online időpontfoglalás Receptírás

Dr. Aszódi Melinda

szülész-nőgyógyász

„Hiszem, hogy az emberre a maga teljességében szabad csak tekinteni ahhoz, hogy megértsük egy-egy részének működését és annak eltérését…”

Rendelés

Budaörs

hétfő: délután

Kórház

Szent Imre Kórház

Dr. Aszódi Melinda vagyok, szülész-nőgyógyász

Általános orvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem 2000-ben. Ekkor már két éve foglalkoztam nőgyógyászati esetekkel, ugyanis tudományos kutatást folytattam a preeclampsia kóroktanában, mely témában a szakdolgozatomat is készítettem. Szakorvosi képesítésemet 2010-ben szereztem meg, majd 2016-ban a szülészet-nőgyógyászati ultrahangvizsgálatok végzésében „B” szintű jártassági igazolást kaptam, azóta több helyen végzek genetikai ultrahang vizsgálatokat.

A szakma minden ága érdekel, és az évek során sok esetet volt lehetőségem megismerni.

Munkám során széleskörű tapasztalataim lehetővé tették számomra a szülészet-nőgyógyászat teljes palettájának elsajátítását. Ennek köszönhetően mostanra bármilyen probléma kapcsán bátran kereshetnek a páciensek – megtalálom az okát, és együtt felállítjuk a lehető legeredményesebb kezelési tervet.

Nem csak az adott problémára fókuszálok, hanem az egész emberre.

Hiszem ugyanis, hogy a teljes képet szemlélve lehet megtalálni az összefüggéseket és feltárni a problémák pontos hátterét. Így nem maradnak rejtve betegségek és más rendellenességek, minden gondra találunk megoldást. Küldetésemnek tekintem a tőlem telhető legmagasabb minőségű betegellátást, amihez elengedhetetlen a páciens partnerként kezelése és a bizalmi légkör megteremtése a rendelőben. 

Fordulj hozzám bizalommal, ha úgy érzed, rám van szükséged!

Beszéljenek helyettünk elégedett ügyfeleink

Kitűnő5.0 Alapján 7536 vélemény Írjon rólunk véleményt ittHajnalka KovácsHajnalka Kovács ★★★★★ A legprofibb, legkedvesebb csapat 😍 megfizethetô àrakkal 🙏🏻😍LonciableLonciable ★★★★★ Szabó Ágota doktornőt nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek 🙂Viktória BabayViktória Babay ★★★★★ Nagyon szeretek ide járni! Benkovics Júlia Doktor Nő számomra a legprofibb akivel valaha találkoztam!!Anita Hedvig BertaAnita Hedvig Berta ★★★★★ Kontrollra mentem, ismét kellemes a tapasztalatom. Mindenki nagyon kedves, figyelmes. Én személy szerint boldog vagyok, hiszen 8 éve tartó problémával kerestem fel a rendelőt. Fülöp Doktornő tudta mi bajom van, és a kezelése csodát tett. Nagyon hálás vagyok.Evelin MoszkvinEvelin Moszkvin ★★★★★ Kedves stáb, szép környezet, hozzáértő kedves orvosok.Nagyon pozitív tapasztalat.KöszönömKatalin GrófKatalin Gróf ★★★★★ Jó érzéssel távoztam. Szép Anna doktornő szuper kedves, nyugodt és alapos!Köszönöm szépen!Marianna VargaMarianna Varga ★★★★★ Csak ajánlani tudom ☝🏼🙂Response from the ownerKedves Marianna! Köszönjük szépen az értékelést, nagyon örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal. Várjuk vissza szeretettel! L33 Medical Krisztina PeresKrisztina Peres ★★★★★ Héra Anna doktornő páciense vagyok évek óta, a legjobb orvosnak tartom. A budaörsi rendelőbe járok, amelynek a személyzete mindig kedves, segítőkész és udvarias, a hely tiszta és kellemes. Őszintén ajánlani tudom mindenkinek.Anna HolmanAnna Holman ★★★★★ Dr. Szép Annához járok szaktudása, alapossága, tanácsai, kedvessége, és végtelen türelme miatt, mindenkinek maximálisan ajánlom!Éva LosoncziÉva Losonczi ★★★★★ Biztonságos környezet, kedves és hozzáértő emberekkel! Nincs rossz kérdés!Zsuzsanna BélesZsuzsanna Béles ★★★★★ Nagyon kedves Doktornő. Megbízható csapat.Dalma TenkiDalma Tenki ★★★★★ Csodálatos volt!:)) köszönjük az élményt, majd még jövünkNikolett Debreczeni-CsordásNikolett Debreczeni-Csordás ★★★★★ Mindennel elégedett voltam, nem tudnék hiányosságot vagy javítandó dolgot mondani. Júlia doktornőt is bátran ajánlom mindenkinek.Adrienn Németh-CsurgaiAdrienn Németh-Csurgai ★★★★★ Nagyon kedvesek, az orvos, akinél jártam, alapos és empatikus.Tünde GálTünde Gál ★★★★★ Dr. Gánti Botond doktor úr nagyon kedves, figyelmes, alapos, jó szakember. Csak zavarba ejtően jóképű...😅 Nagyon ajánlom mindenkinek.Furcsa volt számomra, hogy rögtön a bejáratnál van egy előtér, ahol a kabátot és a lábbelit le kell venni. Nem éreztem komfortosan magam egy olyan papucsban, amit már korábban nagyon sokan használtak.Anna Boglárka KovácsAnna Boglárka Kovács ★★★★★ Szuper figyelmes és kedves orvosok. Ajánlom!Response from the ownerKedves Anna, Köszönjük a kedves szavakat és az ajánlást! Öröm számunkra, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal. L33 Medical Emese JankóEmese Jankó ★★★★★ Dr. Farkas Eszter doktornőnél jártam, nagyon kedves, figyelmes volt, alaposan kikérdezett, és részletesen átbeszéltük a lehetőségeket. Abszolúte ajánlom a rendelőt és a doktornőt.Response from the ownerKedves Emese! Köszönjük szépen a kedves szavakat és ajánlást, örülünk, hogy elégedett volt a konzultációval és ellátással! Várjuk legközelebb is szeretettel! L33 Medical Annamária NagyAnnamária Nagy ★★★★★ Három szemölcsöt lézereztek le az ujjaimról. 70000.-ot fizettem, mind a három visszanőtt. A Doktor úr a szellemes megjegyzések helyett alaposabban végezhette volna munkáját.Response from the ownerKedves Annamária! Köszönjük, hogy időt szánt az értékelésre! Örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal. Mindig igyekszünk a legjobbat nyújtani. L33 Medical takács andreatakács andrea ★★★★★ Köszönöm a kedvességet és rugalmasságot.Response from the ownerKedves Andrea! Köszönjük a kedves szavakat, örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal. Várjuk vissza szeretettel! L33 Medical Ági SzendreiÁgi Szendrei ★★★★★ Kedves, közvetlen, segítőkész munkatársak a fogadótérben.Eszter pedig megnyugtató, profi szakember.Response from the ownerKedves Ági! Köszönjük szépen a kedves szavakat, öröm számunkra, hogy elégedett a kollégáinkkal! Várjuk vissza szeretettel! L33 Medical js_loader