„Számomra a kommunikáció mindennek a kulcsa. Ahhoz, hogy a páciens megnyíljon, nagyfokú bizalom szükséges az orvos felé. Ennek a bizalomnak az elnyerése a célom.”
Dr. Varga Cecília vagyok, szülész-nőgyógyász szakorvos.
A pácienseimet leginkább úgy próbálom segíteni, hogy “fogom a kezüket”. Fontos, hogy érezzék, hozzám bármikor fordulhatnak, ha segítség kell, akár munkaidőn túl is.
Általános orvosi diplomámat 2016-ban szereztem, majd 2021-ben szakvizsgáztam szülész-nőgyógyászként.
Ötödéves egyetemistaként egy gyakorlaton lehetőségem nyílt arra, hogy végignézzek egy szülést. Sosem felejtem el, mennyire megható, örömteli és felemelő érzés volt látni a szülők boldogságát a kisbaba születését követően. Abban a pillanatban el is dőlt számomra, hogy szülész-nőgyógyász leszek.
Már a kislányom születése előtt is a várandósgondozás és a szülészet volt a szívem csücske. Miután én is édesanyává váltam, még inkább a magaménak érzem ezt a területet. Mindemellett pedig a nemi úton terjedő fertőzések (STD), a PCOS és a cikluszavarok kezelésével foglalkozom legszívesebben.
Számomra a kommunikáció mindennek a kulcsa. Ahhoz, hogy a páciens megnyíljon, nagyfokú bizalom szükséges az orvos felé. Ennek a bizalomnak az elnyerése a célom.
Szerencsésnek gondolom a szakmánkat, hiszen rengeteg “sikertörténettel” találkozunk munkánk során. Nap mint nap részesei lehetünk családok “születésének” vagy bővülésének, ami számomra hatalmas dolog.
Excellent5.0★★★★★ Based on 6778 reviews from Review us onBeáta Czvalinga ★★★★★ A szolgáltatást ismét igénybe vettem, most sem csalódtam. A személyzet nagyon kedves, segítőkész, gyorsan reagálnak. A Doktornő türelmes, informatív, minden kérdésre válaszol, mindent érthetően elmagyaráz. Csak ajánlani tudom, mellette mosolygós, vidám, pozitív személyiség!Response from the ownerKedves Beáta! Köszönjük kedves szavait és a részletes visszajelzést! Nagy öröm számunkra, hogy elégedett volt szolgáltatásainkkal és a kollégáink munkájával. Továbbra is szívesen állunk rendelkezésére! L33 Medical Dorina H. ★★★★★ Nagyon kedvesek és szakmailag felkészültek. Abszolút jó kezekben éreztem magam! Minden kérdésemre választ kaptam, és még a késésemet is rugalmasan kezelték.Kinga Majoros ★★★★★ Teljes mértékben elégedett voltam mindennel! 🙂 Dr. Lőrincz Anitánál jártam, aki empatikus, alapos, barátságos és segítőkész orvosként minden kérdésemre válaszolt. Bátran ajánlom! 🙂Dóra Szigetvári ★★★★★ Dr. Dajka Dalma doktornőnél voltam a Pasaréti rendelőben és hosszú keresés után végre megtaláltam azt a szakembert, akihez máskor is szívesen visszajövök majd!Viktória Mária Lakatos ★★★★★ Csak ajánlani tudom Dr. Dajka Dalma doktornőt. Éves rákszűrésen voltam és tényleg mindig minden kérdésemre kedvesen válaszol. Jó tudni, hogy vannak még ilyen orvosok akik szívén viselik a betegek sorsát és nem a rutin, és a csak tudjuk le és fizessen eljárás alapján dolgoznak.Károly Ferenczy ★★★★★ Maximálisan elégedett vagyok a kapott szolgáltatásokkal.Response from the ownerKöszönjük a visszajelzését, Károly! Nagyon örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal. Várjuk vissza a jövőben is! L33 Medical Fanni Lőrincz-Plánk ★★★★★ Nagyon elégedett vagyok az itt nyújtott szolgáltatással! 