Online Appointment Prescription

Dr. Nguyen Melinda

sebész, lézesebész

„Már szedercsíraként is orvos akartam lenni. 😊”

Rendelés

Corvin

péntek: délután

Language(s) spoken

angol, német, vietnámi

Hospital

Dél-Pesti Centrumkórház

Dr. Nguyen Melinda vagyok, sebész.

I obtained my general medical degree from the University of Szeged szereztem 2017-ben, ezt követően a Honvéd Kórházban, a Szent Margit Kórházban, valamint a Szent István Kórházban szereztem szakmai tapasztalatot az általános sebészet mellett a plasztikai sebészetben is.

Mindig tudtam, hogy orvos leszek

Az orvosi pálya sosem volt kérdés számomra: azt szoktam mondani, hogy már szedercsíraként is tudtam, hogy orvos leszek. 😊 Mivel a gyógyítás mellet élsportoló is vagyok, az is hamar megfogalmazódott bennem, hogy a sebészet felé veszem az irányt, hiszen a különféle sérülések gyakran együtt járhatnak a sporttal. Ez a teljes orvosi látásmódomra hatással van, hiszen – mivel magam is sportolok – teljesen más szemmel tekintek a sérülések, esetleges beavatkozások utáni felépülésre. Mindig szem előtt tartom a sportoló pályáját is, igyekszem úgy megválasztani az eljárást, a gyógymódot, hogy a felépülés a lehető leggyorsabb és leginkább zökkenőmentes legyen. Nagyon büszke vagyok arra, hogy nőként sikerült érvényesülnöm ebben a férfiasnak mondható szakágban.

Bizalmi légkör és modern módszerek

Fontos számomra, hogy a betegek hosszú távon is elégedettek legyenek, megbízható, jó orvosnak tartsanak. Mindent megteszek azért, hogy megfelelő légkört tudjak kialakítani a rendelőmben, hogy a pácienseim ne érezzék magukat feszélyezve. Alapvetőnek tartom, hogy mindig kövessem a szakmai ajánlásokat és a lehető legmodernebb technikákkal gyógyítsam a hozzám fordulókat. Éppen ezért, nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy folyamatosan képezzem magam és naprakész legyek az újítások kapcsán. A hozzám forduló betegek gyógyulása, elégedettsége a legnagyobb motiváció számomra.

What can patients come to me for?

Az általános sebészet I have completed a specialization in plasztikai sebészeten is volt alkalmam tapasztalatot szerezni, így ilyen kérdésekben is szívesen állok rendelkezésre. Kiemelten érdekel a laparoscopiaand laser surgery

Ha úgy érzi, tudok Önnek segíteni, bátran foglaljon hozzám időpontot!

