Imádok síelni. Teljes szabadság érzés. Amikor a hegy tetejétől, fehér, puha – avagy frissen ratrakolt – hóban csak siklok lefelé, hosszan, egyre gyorsabban és gyorsabban. Mellettem a havas fenyőerő gyorsan szalad a másik irányba, zöld szegéllyé olvad egybe. Élvezem a szelet az arcomon, és azt a határtalan szabadságot, hogy – hosszú évek kínszenvedéses gyakorlása után – megtehetem, hogy bárikor, bármerre kanyarodhatok, minden nehézség és veszélyeztetés nélkül kerülök ki másokat a pályán, és élvezettel váltogatom a ritmust és a lesiklás figuráit.
Ezt terhesen sem akartam kihagyni. Hisz talán évekig az utolsó alkalom lehet. Az idei sítúrát szilveszter környékére terveztük tesómékkal és pár barátunkkal. Ekkor 11-12 hetes kismama voltam, azaz az ún. kritikus 3 hónap végén jártam. Ebben az időben már egyre kisebb az esély a spontán vetélésre. De attól nem aggódtam. Indulás előtt azért biztos, ami biztos alapon beugrottam még a kórházba egy ultrahangra, hogy minden rendben van-e (nem mintha ez alapján bármit is előre lehetne jelezni), és szerencsére továbbra is mindketten a fedélzeten voltak.
No de jöjjön a legfontosabb kérdés! Szabad terhesen síelni?
A válasz szerintem egyszerű, mégis megosztó. Kisterhesen: igen. Nagyobb pocakkal: nem. Kezdőként: nem. Haladóként: igen. Parázósnak: inkább ne. És még folytathatnám. Úgy gondolom, – és ha saját kismamám kérdezi is ezt válaszolom – hogy amíg nem olyan nagy a hasa, hogy elesés esetén komolyabb ütés érheti, addig lehet. Ha viszont már nagyobb a méh, és ez ugye nagyobb has formájában nyilvánul meg, akkor egy esés esetén már érheti olyan ütés/erőbehatás, ami akár lepényleválást is okozhat, ami talán az egyik legéletveszélyesebb kórkép a szülészetben. Amikor viszont még kicsi az ember – akarom mondani: az asszony – hasa, pici a méhe, addig esés esetén nem tudja olyan ütés érni, ami bajt okozhatna.
Ebben a stádiumban voltam én is. Oké, oké, már ilyenkor (11-12 hetesen) is látszódhat valami, kicsit átrendeződik a has redőzöttsége, én magamat olyannak láttam, mint aki jópár kilót felszedett, és mintha az összes „plusz” a hasam alján gyűlt volna meg. Nem is értettem, mi az pontosan. Hisz hízni még nem híztam egy dekát sem, sőt: fogytam, és a méhem még tényleg nem lehet (és nem is volt) olyan nagy, hogy így látszódjon. Egész egyszerűen csak annyi lehetett, hogy ahogy a méh növögetett, „alulról” kicsit fentebb nyomta a beleket és a csepleszt (ezt így mondják magyarul, vagy van valami neve?). Sokat látott Náncsi néni a szomszédból az ilyen alkatra már a függöny mögül rávágja, hogy „lyányom, te viselős vagy” – és valljuk be: igaza is van; ám ettől még, ilyen terhességi korban lehet síelni. Mert vegyük át röviden még egyszer: ami látszik, az még nem a méh!
A közhiedelem általánosságban úgy szól, hogy első három hónapban (12. hétig) semmit sem szabad csinálni! Nem szabad masszíroztatni, elzavarják kismama jógáról az asszonyt, nem szabad sportolni, stb… És természetesen: síelni sem szabad. Nah, akkor leírom most, és szerintem még sokszor: ennek biológiai alapja nincs. Csupán annyi, hogy mivel az első 3 hónapban van a legtöbb spontán vetélés, senki (pl: szolgáltató, úgymint masszőr, jógaoktató) nem vállalja annak a felelősségét, hogy elmegy hozzá a kismama, majd 2 nap múlva elmegy a baba, ezt követően feljelentik, hogy biztos azért ment el, mert jógán/masszázson/bármin vett rész. Nem. Nem amiatt. Amúgy is elment volna. Ilyen szomorú esetben az ember mindig keresi az okot, a felelőst, illetve saját felelőtlenségét, és a legkönnyebb ilyesmiben megtalálni: „megemeltem magam, azért lehet”. Nem. Nem azért van. (az én hátamon eleve feláll a szőr a „megemeltem magam” kifejezéstől). Ha az az embrió egészséges, és rendesen beágyazódott, akkor attól, hogy az ember lánya használja a has-comb-avagybármelyik izmát, nem fog lelökődni! Így természetesen síelni is lehet, önmagában a mozgástól semmi baja sem lesz. Természetesen itt is – mint a terhesség alatt végig – érvényes az, hogy „csak amíg jól esik”!!
Ezen kis kitekintő után térjünk vissza a mi síelésünkre… (folyt. köv.)
