online időpontfoglalás Receptírás

Dr. Baranyi Eszter

szülész-nőgyógyász

„Nálam nincs rossz kérdés, célom, hogy a páciensek úgy menjenek el tőlem, hogy minden kérdésre választ kaptak.”

Rendelés

Corvin

hétfő: délután

Beszélt nyelv(ek)

angol

Dr. Baranyi Eszter vagyok, szülész-nőgyógyász.

Orvosi diplomámat Szegeden szereztem, jelenleg a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban dolgozom.

Édesapám traumatológusként dolgozott Budapesten, így már gyermekkoromban mindennapos vendégek voltunk a kórházban, rengeteg történetet hallottunk. Láttuk, hogy mennyi sikerélményt tud adni az orvoslás. Pályaválasztásom során talán ez volt a legnagyobb motiváció.

Érdekesség, hogy kezdő medikusként teljesen elzárkóztam a szülészet-nőgyógyászattól. Az egyetem alatt részt vehettem a szülőszobai betegellátásban, és azonnal megragadott a hangulat, a légkör, a születés csodája.  Ezt követően a mindennapi nőgyógyászati betegellátásba is belekóstolhattam, és akkor vált világossá számomra, hogy ez lesz az én irányom.

Mindig elérhető vagyok a betegeknek

A legtöbb betegemmel közvetlen kapcsolatban vagyok, bármi kérdés, leletek megnézése esetén leginkább e-mailben, de akár telefonon vagy SMS-ben is el tudnak érni. Szeretem végigkísérni az útjukat, szükség esetén igyekszem mindig személyesen intézni a további vizsgálataikat, így mindig tudom, hogy jó ellátásban részesülnek. 

A páciensek megelégedése motivál leginkább: ha sikerül a nekik legmegfelelőbb, személyre szabott ellátást, megoldást találnom. Ezért fektetek hangsúlyt az állandó fejlődésre és tanulására is.

Nincs rossz kérdés

Mindig elég időt szánok a páciensek kérdéseinek megválaszolására. Az én rendelőmben nincs rossz kérdés, mert tudom, hogy a másik oldalon ülve a legrosszabb a bizonytalanság és a félelem, amit én mindig igyekszem eloszlatni.

Szeretem a munkámban a változatosságot: soha nincs két egyforma napom, ahogy két egyforma páciens sincs. Szeretem, amikor látom, hogy a folyamat elején még feszengő, félénk páciens boldogan és feloldódva, megelégedve megy haza, és amennyire lehet, összességében egy pozitív élményként marad meg számára az ellátása. Bízom benne, hogy így legközelebb is bátran, félelem nélkül jön majd el hozzánk.

Mivel fordulhatnak hozzám a páciensek?

  • nőgyógyászati szűrővizsgálatok (cytológia, STD, HPV)
  • terhességmegállapítás
  • várandósgondozás
  • hüvelyi ultrahangvizsgálat
  • jóindulatú elváltozások diagnosztikája és kezelése
  • első nőgyógyászati vizsgálat
  • fogamzásgátlási tanácsadás
  • méhnyak elváltozások és azok kezelései
  • HPV szűrés/oltás/prevenció

Ha úgy érzed, tudok Neked segíteni, fordulj hozzám bizalommal!

