online időpontfoglalás Receptírás

Dr. Nagy Károly

urológus

„Fontosnak tartom, hogy a betegek megértsék betegségük, problémáik, tüneteik lényegét.”

Rendelés

Budaörs

hétfő: délután

Beszélt nyelv(ek)

Angol

Kórház

Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház

Dr. Nagy Károly vagyok, urológus szakorvos.

Gyerekkorom óta tudtam, hogy orvos szeretnék lenni. 2006-ban végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán, és kezdtem meg az urológiai szakképzésemet Budapesten. 2012-ben tettem magyar és európai urológia szakvizsgát. Fő érdeklődési területem az urológiai fertőzéseken kívül a területet érintő jó- és rosszindulatú betegségeinek minimál-invazív ellátása. Nem sokat hezitáltam, amikor szakirány választásra került a sor. Mindig is vonzottak a manuális készséget igénylő feladatok, ezért az urológia adta magát: ez az egyik legszéleskörűbb eszközökkel és műtéti módszerekkel bíró szakterületet, ahol sokféle eljárást van alkalmam megtanulni és alkalmazniFolyamatosan követem az újdonságokat és a legfrissebb szakmai ajánlásokat, hogy a betegeimnek a lehető legmagasabb szintű ellátást tudjam nyújtani.  

Fontosnak tartom, hogy a betegek megértsék betegségük, problémáik, tüneteik lényegét.

Úgy gondolom, hogy a betegségek megelőzése vagy gyógyítása az orvos és a páciens szoros együttműködésével valósulhat meg hatékonyan. Éppen ezért törekszem minden esetben a megfelelő orvos-beteg kapcsolat kialakítására, a páciensek kellő mértékű tájékoztatására mind az állapotukról, mind a megelőzés vagy gyógyulás érdekében javasolt életmódról.

„Sose sajnáld az időd olyan dolgokra, amik érdekelnek, mert nem tudhatod miben lesznek hasznodra egyszer”.

Talán Steve Jobs mondott egyszer valami hasonlót, és ez a felfogás hozzám is nagyon közel áll. Amikor épp nem orvosként tevékenykedem, szeretek építészettel, építéssel, energetikával, tevékeny alkotó munkával foglalkozni: szabadidőmben sokszor végzek kivitelezési, javítási munkákat (burkolástól, vízvezeték szereléstől kezdve bútorkészítésig, de akár finom elektronikai javításokat is szívesen csinálok – természetesen csak saját magam részére). Úgy gondolom, ezekkel kiválóan fejleszthető a manualitás, a precizitás és a problémamegoldó képesség.

Amennyiben urológiai problémával küzdsz, és úgy érzed, én vagyok az orvos, akit keresel, fordulj hozzám bizalommal!

