Úgy gondolom, a jó orvos-beteg kapcsolat alapja a bizalom. Emellett fontosnak tartom, hogy a páciensek biztonságban érezzék magukat a rendelőben, merjenek kérdezni és nyíltan beszélni problémáikról.
2022-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán dolgozom, fekvőbeteg ellátásban, szülőszobán, műtőben és a szakrendelőben is.
Egészen kislánykorom óta orvos akartam lenni, sosem létezett számomra más hivatás. A tanulmányaimat is mindig ezt a célt szem előtt tartva, tudatosan végeztem. Az egyetem során több szakterülettel is ismerkedtem, de ötödéves koromban egyértelművé vált számomra, hogy szülész-nőgyógyász szeretnék lenni, ezzel szeretnék a jövőben foglalkozni és minél többet tanulni. A szülészet-nőgyógyászat elméleti és gyakorlati részét is imádom, életem legjobb döntése volt, hogy ezt a pályát választottam. A sokadik levezetett szülés és terhesség-megállapítás számomra pont ugyanolyan csoda, mint az első. Úgy gondolom, nőként sokkal nagyobb empátiával állunk a páciensekhez, jobban megértjük panaszaikat.
Az ultrahang diagnosztika különösen közel áll a szívemhez és arra törekszem, hogy ezen a téren minél inkább fejlesszem magam. Emellett nagyon szeretem a várandósgondozást, hiszen minden vizsgálat, minden vizit külön öröm. Jó érzés végigkísérni a kismamákat a várandósság hosszú, nem mindig zökkenőmentes útján, és amikor kell, segíteni nekik.
Célomnak tartom, hogy a pácienseim teljes körű tájékoztatásban részesüljenek mind a fennálló kórképről, mind a lehetséges kezelésekről, alternatív megoldásokról. Fontosnak tartom, hogy a terápiás terv a pácienssel együttműködve kerüljön kialakításra. A betegellátás során számomra különösen fontos az empátia, a kölcsönös bizalom és elengedhetetlen az őszinteség. Emellett nagy hangsúlyt fektetek a prevencióra, hiszen több kórkép megfelelő odafigyeléssel, a páciens teljes körű tájékoztatásával megelőzhető. Fontos, hogy a páciensek kiegyensúlyozottak és nyugodtak legyenek a mindennapokban az egészségükkel kapcsolatban.
Excellent5.0★★★★★ Based on 6584 reviews from Review us onAndrea Berta-Hajdu ★★★★★ Profi és rendkívül segítőkész szakemberek! Mindenkinek csak ajánlani tudom!Response from the ownerKöszönjük 🙂 Kata Lamperth ★★★★★ Már az első benyomás nagyon pozitív volt. Mindenki kedves, mosolygós, Tóth Diána doktornő meg egy tündér 🙂Nikolett Béki ★★★★★ Ahogy tavaly is úgy most is teljesen megvagyok elegédve! Dr. Héra Anna egy rendkívül kedves, közvetlen és türelmes doktornő, minden kérdésre készséggel válaszol. Nincs olyan kérdés vagy probléma ami egy picit is kellemetlen vagy kínos lenne, a vizsgálatokról nem is beszélve. A doktornőhöz gyomorgörcs nélkül tudok menni és tudom, hogy a kérdéseimre a megfelelő választ és segítséget kapom. A rendelő extra menő, tiszta, rendezett és ami a legfontosabb, hogy otthonos, az aszisztensek a recepción nagyon rendesek. Csak ajánlani tudom!Melinda Rumi ★★★★★ Maximálisan elégedett vagyok! Dr. Benkovics Júliához sikerült időpontot kérnem, aki rendkívül precíz, figyelmes és türelmes volt velünk. Minden kérdésünkre maximálisan kimerítő választ adott és továbbirányított a megfelelő kezelő intézetbe. Nem éreztem "futószalagon" magam, maximálisan rám figyelt a vizsgálatok és a konzultáció alatt is, amit ezúton is