Már 14 éves voltam, amikor először fogalmazódott meg bennem, hogy orvos szeretnék lenni, méghozzá szülész-nőgyógyász. Úgy éreztem, a világ legcsodálatosabb dolga a nőkön segíteni, problémáikat megoldani, kétségeiket eloszlatni, a várandósságot végigkísérni. Éreztem, hogy ez a munka képes a hobbimmá is válni. Így már a gimnáziumot is ennek megfelelően választottam: a Gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium biológia-kémia tagozatát végeztem el.
Általános orvosit a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végeztem 2015-ben. Majd rögtön Budapestre költöztem. Rezidens és szakorvosjelölti éveimet a Baross utcai Semmelweis Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán töltöttem, ahol 2021-ben lettem szakorvos.
A klinikán a fekvőbeteg-ellátásban, a terhes- és a nőgyógyászati ambulancián, a kisműtőben és a szülőszobán is dolgoztam, valamint részt vettem orvostanhallgatók gyakorlati oktatásában.
2021-ben magam is megtapasztaltam a várandósság örömeit és a szülés élményét. Sok-sok terhességi teszt után egy halványan pozitív volt, és az örömtől a fellegekben jártam. Persze tudtam, hogy még korai az ultrahang-vizsgálat, de alig vártam, hogy ránézzen a kezelő orvosom a kis „borsószememre”. Pontosan ismerem ezt az érzést, és megértem azokat a nőket, akik rögtön látni szeretnék terhességüket ultrahanggal, még akkor is, ha az még korai. Ezután következtek a terhesség által okozott hányinger, kis vérzések, vizesedés, plusz kilók. Most már én is átéltem ezeket a csodákat, mert igen, ez csoda. Még akkor is, ha néha kellemetlen volt. Ezek által lett teljes a szakmám iránti alázatom és elkötelezettségem.
Ha úgy érzi, hogy önnek is tudok segíteni, jelentkezzen be hozzám kényelmesen online
Rendelés
Telefon: +36 30 695 0177
Cím: 1082 Budapest, Üllői út 44. 1./2.
E-mail: corvin@l33.hu
Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig
Telefon: +36 20 33 444 33
Cím: 2040 Budaörs, Kárpát utca 1.
E-mail: budaors@l33medical.hu
Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig
Telefon: +36 1 445 1033
Cím: 1026 Budapest, Pasaréti út 38/B.
E-mail: pasaret@l33.hu
Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig
2021 Minden Jog Fenntartva L33 Medical Kft.