24 hetes várandós laborvizsgálaton vettem részt. A kollégák nagyon profik és kedvesek. A rendelő rendkívül tiszta, a légköre barátságos, kényelmes ülőhelyekkel (ami fontos szempont a 3 órán át tartó laborvizsgálatnál). Mindenkinek csak ajánlani tudom:)Dorina Pék ★★★★★ Segítőkész, támogató és felkészült orvosok. Örömmel ajánlom Dr. Udvari Réka doktornőt!Ildiko Gador ★★★★★ Pleasant reception and doctors office - professional care with nice employees.Response from the ownerThank you, Ildiko, for your kind words! We're delighted to hear you had a positive experience with our team. Your feedback truly means a lot to us.L33 Medical Reggie F. ★★★★★ Dr Varga Cecília doktornőnèl voltam,aki egy nagyon kedves,alapos ember.Nagyon elégedett vagyok.Szimpatikus, közvetlen.Máskor is hozzá fogok menni,csak ajánlani tudom őt.Response from the ownerKedves Reggie, köszönjük a kedves szavakat! Nagyon örülünk, hogy Dr. Varga Cecíliával elégedett voltál, és bízunk benne, hogy a jövőben is hasonlóan pozitív élményeid lesznek nálunk.L33 Medical Csilla Mészáros ★★★★★ Dr. Pellicer Francisco Doktorúr és Czédliné Czipka Emese asszisztens kezei között 14 éves kisfiam tökéletes, gyors, szakszerű, ellátásban részesült. Kellemes, megnyugtató hangulatot teremtettek a gyermekem számára is. Csak ajánlani tudom, bármilyen sebészeti problémával csak hozzá fordulunk a jövőben! Hálásan köszönöm Nekik! 🌹💕Response from the ownerKedves Csilla, köszönjük szépen a kedves szavakat! Nagy öröm számunkra, hogy elégedettek voltak a szolgáltatásunkkal, és hogy gyermekének segíthettünk. Továbbra is szívesen állunk rendelkezésükre!L33 Medical Zsuzsanna Nagy-Horváth ★★★★★ Nagyon hálás vagyok Nagyházi Orsolya doktornőnek. Rendkívül empatikus, kedves és figyelmes, a vizsgálat során részletesen elmagyarázott mindent, az első orvos (végre🙏) aki nem bagatelizálta el a problémámat. A rendelő hangulata is barátságos, sosem éreztem, hogy siettetne. Érezhető, hogy számára valóban fontos a páciensei egészsége és jólléte. Csak ajánlani tudom mindenkinek jó szívvel, aki megbízható és empatikus nőgyógyászt keres.Én Kőszegről utaztam fel hozzá és maximálisan megérte.Response from the ownerKedves Zsuzsanna! Köszönjük, hogy megosztotta velünk a pozitív tapasztalatait! Örömmel olvassuk, hogy elégedett volt Nagyházi Orsolya doktornő figyelmes és alapos hozzáállásával. További jó egészséget kívánunk! L33 Medical Mitzenkatze Sacka ★★★★★ Dr. Udvardi Rékánál voltam vizsgálaton és a kedvencem lett!!!Szakmailag abszolút a toppon van, emellett lelkes, lelkiismeretes és empatikus, szóval csak jót tudok róla mondani, valamint jó szívvel tudom ajánlani őt.Response from the ownerKöszönjük a kedves szavakat! Öröm olvasni, hogy ilyen jó tapasztalata volt Dr. Udvardi Rékával, igazán inspiráló a visszajelzése. Várjuk Önt vissza szeretettel!L33 Medical Alexa Nagy ★★★★★ Mindig nagyon kedvesek és segítőkészek 🙂 bátran ajánlom mindenkinek! 