Beszéljenek helyettünk elégedett ügyfeleink

Kitűnő5.0 Alapján 7801 vélemény Írjon rólunk véleményt ittZsuzsanna GálikZsuzsanna Gálik ★★★★★ Mindenki nagyon kedves és segítőkész. De első sorban az orvosom miatt járok ide, aki szakmailag is nagyon felkészült, és nagyon empatikus, ami számomra nagyon fontosLolo JutkaLolo Jutka ★★★★★ Minden nagyon tökéletes volt, a hely, a Doktornő.Kedves ,megértő, gondoskodó környezet. Csak ajánlani tudom!zsuzsanna gruberzsuzsanna gruber ★★★★★ A rendelő tiszta, kellemes hangulatú. Az asszisztensek kedvesek a pultban. A doktornő (Farkas Eszter) turelemmel, megertessel hallgatott, alaposan megvizsgalt és mindenről tájékoztatot, a vizsgalat alatt, és utána is. Mindenkinek csak ajanlani tudom. ☺️monika rusznakmonika rusznak ★★★★★ Minden alkalommal kiemelkedő szakmai tudással,maximális figyelemmel és türelemmel kezeltek a rendelőben. Gratulálok a remek csapatnak!Response from the ownerKöszönjük szépen, Monika! Örömmel látjuk, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal. Várjuk vissza a jövőben is! L33 Medical Brigitta MarkovychBrigitta Markovych ★★★★★ Dr. Móga Kristóf és asszisztense, Zsuzsa, egyszerűen fantasztikusak! Már az első pillanattól oldották a szorongásomat, mindent érthetően elmagyaráztak, és a beavatkozás teljesen fájdalommentes volt. Az új Corvin rendelő modern, barátságos és nagyon igényes. Csak ajánlani tudom az L33 rendelőket – mindenhol ugyanolyan kiemelkedő a szakmai és emberi hozzáállás!❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️Response from the ownerKedves Brigitta! Hálásan köszönjük a kedves szavakat! Nagy öröm számunkra, hogy elégedett volt a kezelésével és a rendelőnk légkörével. Továbbra is számíthat ránk! L33 Medical Kata KovácsKata Kovács ★★★★★ Mindenki nagyon kedves volt. Gyors és hatékony volt az ottlét. A vérvételt szinte meg se éreztem.Response from the ownerKedves Kata! Köszönjük szépen a kedves szavakat! Örömmel olvassuk, hogy elégedett volt a gyorsaságunkkal és az empatikus kollégákkal. Várjuk vissza szeretettel!L33 Medical Éva VerbőcziÉva Verbőczi ★★★★★ Csak superlativusokban tudok nyilatkozni Dr. Hèra Anna doktornőről. Most jártam ott először, de rendszeres vendég leszek. Sok embernek ajánlottam őt es a rendelőt is.Response from the ownerKedves Éva! Köszönjük, hogy időt szánt az értékelésre, nagyon örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal. Várjuk Önt vissza a jövőben is! L33 Medical Helèna CzukorHelèna Czukor ★★★★★ Nagyon kedvesek es nagyszerű a szakértelmükTamás FeketeTamás Fekete ★★★★★ Kellemes környezet, segítőkész csapat. Eddigi tapasztalataim nagyon jók az orvosokról is.Response from the ownerKedves Tamás! Köszönjük kedves szavait! Öröm számunkra, hogy elégedett a környezetünkkel és csapatunkkal. Mindig azért dolgozunk, hogy pozitív tapasztalatokat nyújtsunk. Üdvözlettel: L33 Medical Tamás NeszvedaTamás Neszveda ★★★★★ A pultos hölgy hozta a minimumot, a doki viszont nagyon segítőkész, informatív, baratságos megértő volt. Figyelt az emberre, és korrektül reagált a kérdésekre. Alaposan vizsgált és dokumentált. Mindenről tájékoztatott. Úgy mentem el, hogy később sem maradt bennem megválaszolatlan kérdés.Response from the ownerKedves Tamás! Köszönjük a részletes visszajelzést! Öröm számunkra, hogy elégedett volt az orvosi ellátással, és hogy minden kérdésére választ kapott. Várjuk legközelebb is! L33 Medical Szilvi GörögSzilvi Görög ★★★★★ Mindennel meg voltam elégedve. A recepción kedvesen fogadtak, végig kellemes volt a légkör.A doktornő nagyon kedves és segítőkész volt.Response from the ownerKöszönjük a kedves