Szolgáltatások, amelyekben segítségedre lehetek

Beszéljenek helyettünk elégedett ügyfeleink

Kitűnő5.0 Alapján 7801 vélemény Írjon rólunk véleményt ittZsuzsanna GálikZsuzsanna Gálik ★★★★★ Mindenki nagyon kedves és segítőkész. De első sorban az orvosom miatt járok ide, aki szakmailag is nagyon felkészült, és nagyon empatikus, ami számomra nagyon fontosLolo JutkaLolo Jutka ★★★★★ Minden nagyon tökéletes volt, a hely, a Doktornő.Kedves ,megértő, gondoskodó környezet. Csak ajánlani tudom!zsuzsanna gruberzsuzsanna gruber ★★★★★ A rendelő tiszta, kellemes hangulatú. Az asszisztensek kedvesek a pultban. A doktornő (Farkas Eszter) turelemmel, megertessel hallgatott, alaposan megvizsgalt és mindenről tájékoztatot, a vizsgalat alatt, és utána is. Mindenkinek csak ajanlani tudom. ☺️monika rusznakmonika rusznak ★★★★★ Minden alkalommal kiemelkedő szakmai tudással,maximális figyelemmel és türelemmel kezeltek a rendelőben. Gratulálok a remek csapatnak!Response from the ownerKöszönjük szépen, Monika! Örömmel látjuk, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal. Várjuk vissza a jövőben is! L33 Medical Brigitta MarkovychBrigitta Markovych ★★★★★ Dr. Móga Kristóf és asszisztense, Zsuzsa, egyszerűen fantasztikusak! Már az első pillanattól oldották a szorongásomat, mindent érthetően elmagyaráztak, és a beavatkozás teljesen fájdalommentes volt. Az új Corvin rendelő modern, barátságos és nagyon igényes. Csak ajánlani tudom az L33 rendelőket – mindenhol ugyanolyan kiemelkedő a szakmai és emberi hozzáállás!❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️Response from the ownerKedves Brigitta! Hálásan köszönjük a kedves szavakat! Nagy öröm számunkra, hogy elégedett volt a kezelésével és a rendelőnk légkörével. Továbbra is számíthat ránk! L33 Medical Kata KovácsKata Kovács ★★★★★ Mindenki nagyon kedves volt. Gyors és hatékony volt az ottlét. A vérvételt szinte meg se éreztem.Response from the ownerKedves Kata! Köszönjük szépen a kedves szavakat! Örömmel olvassuk, hogy elégedett volt a gyorsaságunkkal és az empatikus kollégákkal. Várjuk vissza szeretettel!L33 Medical Éva VerbőcziÉva Verbőczi ★★★★★ Csak superlativusokban tudok nyilatkozni Dr. Hèra Anna doktornőről. Most jártam ott először, de rendszeres vendég leszek. Sok embernek ajánlottam őt es a rendelőt is.Response from the ownerKedves Éva! Köszönjük, hogy időt szánt az értékelésre, nagyon örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal. Várjuk Önt vissza a jövőben is! L33 Medical Helèna CzukorHelèna Czukor ★★★★★ Nagyon kedvesek es nagyszerű a szakértelmükTamás FeketeTamás Fekete ★★★★★ Kellemes környezet, segítőkész csapat. Eddigi tapasztalataim nagyon jók az orvosokról is.Response from the ownerKedves Tamás! Köszönjük kedves szavait! Öröm számunkra, hogy elégedett a környezetünkkel és csapatunkkal. Mindig azért dolgozunk, hogy pozitív tapasztalatokat nyújtsunk. Üdvözlettel: L33 Medical Tamás NeszvedaTamás Neszveda ★★★★★ A pultos hölgy hozta a minimumot, a doki viszont nagyon segítőkész, informatív, baratságos megértő volt. Figyelt az emberre, és korrektül reagált a kérdésekre. Alaposan vizsgált és dokumentált. Mindenről tájékoztatott. Úgy mentem el, hogy később sem maradt bennem megválaszolatlan kérdés.Response from the ownerKedves Tamás! Köszönjük a részletes visszajelzést! Öröm számunkra, hogy elégedett volt az orvosi ellátással, és hogy minden kérdésére választ kapott. Várjuk legközelebb is! L33 Medical Szilvi GörögSzilvi Görög ★★★★★ Mindennel meg voltam elégedve. A recepción kedvesen fogadtak, végig kellemes volt a légkör.A doktornő nagyon kedves és segítőkész volt.Response from the ownerKöszönjük