L.U. (leszívás utáni) 1. nap:
A petesejtleszívás másnapját a fogorvosnál kezdtem. Még mindig mérges voltam. Tudom, hogy nem a fogorvos hibája, tudom, hogy ez egy gyerekkoromban, autóbalesetben sérült fogam és hogy eddig is bármikor megtörténhetett volna. De miért pont most?! Igazán kedvelem a fogorvosomat és munkatársait, de – mondtam is nekik – most egy időre elegem lett belőlük (így a rendelő falain belül). Szerencsére a pótlás nem volt fájdalmas, és esztétikailag is kiváló lett. Meg is nyugodtam utána.
Telefonon beszéltem a lombik központtal: 18 petesejtből 14 termékenyült meg, és indult osztódásnak! Ez kiváló eredmény, továbbra is nagy esély van az 5. napon való visszaültetésre. Váóóó!!!! Egyre jobban kezdtem értékelni ezeket a jó híreket, vártam az 5. napot, a hétfőt!
A nap hátralévő részét előírás szerint lustálkodással töltöttem. Késő délután indultunk húgomékkal a Balaton-felvidékre wellnessezni, ahol egyébként anyáék házassági évfordulóját ünnepeltük, bár ők csak másnap tudtak lejönni. Sebaj, mi már jó előre elterveztük, hogy borozunk még utoljára egy nagyot: utána évekig úgysem lehet, és a Balaton-felvidéki borokat különösen szeretjük.
Multinál dolgozó emberek és a hosszúhétvége előestéjének eredményeképp este 10 körül értük csak le. Már a kocsiban is éreztem, hogy valami nem stimmel, nem vagyok jól. Nem fájt a hasam, nem fájt a fogam, mégis, mintha lázas lettem volna. Fájt a bőröm és melegnek éreztem az egész testem. Mikor odaértünk a szállodába lezuhanyoztam, hátha jobban leszek, de nem segített. Ennyit az utolsó buliról. Elkeseredve, összetörve, fájó bőrrel és egy Cataflammal feküdtem le aludni.
Végigvettem a lehetőségeket: fertőzés a petesejt leszívástól: nem valószínű, fájna a hasam. Bármelyik, mostanság történt fogászati beavatkozás: nem lehet, nem fáj ott semmi. Más, ami lázat okozhat, pl. torokgyulladás, bármi: ismét nem hiszem, mert minden más testrészem és alkotóelemem rendben volt. Pszichés ok: lehet. Progeszteron hatás? Igen! Persze! Eddig minden mást kaptam, csak a progeszteron nevű hormont nem. Azt csak a leszívás óta, azaz másfél napja kapom nagy dózisban. Ez a hormon játszik szerepet a peteéréskor tapasztalható testhőmérséklet-emelkedésben is, amit az ún. hőmérőzős módszerhez használtak régen, ill. házi praktikában még most is. Megnyugtatásképp írtam egy smst nőgyógyász barátnőmnek, hogy mit gondol az elméletemről.
L.U. 2. nap:
Borzalmas éjszakám volt, szerintem semmit sem aludtam. Reggel – biztos, ami biztos alapon – kértem egy lázmérőt a recepción. 37,5 C. Teljesen belefér, és ebben barátnőm is megerősített válasz smsében. Az egész éjszakás szenvedés után jó volt végre felkelni, reggelizni, bevettem még egy lázcsillapítót – hátha. Délelőtt, míg a többiek wellnesseztek (amit nekem most nem volt szabad), sikerült elaludnom.
Már majdnem dél volt, amikor telefoncsöngésre ébredtem: a lombik centrumból telefonáltak, tájékoztatni akartak a fejleményekről, miután én nem érdeklődtem a megbeszélt időben…(mmmm…..dehülyevagyok…) Úgy éreztem, a világ omlik össze: 14 fejlődésnek indult sejtből csak 2 maradt igazán szép és esélyes. Hogy lehet ez?! Nem tudni. Viszont így már a 3. napon visszaültetik, nem várnak az ötödikig. És ebben az esetben beültetik mind a kettőt! Magyarán holnap reggel háromnegyed 8-ra várnak az Intézetben.
Egyik szemem sírt, a másik nevetett: örültem, hogy így lehetnek ikrek (amit kb. 4 éves korom óta szerettem volna), ugyanakkor elkeseredtem (és ez volt az erősebb érzés) és nem értettem, miért nem fejlődött tovább a többi? Mi lehet a baj? Van valami rejtett kromoszóma-rendellenességünk? És mi van, ha holnapra az a megmaradt kettő is feladja?! Bele se mertem gondolni. Spermadonáció… petesejt-donáció… örökbe fogadás… egyik lehetőség sem villanyozott fel minket.
Így, az egészen rövidre zárt wellnessezés/utolsó bulizás/családi ünneplés után estefelé ismét kocsiban ültünk, és robogtunk vissza Pestre. Közben igyekeztünk pozitívan gondolkozni, és kitalálni két nevet is – ha már ikrek lesznek!:)
Az éjszaka ismét nem az alvásról szólt, de most szerencsére nem betegség/testhőmérséklet emelkedés miatt, hanem az izgalomból fakadóan. Pedig egész eddig nem izgultam. Biztos voltam benne, hogy minden sikerülni fog, elsőre minden rendben lesz. Nem volt a fejemben más opció. És most mégis… Lehet, hogy bekopogtatok, és szomorúan közlik, hogy nincs mit beültetni. Vagy hogy betesznek ugyan valamit, de nem tűnik jónak. Rémesen hosszú éjszaka volt.
