Google értékelés
5.0
4519 értékelés alapján
js_loader

online időpontfoglalás Receptírás

Dr. Holló Balázs

szülész-nőgyógyász

„…Sokoldalú, nyitott és barátságos embernek tartom magam, aki könnyen megérti, átérzi más emberek problémáját és mindig a megoldásra törekszik.”

Rendelés

Corvin

Kedd: délután

Beszélt nyelv(ek)

angol

Kórház

Uzsoki Utcai Kórház

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem orvosi diplomát, majd az Uzsoki Utcai Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályán helyezkedtem el.

Egyetemi éveim alatt mind elméleti, mind gyakorlati tudásomat igyekeztem bővíteni, így egyetemi tanulmányaim mellett Tudományos Diákköri kutatást végeztem a Semmelweis Egyetem Élettani Intézeténél. Kutatásom eredményeiről a Korányi Frigyes Tudományos Fórumon tartott előadásomért különdíjban részesültem, majd egyetemi tanulmányaim befejeztével a szakdolgozatomat is erről írtam.

Kézügyességemre az egyetem által szervezett Nemzetközi Laparoszkópos Versenyen és ’Sutura’ Varróversenyen elért helyezéseim során figyeltem fel – ekkor döntöttem el, hogy manuális szakterületen szeretnék majd a későbbiekben elhelyezkedni.

Hollandiában töltött éveimnek köszönhetően anyanyelvi szinten sajátítottam el a holland nyelvet, így többször, több hónapos sebészeti gyakorlatot végeztem Rotterdamban.

Sokoldalú, nyitott és barátságos embernek tartom magam, aki könnyen megérti, átérzi más emberek problémáját, és mindig a megoldásra törekszik – ezért választottam és gyakorlom az orvosi hivatást. A szülészet-nőgyógyászatban találtam meg azt a területet, ahol a manuális készségek, a képalkotó vizsgálatokkal történő pontos diagnosztika, az elméleti tudás és a kommunikáció mind egyformán szerepet játszanak.

Munkám során a legfontosabbnak azt tartom, hogy precíz, igényes és alapos munkát végezzek, hogy ezáltal minden hozzám kerülő páciens biztonságban érezze magát. Fontosnak tartom az őszinte, korrekt kommunikációt, és hogy minden beteg és várandós a kérdéseire választ kapjon.

Értékrendem alapján minden születendő élet egy érték, ezért a meddőségi problémák kivizsgálását és megoldását – a terhesgondozás és nőgyógyászati problémák mellett – az egyik legfontosabb területnek tartom.

Amennyiben Neked is tudok segíteni, jelentkezz be hozzám egyszerűen online!

Beszéljenek helyettünk elégedett ügyfeleink

Kitűnő5.0 Alapján 4519 vélemény Írjon rólunk véleményt ittEszter SteffEszter Steff ★★★★★ Tyúkszemet távolítottak el a talpamból. Maximálisan elégedett vagyok a szolgáltatással. Időpontot nagyon gyorsan kaptam, nem kellett várnom hetekig. Mindenki nagyon udvarias és kedves volt. A Doktor úr türelmesen meghallgatta minden kérdésemet és érthetően válaszolt. Mindenkinek csak ajánlani tudom az L33 Medical Corvint.Orsolya Burián-BagiOrsolya Burián-Bagi ★★★★★ Profi szakemberek, számos szakrendelés modern környezetben, modern eszközökkel. Az időpont foglalás kényelmesen, online elvégezhető, és könnyű parkolni a környéken.Tamás KéryTamás Kéry ★★★★★ HPV elleni Gardasil oltást adattunk be az egész családnak. Az oltás ténye az ESZT-be is felkerült.Emese KissEmese Kiss ★★★★★ A pasaréti rendelőben bizalomteljes légkör, kedves, udvarias munkatársak vártak. Dr. Benkovics Júlia nagyon kedves, modern felfogású, empatikus. Abszolút pozitív! Köszönöm!Melinda KulcsárMelinda Kulcsár ★★★★★ Kedves, szakmailag felkészült orvosok. Szép, nyugodt környezet.Milena BegicMilena Begic ★★★★★ Szakszerű ellátás. Nagyon kedvesek. Mindenesetre ha kell, csak őket választanám. Köszönöm.Mónika Kéryné LauermannMónika Kéryné Lauermann ★★★★★ Mindenki nagyon kedves, barátságos és segítőkész.Fanni SzentpéteriFanni Szentpéteri ★★★★★ Életem eddig legjobb egészségügyi élménye, tiszta szívvel ajánlom mindenkinek.Gabriella BencsikGabriella Bencsik ★★★★★ Fülöp Fanni doktornő sebészeti rendelésén minden kérdésemre választ kaptam, kedves és segítőkész volt a személyzet. Részletes tájékoztatást követően profi ellátásban volt részem minden alkalommal. Köszönöm!Geza MegyeriGeza Megyeri ★★★★★ Minden rendben voltCsak ajánlani tudom!Dora SzilvasiDora Szilvasi ★★★★★ szuper kedves, segítőkész közeg, figyelmesek, rendesek, soha ilyen kedves nőgyógyásznál nem voltam még, Dr. Papp Lucát csak ajánlani tudom!Miklos SzaboMiklos Szabo ★★★★★ MINDEN RENDBEN volt a recepcion s a kis mütétem elvégzése közben😉ajánlom e helyett MINDENKINEK😉Eszter BaczynskiEszter Baczynski ★★★★★ Kedvesség, figyelem, szakértelem.Így tudnam osszefoglalni, az itt szerzett tapasztalataim. Ajanlom mindenkinek.Erika HeiszerErika Heiszer ★★★★★ Amit tapasztaltam: segítőkészség, tisztaság, időpont betartása, a doktornő (dr. Tóth Edina) végtelenül diszkrét, nincs megalázó érzés, alapos, korrekt, segítőkész, minden kérdésre türelemmel válaszol, keresi a legjobb és leggyorsabb megoldást.Annamária HalgasAnnamária Halgas ★★★★★ Szép, tiszta, modern rendelő- nagyon kedves recepciós hölgyekkelSiti ZoltánSiti Zoltán ★★★★★ Nagyon kedvesek és nagyon segítőkészek a alkalmazottakÁgó BrózikÁgó Brózik ★★★★★ Maximális szakértelem, empátia és gondoskodás, családias légkörben.Tünde VeresTünde Veres ★★★★★ Csak ajánlani tudom, nagyon kedves a recepció,az asszisztencia és a doktornő Dr.Kis Évi is!!!♥️A legaranyosabb recepciós Varró Anett.🙂Zsuzsanna WendlerZsuzsanna Wendler ★★★★★ Szép tiszta rendelő. A recepciónál is nagyon kedvesek és a vizsgálatok során is nagyon rendesek. Bátran ajánlom őket mindenkinek. Sajnálom hogy eddig nem hozzájuk jártam.Sándor BuláthSándor Buláth ★★★★★ Nagyon korrekt, felelősségteljes Orvos, udvarias és kedves személyzet, korrekt árak!js_loader
L33 Medical