a kedves szavakat, Szilvi! Örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal és a kollégáink munkájával. Mindig arra törekszünk, hogy kellemes élményt nyújtsunk.L33 Medical Andrea LauberAndrea Lauber ★★★★★ Egyszerű időpont foglalás. Kellemes környezet. Hozzáértő orvosi vizsgálat! Köszönöm!Response from the ownerKedves Andrea! Köszönjük szépen a visszajelzését, öröm számunkra, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal és csapatunkkal! Üdvözlettel, L33 Medical Gizella SipkovitsGizella Sipkovits ★★★★★ A legjobb hely. Udvarias személyzet, hozzáértő szakemberek. Szép környezet. 🙂Response from the ownerKedves Gizella! Köszönjük a kedves szavakat! Örömmel tölt el minket, hogy elégedett volt a munkánkkal és a környezetünkkel. Várjuk vissza sok szeretettel! L33 Medical Kinga MbanuKinga Mbanu ★★★★★ Mindenki nagyon kedves volt.Response from the ownerKedves Kinga! Köszönjük a kedves visszajelzését, örülünk, hogy elégedett volt a kollégáink figyelmességével. Várjuk legközelebb is! L33 Medical Alíz HernádAlíz Hernád ★★★★★ Amúgy sem megy az ember szívesen orvosi vizsgálatokra, főleg nőgyógyászattal van sok negatív tapasztalat. Viszont az L33 rendelőt szívből ajánlom, jó volt látni, hogy sokan bizalommal lépnek be ide, kellemes hangulat a váróban, kedves és segítőkész recepciós hölgyek. Professzionális orvosi vizsgálat. Köszönöm!Response from the ownerKedves Alíz! Nagyon köszönjük, hogy megosztotta pozitív tapasztalatait! Örömmel látjuk, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal és a rendelőnk hangulatával. Várjuk vissza Önt szeretettel! L33 Medical Edit MárkiEdit Márki ★★★★★ Szép tiszta , igényes környezet . Kedves , segítőkész volt az asszisztens . A rendelő nagyon jól felszerelt , mindenről pontos részletes tájékoztatást kaptam . Az orvos akinél voltam nagyon kedves , figyelmes volt. Szívesen megyek vissza újra .Response from the ownerKedves Edit! Köszönjük a kedves szavakat és a részletes visszajelzést! Nagy öröm számunkra, hogy elégedett volt szolgáltatásunkkal. Várjuk vissza szeretettel a jövőben is! L33 Medical Dia PéntekDia Péntek ★★★★★ Kedves és profi volt a doktorúr, a rendelő pedig tiszta és rendezettResponse from the ownerKedves Dia! Köszönjük visszajelzését, örömmel halljuk, hogy elégedett volt a rendelővel és kollégánk munkájával. Várjuk szeretettel a jövőben is! L33 Medical Dezső PuskásDezső Puskás ★★★★★ Jó légkör volt kedvesek voltak türelmes és segitökész volt a doktornöResponse from the ownerKedves Dezső! Örömmel olvassuk, hogy elégedett volt a légkörrel és a doktornő segítőkészségével. Köszönjük, hogy megosztotta tapasztalatát! A jövőben is számíthat ránk!L33 Medical Borbála LukácsBorbála Lukács ★★★★★ Már évek óta Héra Anna doktornőhöz járok, minden vizsgálat alkalmával átbeszéljük az összes panaszom, a doktornő mindenre készségesen válaszol, a vizsgálat közben is mindent megoszt, bátran kérdezhetek, biztonságos légkört teremt. Az L33 Medical környezete is hozzájárul a kimagasló kliensélményhez, a recepción kedvesek és segítőkészek a dolgozók, a klinika tiszta, igényes és profi!Response from the ownerKedves Borbála! Nagyon örülünk, hogy ilyen pozitív élményekkel távozik minden alkalommal, és köszönjük szépen a kedves szavakat! Továbbra is azon dolgozunk, hogy hasonló élményt nyújtsunk Önnek és minden páciensünknek. L33 Medical Julianna CsapkaiJulianna Csapkai ★★★★★ Nagyon kedves személyzet, profi az ellátás amiben részt vettem.Response from the ownerKedves Julianna! Köszönjük a kedves szavakat, örülünk, hogy elégedett volt kollégáink munkájával és az ellátással. Továbbra is szívesen várjuk Önt! L33 Medical js_loader