köszönök!Júlia Berki ★★★★★ Megértő, empatikus szakemberek. Dr. Polonka Krisztina minden felmerülő kèrdèsre türelemmel ès rèszletesen vàlaszol, mindent èrthetően elmagyaràz, praktikus tanàcsokkal làt el, a lehető legjobb ellàtàst nyújtja. Abszolút ajànlom, szüksèg esetèn ismèt csak hozzà fordulnèk.Barbara Strober ★★★★★ “Véletlenül” talált rám az L33 medical hírdetése. Végtelenül szimpatikusak voltak a szakemberek, akik a honlapon fel vannak tűntetve, így a hozzám legközelebbi rendelőt választva mentem hozzájuk.Ozsvári- Vidákovich Magdolna és Polonka Krisztina doktornők vettek “kezelésbe”.Nagyon kellemes és pozitív élményt nyújtott a kapcsolatfelvételtől a konzultációkon és beavatkozásokon keresztűl az egész medical team. Külön kiemelném a gyors kapcsolatfelvételt, végtelen kedvességüket és szakmai és emberi hozzájárulásukat🌟A távsegítséget is hálásan köszönöm nekik! Szívből ajánlom, valamint örömmel választom őket újra🩷Szilvia Pintér ★★★★★ Először jártam a rendelőben, és nagyon elégedett vagyok. Jávorkai doktor Úr kedves, minden kérdésemre válaszolt, nagyon alapos, precíz. Az asszisztense is nagyon kedves, figyelmes és segítőkész.Ajánlom másnak is a helyet, abszolút pozitív volt minden.Response from the ownerKedves Szilvia! Köszönjük szépen a kedves szavakat és a bizalmat! Örömmel olvastuk, hogy elégedett volt Jávorkai doktor Úr és csapatának munkájával. Várjuk vissza szeretettel! L33 Medical Renáta Horváth ★★★★★ Mindenki nagyon kedves, segítőkész.A vizsgálatok jó hangulatban telnek.Szeretek idejárni.Response from the ownerKedves Renáta! Köszönjük a kedves szavakat, örömmel olvassuk, hogy elégedett! Mindig igyekszünk barátságos légkört teremteni, várjuk Önt legközelebb is. L33 Medical Adrienn Karpati ★★★★★ Mind emberileg, mind szakmailag kiemelkedő színvonal. Mindig maximális biztonságban érzem magamat.Orsi Toth ★★★★★ Több alkalommal jártam a rendelőben Budaörsön és Pasaréten is. Mindig elégedetten távoztam. Kis Éva doktornő és Molnár doktor úr mind szakmailag, mind emberileg kitűnő. Alaposak, precízek, pontosak.A rendelő kellemes, tiszta, recepciós hölgyek is segítőkészek kedves.Response from the ownerKedves Orsi, Nagyon köszönjük a kedves szavakat! Örülünk, hogy elégedett volt a kollégáinkkal és az ellátással. Továbbra is azon dolgozunk, hogy minden látogatás ilyen kellemes legyen.L33 Medical Rita Lukács ★★★★★ Teljesen megvagyok elégedve, profi csapat! 😊👌Response from the ownerKedves Rita, nagyon köszönjük a pozitív visszajelzést, igazán öröm számunkra, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal! Várjuk legközelebb is! L33 Medical Nikolett Pomóthy ★★★★★ Mindenki kedvesen és előzékenyen viselkedett az érkezéstől a távozásig. Csak ajánlani tudom, igazán profi hely!Dorottya Vincze ★★★★★ Dr. Balog Adriennél voltam éves nőgyógyászati rákszűrésen. Az időpontomnál fél órával később tudtam csak bejutni, ami miatt elnézést kért kétszer is. Nagyon kedves, alapos doktornő. Ajánlom! ☺️ A recepciósok is nagyon kedvesek, pozitív légköre van az egész rendelőnek.Response from the ownerKedves Dorottya! Köszönjük kedves visszajelzését! Örömünkre szolgál, hogy elégedett volt Dr. Balog Adrienn-nel és a rendelőnk légkörével is. Várjuk vissza legközelebb is! L33 Medical Andrea Florio ★★★★★ Hatalmas köszönet Dr.Farkas doktornőnek.6 éve várok egy ilyen kompetens orvosra.Ezenkivül nagyon figyelmes,együttérző és azonnal segìtőkész doktornő.Nagyon tetszett a hozzàállása hogy mindig együtt döntöttünk a terápia további lépéseiben.