fbpx

Dr. Kecskés Kinga

Pasarét
szülész-nőgyógyász

Dr. Kecskés Kinga vagyok, szülész-nőgyógyász

Egyetemi éveimet a Semmelweis Egyetemen töltöttem, ahol 2016-ban szereztem általános orvosi diplomámat, majd ezt követően a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban kezdtem el dolgozni, szakvizsgámat 2021-ben tettem le sikeresen.

Az egyetem alatt már egészen korán felkeltette az érdeklődésemet a szülészet-nőgyógyászat.
Ami a leginkább elvarázsol ebben a szakmában, hogy végigkövethetjük egy új élet cseperedését, a szülőszobán pedig tanúi lehetünk valami igazán csodálatosnak és megismételhetetlennek, részesei lehetünk annak, amikor két ember egy szempillantás alatt családdá válik.

Hitvallásom egyik fontos eleme, hogy a hozzám érkezőkhöz megfelelő empátiával forduljak, őket partnerként kezeljem. Kifejezetten fontosnak tartom vizsgálat előtt a megfelelő bizalmi légkör kialakítását, hiszen nőként én is tapasztalom milyen nehéz őszintén beszélni problémáinkról, kérdéseinkről.
Hiszem azt, hogy arra kell orvosként, nőgyógyászként törekednünk, hogy a hozzánk fordulók úgy érezzék, tabuk nélkül beszélhetnek, kérdezhetnek.

Kiemelten fontos, hogy a vizsgálat végére betegeim minden kérdésükre választ kapjanak, állapotukról számukra érhető nyelven felvilágosítsam őket és beleegyezésükkel kijelöljük a szükséges teendőket.

Az eddigi évek során volt szerencsém a mind a szülészet, mind a nőgyógyászat széles spektrumával találkozni, kollégáimtól a legmegfelelőbb, legfrissebb szakmai irányelveken nyugvó ellátást elsajátítani.

Amennyiben felkeltettem érdeklődését, forduljon hozzám bizalommal!

 

Rendelés

Pasarét

Szerda 16:00-20:00

Szolgáltatások