Mindenkinek van egy kép a fejében arról, hogyan fogja világra hozni a gyermekét. Legtöbben a lehető leghamarabb túl szeretnének esni rajta, mert tudjuk, hogy a szülés fájdalmas élmény. Mások kicsit spirituálisabban közelítik meg a témát, meg akarják élni a folyamatot minden külső beavatkozás nélkül. Vannak olyanok is, akik félnek tőle, és lehetőség szerint kihagynák, esetleg reménykednek egy császármetszésben. Nem ritka azonban, hogy az elképzelések nem valósulnak meg – vagy éppen igen, de a megélés mégsem olyan, mint ahogy azt előre megálmodtuk. Ilyen esetekben beszélhetünk szülési traumákról.

Traumatikus vagy nem?
Tisztázzuk: a test szempontjából a szülés mindenképp trauma, a szó orvosi értelmében. Extrém megterhelés, amit fel kell dolgozni, ki kell pihenni. Sajnos azonban gyakran lelki értelemben is használhatjuk rá ezt a szót, ami bizony rá tudja nyomni a bélyegét az anya-gyermek kapcsolatra is, sőt, az egész családra hatással lehet.
Azt, hogy egy szülés traumatikus volt-e, vagy nem, egyedül az a nő döntheti el, aki átélte. Ő tudja ugyanis, hogy milyen érzései vannak a történtekkel kapcsolatosan. Kívülről lehet, hogy tökéletesen idillinek tűnt egy szülés, de a szülő nőnek halálfélelme volt közben, ezért rosszul élte meg. Nem úgy érezte magát, ahogy várta, rosszabbul bírta, esetleg az őt segítő személyzettel volt problémája – bármilyen apróságnak tűnő részlet miatt érezheti magát traumatizálva.
Leggyakrabban azonban akkor kerülnek túlsúlyba a negatív érzések, ha váratlan dolgok történnek szülés közben: idilli otthonszülésből rohanni kell a kórházba, beavatkozásmentesnek indult szülésből császármetszés lesz, egy gördülékenynek látszó szülésnél váratlan probléma lép fel, és külső segítségre van szükség stb. Nagyon fontos tényező a megélés: van, aki egy ilyen helyzetet is könnyedén fog fel, mások egy külső szemmel apróságtól is traumatizálódnak.
A szülés feldolgozására lelki oldalról is fel kell készülni
A terhesgondozás során nagyon keveset foglalkoznak magára a szülésre való felkészítéssel – leginkább csak a várandósságra koncentrálnak. Fontos lenne, hogy a kismamáknak minél több információjuk legyen a szülésről, mint élettani folyamatról, valamint annak a lelki vonatkozásairól is. A szülés utáni első időkről nem is beszélve, ugyanis az is nagyon megterhelő mind testileg, mind lelkileg, de erről már végképp nem esik szó a 9 hónap alatt.
A trauma nem múlik el nyomtalanul
Bármi is a trauma oka, foglalkozni kell vele. Ha valakinek rossz érzései vannak a szülése kapcsán, fontos, hogy ne zárja magába. Beszéljen róla családtagokkal, keressen akár támogató Facebook-csoportokat, olvasson önsegítő könyvet. De ha mindez nem elég, és az anyuka még hetek, hónapok múlva is úgy érzi, a szülésélménye nagyon leköti a gondolatait, hatással van a babájával való kapcsolatára, esetleg kényszeres gondolatok gyötrik, szakember segítségére van szükség!
Nagyon fontos a környezet reakciója: ne bagatellizálják el a problémát, ne mondják azt a kismamának, hogy „ugyanmár, ne foglalkozz vele, örülj, hogy jól vagytok!”, ne állítsák be semmiségnek a problémáját. Ettől ugyanis nem fogja magát jobban érezni, sőt, ronthatunk a helyzeten.
A szülés egyébként is hatalmas mérföldkő az életünkben: a nő anyává, a férfi apává, a pár családdá válik. Mindenkinek nagy változást jelent, amit fel kell dolgozni, és ez még nehezebb, ha a szülés nem úgy sikerült, ahogy várták. Nem szégyen, ha valaki ezzel nehezebben birkózik meg!