Én azóta is szívvel ajánlom tovább a klinikán a doktornőt.Response from the ownerKedves Andrea, köszönjük, hogy megosztotta velünk pozitív tapasztalatait Dr. Farkas Eszterrel kapcsolatban. Nagyon örülünk, hogy ennyire elégedett és bizalommal ajánlja őt másoknak is! L33 Medical Bianka Lelkes ★★★★★ Nagyon kedvesek, segítőkészek voltak a recepciós hölgyek, a doktornő pedig minden kérdésemre kedvesen válaszolt, nagyon elégedetten és jóérzéssel távoztam, legközelebb is szívesen térek ide vissza.Response from the ownerKedves Bianka! Köszönjük, hogy megosztotta pozitív tapasztalatát! Öröm számunkra, hogy elégedetten távozott, várjuk vissza szeretettel a jövőben is. L33 Medical Henriett Atkàri ★★★★★ Várandósság gondozás és egyéb ellátás tekintetében is mindig elégedett voltam és szívesen ajánlom! Dr. Káel Kinga pedig fantasztikus orvos!Response from the ownerKedves Henriett! Köszönjük szépen a kedves szavakat és ajánlást! Öröm számunkra, hogy elégedett voltál a szolgáltatásainkkal. Távolabbról is mindig szívesen látunk! L33 Medical דורה טימאה קדר (Kádár Tímea Dóra) ★★★★★ Második alkalommal voltam ebben a rendelőben, kedvességet és törődést kaptam csak ajánlani tudomResponse from the ownerKedves Tímea, nagyon köszönjük a visszajelzését! Örülünk, hogy elégedett volt, és bizalmával ismét minket választott. Várjuk szeretettel a jövőben is!L33 Medical Adrienn Bendiák ★★★★★ Tiszta hely, nyugodt, kedves asszisztensek. Kapás Doktor Úrral meg vagyunk elégedve.Response from the ownerKedves Adrienn! Nagyon köszönjük a kedves szavakat, és örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal. Várjuk szeretettel a jövőben is! L33 Medical Mária Kaszás ★★★★★ A púltnál ülő asszisztencia kedves,segítőkész,Káel Doktornő pedig szakmailag kifogástalan,kedves,megértő,figyelmes orvos.Minden alkalommal maximális biztonságban éreztem magam,minden kérdésre kielégítő válasszal látott el.Response from the ownerKedves Mária! Nagyon köszönjük kedves szavait, örömmel olvastuk, hogy ennyire elégedett volt szolgáltatásainkkal és Káel doktornővel. Továbbra is számíthat ránk! L33 Medical Gyongyi623 ★★★★★ Kedves, segítő asszisztensek, kis várakozás, empatikus doktornő.Response from the ownerKedves Gyöngyi, köszönjük a kedves szavakat! Örülünk, hogy elégedett volt a csapatunkkal és a doktornővel, igyekszünk mindig a legjobb ellátást nyújtani. L33 Medical
Mi is sütiket használunk
Ez a weboldal is sütiket használ a kényelmes felhasználói élmény biztosításához, a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldal használatának elemzésével történő fejlesztése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében.
Működéshez szükséges cookie-k
Always active
Az oldal megfelelő működéséhez elengedhetetlen sütik.
Testreszabás
A személyre szabott beállításokhoz elengedhetetlen sütik.
Statisztika
Az oldal működésének és funkcióinak továbbfejlesztéséhez szükséges sütik.Az oldal működésének és funkcióinak továbbfejlesztéséhez szükséges sütik.
Marketing
Testreszabott ajánlatok megjelenítéséhez szükséges sütik.