak, de vérzészavarokat is okozhatnak. Ha túl nagyra nőnek vagy sok panaszt okoznak, műtéti úton távolítjuk el őket.

Petefészek gyulladás – Salpingitis

Nevével ellentétben nem csak a petefészket érinti, hanem a petevezetéket, és az azt felfüggesztő méhszalagot is. Lehet egy- vagy kétoldali, a kiváltó ok általában valamilyen fertőzés.

Petevezeték-lekötés

Egy műtéti eljárás, melynek során megszüntethető a nő termékenysége. A petevezetékek sebészeti lekötését jelenti, amit laparoscopia vagy császármetszés során végeznek. Visszafordíthatatlan beavatkozás, a páciens kérésére végzik. Nálunk szigorú feltételei vannak, a TB nem finanszírozza.

Policisztás ovarium szindróma (PCOS)

A ciklusok során nincs ovuláció, így sárgatestképződés sem, akkor sem, ha a ciklusok látszólag rendben vannak. Gyakran jár az állapot teherbeesési problémákkal, és olyan tünetei is lehetnek, mint a virilis szőrzet, elhízás. Ultrahangon a petefészekben több cisztát láthatunk.

Polip

Jóindulatú szövetszaporulatok, melyek a nyálkahártyából indulnak ki, azonban muszáj vele foglalkozni, mert ha nem távolíthatják el, lehet belőle rák. Nőgyógyászati értelemben a méhnyakban, a méhben szokott kialakulni, de az orrban, végbélben, illetve egyéb helyeken is előfordulhat, ahol nyálkahártya van.
R

Rákszűrés

A köznyelvben rákszűrésként terjedt el a szeméremtest, a hüvely, a méh, illetve a petefészkek állapotának éves ellenőrzése, melynek során a méhnyak felszínéről veszünk mintát veszünk és küldjük el laborvizsgálatra, ahol meg tudják állapítani, vannak-e rendellenes sejtek. Az esetleges rákot vagy rákmegelőző állapotot így hamar ki tudjuk szűrni, ami jelentősen növeli a teljes gyógyulás esélyét.

Raromenorrhoea

A normálisnál hosszabb ciklus, ritkább havi vérzés. A 36-38 napnál hosszabb ciklusok esetében használjuk ezt a kifejezést.
S

Salpingectomia

A petevezeték eltávolítása egy vagy mindkét oldalon, például méhen kívüli terhességnél.

Salpingitis

A petevezeték gyulladása, amit általában fertőzés okoz, és érintheti az egyik, vagy akár mindkét oldalt is. Orvosi kezelés nélkül nem fog elmúlni, a petevezetéken kívül a petefészket, és az azokat felfüggesztő méhszalagot is.

Salpingo-oophorectomia

A petefészek és a petevezetékek eltávolítása részlegesen, vagy mindkét oldalon.

Sectio Caesarea

Császármetszés. Ha a hüvelyi szülés valamiért nem tud megvalósulni, a hasfalon és a méhen ejtett metszésen keresztül emelik ki a babát.

Secunder

Másodlagos

Sims-tükör – Cusco-eszköz – kacsa

Nőgyógyászati eszköz, melynek segítségével fel tudjuk tárni a hüvelyt, így láthatóvá válnak olyan részek, amik egyébként nem: a hüvelyfal, a méhnyak, a méh hüvelyi része válik szemmel vizsgálhatóvá.

Sine morbo

Betegség nélküli. Egészséges.

Sine morbo ginec

Nőgyógyászati szempontból nincs betegség.

Spermicid

Olyan szer, aminek spermaölő hatása van. Fogamzásgátló módszerként alkalmazzák, sokan kombinálva más módszerekkel.

Spermium

Ondósejt, hímivarsejt, ami meg tudja termékenyíteni a női petesejtet.
T

Teratogén

Magzatkárosító dolgok: tevékenységek, anyagok, környezeti tényezők is tartoznak ide.

Terhességmegszakítás – abortus arteficialis

A terhesség akaratlagos megszakítása. Törvény határozza meg, hogy erre meddig és milyen feltételek teljesülése esetén kerülhet sor. Történhet az anya kérésére (a 12. hétig), illetve orvosi indikációjú, fejlődési rendellenességek esetén (ez esetben a 24. hét a határ).

Termékenység – fertilitás

Azt jelenti, hogy egy pár külső segítség nélkül, spontán képes az utódnemzésre

Tesztoszteron

Férfi nemi hormon, ami a herében és a mellékvesében termelődik, nőknél a petefészkekben. A férfiaknál a férfi nemi jelleg kialakulásáért felel, nőknél a hajért, szőrzetért, a csontok, a bőr és az izmok kialakulásában – túl nagy arányban azonban gondokat okozhat a női szervezetben.

Thyreoidea stimuláló hormon – TSH

A thyreoideastimuláló hormon (TSH) felelős a pajzsmirigy hormontermeléséért, egészen pontosan serkenti azt.