🙂Response from the ownerKedves Alexa! Nagyon örülünk, hogy elégedett a szolgáltatásunkkal, és köszönjük, hogy megosztotta pozitív tapasztalatait! Várjuk legközelebb is szeretettel! L33 Medical Dóra Ignéczi-Móczó ★★★★★ Dr Nagyházi Orsolyánál jártunk, aki nagyon kedves és segítőkész volt. Utólag is nagyon hálásak vagyunk Neki. Csak ajánlani tudom 🙂Response from the ownerKedves Dóra!Köszönjük, hogy megosztotta pozitív tapasztalatát! Örömmel olvastuk, hogy elégedett volt Dr. Nagyházi Orsolya munkájával. Továbbítjuk Neki a kedves szavait. Várjuk vissza szeretettel!L33 Medical Katalin Kovács ★★★★★ Megnyugtató, feszültségmentes légkör és profi ellátás. 🙂Response from the ownerKedves Katalin! Köszönjük kedves szavait, örülünk, hogy elégedett a légkörrel és az ellátással. Várjuk vissza szeretettel! L33 Medical Fanni Bajcsi ★★★★★ Szokásosan meg vagyunk elégedve 😍Ide a rendelőbe járok terhesgondozásra ,vizsgálatokra, a recepción lévő hölgyek pedig a legtündéribb emberek akikkel valaha találkoztunk!!! Mindig van egy két kedves szavuk az emberhez !!Sok magán rendelőben jártam és minden túlzás nélkül sosem voltam ennyire elégedett sem a szolgáltatásokkal sem pedig az ott dolgozókkal!!!Szuper hely ,szuper ott dolgozókkal!!!!Response from the ownerKedves Fanni! Nagyon köszönjük, hogy megosztotta a tapasztalatait, igazán örülünk, hogy ennyire elégedett volt! A dicséretet továbbítjuk a csapatunknak, sokat jelent nekünk! Várjuk vissza szeretettel!L33 Medical Ági Sipos ★★★★★ Évek óta járok a budaörsi L33 Medical-ba, és eddig minden alkalommal elégedetten távoztam az alapos kivizsgálást és részletesen tájékoztatást követően.Response from the ownerKedves Ági! Köszönjük szépen a visszajelzését, örülünk, hogy elégedett a szolgáltatásainkkal. Továbbra is igyekszünk magas színvonalon gondoskodni Önről. L33 Medical Ferenc Szell ★★★★★ Az épület elegáns,jól megközelíthető. a fogadó hölgyek kedvesek és segítőkészek voltak. Aznapra tudtam időpontot foglalni, pontos időben szólított is az orvos. Valami ilyesminek kellene lenni az biztosított egészségügyi szolgáltatásnak is.Response from the ownerKedves Ferenc! Köszönjük a kedves szavakat, öröm olvasni, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal. Mindig azon dolgozunk, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk. Üdvözlettel, L33 Medical דורה טימאה קדר (Kádár Tímea Dóra) ★★★★★ Második alkalommal voltam ebben a rendelőben, kedvességet és törődést kaptam csak ajánlani tudomResponse from the ownerKedves Tímea, nagyon köszönjük a visszajelzését! Örülünk, hogy elégedett volt, és bizalmával ismét minket választott. Várjuk szeretettel a jövőben is!L33 Medical
Mi is sütiket használunk
Ez a weboldal is sütiket használ a kényelmes felhasználói élmény biztosításához, a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldal használatának elemzésével történő fejlesztése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében.
Működéshez szükséges cookie-k
Always active
Az oldal megfelelő működéséhez elengedhetetlen sütik.
Testreszabás
A személyre szabott beállításokhoz elengedhetetlen sütik.
Statisztika
Az oldal működésének és funkcióinak továbbfejlesztéséhez szükséges sütik.Az oldal működésének és funkcióinak továbbfejlesztéséhez szükséges sütik.
Marketing
Testreszabott ajánlatok megjelenítéséhez szükséges sütik.