Korán magával ragadott a neonatológia világa, már egyetemista koromban is dolgoztam újszülöttintenzív osztályon. Itt teljesen elbűvöltek a kis újszülöttek, boldogsággal töltött el látni őket és segíteni számukra az életük kezdetén.
Magyarországon szakvizsgáztam, ezt követően Párizsban, majd az olaszországi Bergamóban fejleszthettem tovább a tudásomat egy nagy szülészeti klinikán, valamint egy szervátültető központban, ahol extrém súlyos körülmények között lévő gyermekekkel és családjaikkal foglalkoztam.
Ezen a ponton én is átéltem a női szerepekkel kapcsolatos nehézségeket és akadályokat. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy érdeklődésem az anya-gyerek egység irányába fordult, ezzel együtt megismertem és megtanultam az Életmódorvoslás szemléletet.
Ennek keretein belül a klasszikus gyermekorvoslás mellett sajátos szemléletemmel és tudásommal támogatom és segítem az újdonsült Édesanyákat és Édesapákat. A cél, hogy ne csak a baba ellátásához, „életben tartásához” szükséges tanácsokat kapják meg, hanem annál sokkal többet.
A hozzám érkező, még várandós édesanyákkal átbeszéljük a születés lehetőségeit, ennek következményeit a babára, és az anyuka teendőit.
Pár hetes-hónapos korban történő vizsgálatok alkalmával mindenről beszélünk, ami a szülőket foglalkoztatja:
Minden esetben nyitottan és pozitívan fordulok a családhoz. Szeretem, amikor rá tudok hangolódni az anyukára, a kisbabára, és ezáltal személyre szabottan segíthetek.
Rendelés
No results found.
Telefon: +36 30 695 0177
Cím: 1082 Budapest, Üllői út 44. 1./2.
E-mail: corvin@l33.hu
Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig
Telefon: +36 20 33 444 33
Cím: 2040 Budaörs, Kárpát utca 1.
E-mail: budaors@l33medical.hu
Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig
Telefon: +36 1 445 1033
Cím: 1026 Budapest, Pasaréti út 38/B.
E-mail: pasaret@l33.hu
Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig
2021 Minden Jog Fenntartva L33 Medical Kft.