Tokométer

Egy eszköz, amivel a méhműködést lehet ellenőrizni: figyeli a méhfal keménységének változását. méri és regisztrálja. Ezt csinálja a CTG is, csak ott össze lehet hasonlítani a méhműködést a baba szívműködésével, ami együtt nagyon informatív a baba állapotát illetően.

TORCH-komplex

Egy olyan vizsgálatot jelöl, melynek során a leggyakrabban előforduló terhesség alatti fertőzéseket szűrik: Toxoplasma, Rubeola, Cytomegalovírus, Herpes vírus.

Toxoplasmosis

A Toxoplasma gondii által okozott fertőzés, amin a legtöbb ember átesik élete során, megfázás szerű tünetekkel. A macska ürüléke, valamint szennyezett hús, nem megfelelően mosott zöldség és gyümölcs terjesztheti. Gondot a várandósság során okozhat: a 20. hét előtt vetélés, magzatelhalás következhet be, utána testi és szellemi retardáció is előfordulhat.

Transzvaginális szonográfia – TVS

Hüvelyi ultrahangvizsgálat: a hüvelyen keresztül, egy speciális eszközzel végzett ultrahangos vizsgálat, aminek segítségével a kismedencei szervek állapotát tudjuk felmérni.

Treponema pallidum – Syphilis, LUES, VDRL

A Syphilis kórokozója a Treponema pallidum. Napjainkban már a ritka kórképek közé tartozik. Terhesgondozáson első trimeszteri szűrés egyik kötelező eleme.
U

Ülőmagasság – CRL

Az embriót fenéktől a feje búbjáig értendő magassága, tehát a lábak nélkül mért magasság. A 13. hétig szoktuk mérni, viszonylag pontosan lehet tudni belőle, hogy hány hét hány napos terhességről van szó, ugyanis ebben az időszakban az embriók még közel egyformán fejlődnek, később viszont már akadnak genetikai eredetű eltérések. Ez az adat „erősebb”, mint az utolsó menstruáció, azaz, ha a mérés alapján a terhességi kor nem stimmel az utolsó menzeszhez képest, módosítjuk a kiírt dátumot.

Ureter (húgyvezeték)

Húgyvezeték, ami a veséből a húgyhólyagba vezeti a vizeletet.

Urethra (húgycső)

Ez vezeti a vizeletet ki a hólyagból, hogy ki tudjuk üríteni. Nagyjából 4-5 cm hosszú, tágulékony.

Uterus

Méh. Egy körte alakú, üreges szerv a kismedencében, melyben a terhesség során kifejlődik a baba.
V

Vagina

Hüvely.

Vena cana inferior szindróma

A várandósság alatt, a 26-28. hét után fellépő probléma. Lényegében azt jelenti, hogy a méh nyomja a vena cava inferiort, ami miatt hanyattfekvésben rosszullét jelentkezik a kismamánál. Ez azért van, mert a vena cava inferiort ért nyomás miatt a medencében elhelyezkedő vénák nem tudnak ürülni, a lepény keringése romlik, ahogy a magzat oxigénellátása is. Rendszerint elég arra odafigyelni, hogy az érintett kismama ne feküdjön hanyatt, oldaltfekvésben hamar elmúlik a rosszullét.

Vizenyő – ödéma

Vizesedést jelent, ami súlyosabb formában az érintett testtáj látványos duzzanatával jár. Oka, hogy a szövetek közt felszaporodik a folyadék, mert felborul a termelődés és az elvezetés közti egyensúly. Állhat a háttérben fertőzés, de akár szív- vagy veseproblémák is.

Vulva – szeméremtest

Vulvának hívjuk a női nemi szervek kívülről is látható részeit. ide tartoznak a nagyajkak, kisajkak, szeméremdomb, csikló, a hüvelytornác és a szűzhártya.

Vulvitis, Vulvovaginitis

A szeméremtest gyulladását jelenti, ami a hüvelyt is érintheti. Ezt olyan baktériumok okozzák, melyek a bőrön tanyáznak, nagyrészt a béltraktusból. Normális esetben nem okoznak semmi problémát, de ha valamilyen okból csökken a szervezet védekező mechanizmusa (akár lokálisan, akár az egész szervezetre kiterjedően), gyulladásokat okozhatnak. A pirosság, duzzanat, illetve a fájdalom, általános diszkomfort érzet hívhatja fel a figyelmet a problémára. Lehet az ok hormonális, irritáció, de nem megfelelő higiénia is. Általában a hüvely is érintett (ez a vulvovaginitis).

Vulvovaginalis candidiasis

Hüvely és szeméremtest gombás fertőzése.
W

Wertheim-műtét

Egy olyan beavatkozás, melynek során a méhet, a nyirokszöveteket, valamint a hüvely felső harmadát eltávolítják.
X

X-kromoszóma

Az X kromoszóma a női szexkromoszóma, ami egyébként mindenkiben megvan. Ha csak egy van belőle, a másik Y, akkor az utód hímnemű lesz, ha mindkét szexkromoszóma X, akkor nőnemű.
Y

Y-kromoszóma

Az a kromoszóma, amitől „a fiú fiú”, vagy ez a férfi szexkromoszóma, amit az apa ad át.