Dr. Kis Éva vagyok, szülész-nőgyógyász.
Már gyermekként is az orvosi hivatás vonzott leginkább.
A nőgyógyászat, mint műtéti szakma keltette fel először a figyelmemet, azonban a későbbiekben a szülés csodájának hatására vált számomra egyértelművé, hogy mindig ezzel szeretnék foglalkozni.
Pályámat volt szerencsém olyan kórházban kezdeni, ahol a nőgyógyászati betegségek és szülészeti problémák széles spektrumával találkoztam, és igen sok gyakorlati tapasztalatra tettem szert. Nőként és családanyaként, aki már átélte a szülés csodás élményét, azt gondolom, hogy hitelesebben és közvetlenebbül tudok ezekről a témákról a pácienseimmel konzultálni.
Munkám során nagyon fontosnak tartom a maximális odafigyelést a páciensre, valamint az alázatot.
Utóbbi alatt azt értem, hogy ne gondoljam azt, hogy bármire képes vagyok, ne akarjak mindent egyedül megoldani. Sok esetben szükséges lehet más orvos bevonása, hiszen bizonyos betegségek csak „csapatmunka” formájában gyógyíthatók.
Ilyen esetben a pácienseim számára a legmegfelelőbb betegutat segítek megtalálni az egészségügy útvesztőjében, hiszen nagyon fontos, hogy egy speciális probléma esetén bevonjuk a megfelelő szakterületet, a lehető legjobb szakértőjét a témának. Szerencsére az L33-nál nincs nehéz dolgom, hiszen a szülészet-nőgyógyászat szinte minden területéről dolgozik itt specialista, valamint a kapcsolódó orvosi ágazatok is elérhetők, mint az urológia, endokrinológia, ultrahang, sebészet stb.
Nálam alapvető, hogy mindig up-to-date legyek, ismerjem a legújabb szakmai irányelveket, diagnosztikai és kezelési lehetőségeket. Mivel gyakran előfordul, hogy több helyes megoldás is létezik egy adott problémára, fontosnak tartom, hogy a beteggel közösen hozzuk meg a döntést. Ehhez elengedhetetlen, hogy a problémát számára is érthető módon magyarázzam el, melyet egyik fő erősségemnek tartok.
Szülészeti és nőgyógyászati panaszok, kérdések esetén keressenek bizalommal!
„Évivel szinte egyszerre kezdtünk dolgozni a Dél-pesti Kórházban, mindig számíthattunk egymásra, sokat ügyeltünk, operáltunk együtt. Így személyes tapasztalat alapján mondhatom bátran, hogy kiváló szakember, rendelése alatt maximálisan a vele szemben ülő páciensre koncentrál, minden panaszát meghallgatja. Sokat magyaráz: ha kell rajzol vagy maketten mutatja meg a talált elváltozást a páciensnek.” – dr. Vörös Anna, orvosigazgató.
Amennyiben önnek is tudok segíteni, jelentkezzen be rendelésemre kényelmesen online
Rendelés
Telefon: +36 30 695 0177
Cím: 1082 Budapest, Üllői út 44. 1./2.
E-mail: corvin@l33.hu
Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig
Telefon: +36 20 33 444 33
Cím: 2040 Budaörs, Kárpát utca 1.
E-mail: budaors@l33medical.hu
Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig
Telefon: +36 1 445 1033
Cím: 1026 Budapest, Pasaréti út 38/B.
E-mail: pasaret@l33.hu
Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig
2021 Minden Jog Fenntartva L33 Medical Kft.