Google értékelés
5.0
5734 értékelés alapján
js_loader

online időpontfoglalás Receptírás

Dr. Kis Éva

szülész-nőgyógyász

„…mivel gyakran több helyes megoldás is létezik egy adott problémára, fontosnak tartom, hogy a beteggel közösen hozzuk meg a döntést.”

Rendelés

Budaörs

hétfő: délután, csütörtök: délelőtt

Beszélt nyelv(ek)

Angol

Szakmai tapasztalat

Dr. Kis Éva vagyok, szülész-nőgyógyász. Már gyermekként is az orvosi hivatás vonzott leginkább. A nőgyógyászat, mint műtéti szakma keltette fel először a figyelmemet, azonban a későbbiekben a szülés csodájának hatására vált számomra egyértelművé, hogy mindig ezzel szeretnék foglalkozni. Pályámat volt szerencsém olyan kórházban kezdeni, ahol a nőgyógyászati betegségek és szülészeti problémák széles spektrumával találkoztam, és igen sok gyakorlati tapasztalatra tettem szert. Nőként és családanyaként, aki már átélte a szülés csodás élményét, azt gondolom, hogy hitelesebben és közvetlenebbül tudok ezekről a témákról a pácienseimmel konzultálni. Munkám során nagyon fontosnak tartom a maximális odafigyelést a páciensre, valamint az alázatot. Utóbbi alatt azt értem, hogy ne gondoljam azt, hogy bármire képes vagyok, ne akarjak mindent egyedül megoldani. Sok esetben szükséges lehet más orvos bevonása, hiszen bizonyos betegségek csak „csapatmunka” formájában gyógyíthatók. Ilyen esetben a pácienseim számára a legmegfelelőbb betegutat segítek megtalálni az egészségügy útvesztőjében, hiszen nagyon fontos, hogy egy speciális probléma esetén bevonjuk a megfelelő szakterületet, a lehető legjobb szakértőjét a témának. Szerencsére az L33-nál nincs nehéz dolgom, hiszen a szülészet-nőgyógyászat szinte minden területéről dolgozik itt specialista, valamint a kapcsolódó orvosi ágazatok is elérhetők, mint az urológia, endokrinológia, ultrahang, sebészet stb.

Bevonom a betegeket a döntésbe

Nálam alapvető, hogy mindig up-to-date legyek, ismerjem a legújabb szakmai irányelveket, diagnosztikai és kezelési lehetőségeket. Mivel gyakran előfordul, hogy több helyes megoldás is létezik egy adott problémára, fontosnak tartom, hogy a beteggel közösen hozzuk meg a döntést. Ehhez elengedhetetlen, hogy a problémát számára is érthető módon magyarázzam el, melyet egyik fő erősségemnek tartok.

Dr. Vörös Anna sorai a doktornőről

„Évivel szinte egyszerre kezdtünk dolgozni a Dél-pesti Kórházban, mindig számíthattunk egymásra, sokat ügyeltünk, operáltunk együtt. Így személyes tapasztalat alapján mondhatom bátran, hogy kiváló szakember, rendelése alatt maximálisan a vele szemben ülő páciensre koncentrál, minden panaszát meghallgatja. Sokat magyaráz: ha kell rajzol vagy maketten mutatja meg a talált elváltozást a páciensnek.” – dr. Vörös Anna, orvosigazgató.   Amennyiben Neked is tudok segíteni, jelentkezz be rendelésemre kényelmesen online

Szülészeti és nőgyógyászati panaszok, kérdések esetén keress bizalommal!