Szolgáltatások, amelyekben segítségedre lehetek

Let our satisfied clients speak for us

Excellent5.0 Based on 7536 reviews from Review us onHajnalka KovácsHajnalka Kovács ★★★★★ A legprofibb, legkedvesebb csapat 😍 megfizethetô àrakkal 🙏🏻😍LonciableLonciable ★★★★★ Szabó Ágota doktornőt nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek 🙂Viktória BabayViktória Babay ★★★★★ Nagyon szeretek ide járni! Benkovics Júlia Doktor Nő számomra a legprofibb akivel valaha találkoztam!!Anita Hedvig BertaAnita Hedvig Berta ★★★★★ Kontrollra mentem, ismét kellemes a tapasztalatom. Mindenki nagyon kedves, figyelmes. Én személy szerint boldog vagyok, hiszen 8 éve tartó problémával kerestem fel a rendelőt. Fülöp Doktornő tudta mi bajom van, és a kezelése csodát tett. Nagyon hálás vagyok.Evelin MoszkvinEvelin Moszkvin ★★★★★ Kedves stáb, szép környezet, hozzáértő kedves orvosok.Nagyon pozitív tapasztalat.KöszönömKatalin GrófKatalin Gróf ★★★★★ Jó érzéssel távoztam. Szép Anna doktornő szuper kedves, nyugodt és alapos!Köszönöm szépen!Marianna VargaMarianna Varga ★★★★★ Csak ajánlani tudom ☝🏼🙂Response from the ownerKedves Marianna! Köszönjük szépen az értékelést, nagyon örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal. Várjuk vissza szeretettel! L33 Medical Krisztina PeresKrisztina Peres ★★★★★ Héra Anna doktornő páciense vagyok évek óta, a legjobb orvosnak tartom. A budaörsi rendelőbe járok, amelynek a személyzete mindig kedves, segítőkész és udvarias, a hely tiszta és kellemes. Őszintén ajánlani tudom mindenkinek.Anna HolmanAnna Holman ★★★★★ Dr. Szép Annához járok szaktudása, alapossága, tanácsai, kedvessége, és végtelen türelme miatt, mindenkinek maximálisan ajánlom!Éva LosoncziÉva Losonczi ★★★★★ Biztonságos környezet, kedves és hozzáértő emberekkel! Nincs rossz kérdés!Zsuzsanna BélesZsuzsanna Béles ★★★★★ Nagyon kedves Doktornő. Megbízható csapat.Dalma TenkiDalma Tenki ★★★★★ Csodálatos volt!:)) köszönjük az élményt, majd még jövünkNikolett Debreczeni-CsordásNikolett Debreczeni-Csordás ★★★★★ Mindennel elégedett voltam, nem tudnék hiányosságot vagy javítandó dolgot mondani. Júlia doktornőt is bátran ajánlom mindenkinek.Adrienn Németh-CsurgaiAdrienn Németh-Csurgai ★★★★★ Nagyon kedvesek, az orvos, akinél jártam, alapos és empatikus.Tünde GálTünde Gál ★★★★★ Dr. Gánti Botond doktor úr nagyon kedves, figyelmes, alapos, jó szakember. Csak zavarba ejtően jóképű...😅 Nagyon ajánlom mindenkinek.Furcsa volt számomra, hogy rögtön a bejáratnál van egy előtér, ahol a kabátot és a lábbelit le kell venni. Nem éreztem komfortosan magam egy olyan papucsban, amit már korábban nagyon sokan használtak.Anna Boglárka KovácsAnna Boglárka Kovács ★★★★★ Szuper figyelmes és kedves orvosok. Ajánlom!Response from the ownerKedves Anna, Köszönjük a kedves szavakat és az ajánlást! Öröm számunkra, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal. L33 Medical Emese JankóEmese Jankó ★★★★★ Dr. Farkas Eszter doktornőnél jártam, nagyon kedves, figyelmes volt, alaposan kikérdezett, és részletesen átbeszéltük a lehetőségeket. Abszolúte ajánlom a rendelőt és a doktornőt.Response from the ownerKedves Emese! Köszönjük szépen a kedves szavakat és ajánlást, örülünk, hogy elégedett volt a konzultációval és ellátással! Várjuk legközelebb is szeretettel! L33 Medical Annamária NagyAnnamária Nagy ★★★★★ Három szemölcsöt lézereztek le az ujjaimról. 70000.-ot fizettem, mind a három visszanőtt. A Doktor úr a szellemes megjegyzések helyett alaposabban végezhette volna munkáját.Response from the ownerKedves Annamária! Köszönjük, hogy időt szánt az értékelésre! Örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal. Mindig igyekszünk a legjobbat nyújtani. L33 Medical takács andreatakács andrea ★★★★★ Köszönöm a kedvességet és rugalmasságot.Response from the ownerKedves Andrea! Köszönjük a kedves szavakat, örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal. Várjuk vissza szeretettel! L33 Medical Ági SzendreiÁgi Szendrei ★★★★★ Kedves, közvetlen, segítőkész munkatársak a fogadótérben.Eszter pedig megnyugtató, profi szakember.Response from the ownerKedves Ági! Köszönjük szépen a kedves szavakat, öröm számunkra, hogy elégedett a kollégáinkkal! Várjuk vissza szeretettel! L33 Medical js_loader