szavakat, Szilvi! Örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal és a kollégáink munkájával. Mindig arra törekszünk, hogy kellemes élményt nyújtsunk.L33 Medical Andrea LauberAndrea Lauber ★★★★★ Egyszerű időpont foglalás. Kellemes környezet. Hozzáértő orvosi vizsgálat! Köszönöm!Response from the ownerKedves Andrea! Köszönjük szépen a visszajelzését, öröm számunkra, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal és csapatunkkal! Üdvözlettel, L33 Medical Gizella SipkovitsGizella Sipkovits ★★★★★ A legjobb hely. Udvarias személyzet, hozzáértő szakemberek. Szép környezet. 🙂Response from the ownerKedves Gizella! Köszönjük a kedves szavakat! Örömmel tölt el minket, hogy elégedett volt a munkánkkal és a környezetünkkel. Várjuk vissza sok szeretettel! L33 Medical Kinga MbanuKinga Mbanu ★★★★★ Mindenki nagyon kedves volt.Response from the ownerKedves Kinga! Köszönjük a kedves visszajelzését, örülünk, hogy elégedett volt a kollégáink figyelmességével. Várjuk legközelebb is! L33 Medical Alíz HernádAlíz Hernád ★★★★★ Amúgy sem megy az ember szívesen orvosi vizsgálatokra, főleg nőgyógyászattal van sok negatív tapasztalat. Viszont az L33 rendelőt szívből ajánlom, jó volt látni, hogy sokan bizalommal lépnek be ide, kellemes hangulat a váróban, kedves és segítőkész recepciós hölgyek. Professzionális orvosi vizsgálat. Köszönöm!Response from the ownerKedves Alíz! Nagyon köszönjük, hogy megosztotta pozitív tapasztalatait! Örömmel látjuk, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal és a rendelőnk hangulatával. Várjuk vissza Önt szeretettel! L33 Medical Edit MárkiEdit Márki ★★★★★ Szép tiszta , igényes környezet . Kedves , segítőkész volt az asszisztens . A rendelő nagyon jól felszerelt , mindenről pontos részletes tájékoztatást kaptam . Az orvos akinél voltam nagyon kedves , figyelmes volt. Szívesen megyek vissza újra .Response from the ownerKedves Edit! Köszönjük a kedves szavakat és a részletes visszajelzést! Nagy öröm számunkra, hogy elégedett volt szolgáltatásunkkal. Várjuk vissza szeretettel a jövőben is! L33 Medical Dia PéntekDia Péntek ★★★★★ Kedves és profi volt a doktorúr, a rendelő pedig tiszta és rendezettResponse from the ownerKedves Dia! Köszönjük visszajelzését, örömmel halljuk, hogy elégedett volt a rendelővel és kollégánk munkájával. Várjuk szeretettel a jövőben is! L33 Medical Dezső PuskásDezső Puskás ★★★★★ Jó légkör volt kedvesek voltak türelmes és segitökész volt a doktornöResponse from the ownerKedves Dezső! Örömmel olvassuk, hogy elégedett volt a légkörrel és a doktornő segítőkészségével. Köszönjük, hogy megosztotta tapasztalatát! A jövőben is számíthat ránk!L33 Medical Borbála LukácsBorbála Lukács ★★★★★ Már évek óta Héra Anna doktornőhöz járok, minden vizsgálat alkalmával átbeszéljük az összes panaszom, a doktornő mindenre készségesen válaszol, a vizsgálat közben is mindent megoszt, bátran kérdezhetek, biztonságos légkört teremt. Az L33 Medical környezete is hozzájárul a kimagasló kliensélményhez, a recepción kedvesek és segítőkészek a dolgozók, a klinika tiszta, igényes és profi!Response from the ownerKedves Borbála! Nagyon örülünk, hogy ilyen pozitív élményekkel távozik minden alkalommal, és köszönjük szépen a kedves szavakat! Továbbra is azon dolgozunk, hogy hasonló élményt nyújtsunk Önnek és minden páciensünknek. L33 Medical Julianna CsapkaiJulianna Csapkai ★★★★★ Nagyon kedves személyzet, profi az ellátás amiben részt vettem.Response from the ownerKedves Julianna! Köszönjük a kedves szavakat, örülünk, hogy elégedett volt kollégáink munkájával és az ellátással. Továbbra is szívesen várjuk Önt! L33 Medical js_loader