Beszéljenek helyettünk elégedett ügyfeleink

Kitűnő5.0 Alapján 5738 vélemény Írjon rólunk véleményt ittLívia LajosLívia Lajos ★★★★★ Minden kérdésemre választ kaptam. Nagyon kedvesek, aranyosak az ott dolgozó hölgyek. A Doktor úr is nagyon kedves, megértő, figyelmes és alapos volt. Csak ajánlani tudok itt bárkit!Teca MedveczkiTeca Medveczki ★★★★★ Mindenki kedves és segítőkész volt!Emese HrazdiraEmese Hrazdira ★★★★★ Kedves, empatikus orvosokat és asszisztenseket ismertem meg látogatásom során.Szilvia BernáthSzilvia Bernáth ★★★★★ Mindenkinek csak ajánlani tudom! Szép hely, nagyon kedves, segítőkész csapat dolgozik itt!Nora MaleczkiNora Maleczki ★★★★★ Hozzáértő szakemberekkel, emberséggel, kedvességgel, higgadtsággal és türelemmel találkozok mindig a rendelőben. Csak hab a tortán a lokáció, a szép rendelő kialakítás és a felszereltség.Response from the ownerKöszönjük szépen! 🙂 Amanda Imola SzabóAmanda Imola Szabó ★★★★★ Az L33 Medical Pasarét teljes csapata mindig rendkívül kedves, figyelmes beleértve Dr. Farkas Eszter doktornőt, aki amellett, hogy szakmailag felkészült, végtelenül türelmes. Egy nőgyógyászati vizsgálat nyilván sosem lesz az ember kedvence, de a doktornő odafigyelésének hála nála a szűrővizsgálat a lehető legkevésbé kellemetlen. A vizsgálat során folyamatosan tájékoztat, hogy épp mit vizsgál, miért, mire kell számítani és a kérdésekre kézségesen válaszol. Többször előfordult, hogy a konzultáció után további kérdéseim merültek fel és ezeket is megválaszolta emailben. Egy igazi emberséges orvos, aki türelmet, nyugalmat és szakértelmet áraszt, ráadásul egy szép, tiszta és kellemes hangulatú, támogató légkörű rendelőben dolgozik.Margit Hangainé dr. IstvánMargit Hangainé dr. István ★★★★★ Kedves orvosok, kedves személyzet, tiszta, szép környezet. Tömegközlekedéssel jól megközelíthető helyszín.Hédi BesenyeiHédi Besenyei ★★★★★ Rögtön kedves recepciósok fogadtak, akik segítettek, hogy mit kell kitölteni és mi a dolgok menete. A doktornő és az asszisztens is kedves volt, alaposan kikérdeztek a problémámat illetően, szakszerűen elvégezték a vizsgálatot, majd a végén elmondtak mindent a kezeléssel kapcsolatban. A hely is nagyon kulturált, mindenkinek csak ajánlani tudom, amennyiben színvonalas orvosi ellátást szeretne.Barbara SimonicsBarbara Simonics ★★★★★ Hihetetlen kedves mindenki, türelmesek, kérdezhetsz, elmagyaráznak mindent, h az ember értse. Imádom ezt a rendelöt! És az új helyük is nagyon szép Budaörsön 🙂Response from the ownerKöszönjük szépen, Barbara! Örülünk, hogy tetszik az új helyünk, mi is nagyon szeretjük 🙂 Zsu ZsuZsu Zsu ★★★★★ Mindenki nagyon kedves.Èva SiposnèÈva Siposnè ★★★★★ Maximálisan elégedett vagyok a Corvin L33 Medicál szolgáltatásával! Szép, tiszta környezet, rendkívűl aranyos és segítőkész recepciós hölgyekkel! Külön köszönet Dr. Szabó Ildikó nőgyógyász szakorvosnsak, aki nagyon figyelmes, türelmes nagy szaktudással rendelkező doktornő!😊 Őt igazán érdekelte, mi van velem, türelmesen végig hallgatott és precízen megvizsgált, amit nyujtató hangon folyamatosan kommentált! Én csak a doktornőhöz fogok járni és másnak is tiszta szívvel ajánlom!😊Ádám SzabóÁdám Szabó ★★★★★ Nagyon kedves doktor nő, profi munka! Hálásak vagyunk!László VargaLászló Varga ★★★★★ A személyzet illemtudó és kedves volt. A vizsgáló orvos emberközpontú és lelkiismeretes volt.Edit OttEdit Ott ★★★★★ Remek a megközelíthetőség, szép környezetben, barátságos munkatársak, nyugodt, hangulat, igazán jól érzi magát a beteg.Rendkívül gyors laboreredmények. Csak ajánlani tudom. Ilyen könnyen még soha nem vettek tőlem vért!!!Nóra BudaiNóra Budai ★★★★★ A sebészeten Dr. Polonka Krisztina rendkívül kedves és figyelmes volt, a recepción is nagyon kedves volt a hölgy, tiszta szívvel tudom mindenkinek ajánlani az itteni orvosokat!🤗✨Zita ZiemerZita Ziemer ★★★★★ Nagyon kellemes környezetben kiváló orvoshoz és személyzethez volt szerencsém. Külön köszönet Jávorkai doktor Úrnak a türelméért és a szakmai tudásáért. Természetesen az aszisztensének is külön köszönet amiért mindig kedvesen fogad. Csak így tovább L33 Medical BudaörsErika HuszárErika Huszár ★★★★★ Dr. Rencz Rita doktornőt jó szívvel ajánlom!Erika CsakanyosErika Csakanyos ★★★★★ Udvozlom.Mindenkinek ajánlani tudom a Medical Corvin Center nőgyógyászati szakrendelőt.Henriett MájerHenriett Májer ★★★★★ AjánlottRenáta Szentes-NagyRenáta Szentes-Nagy ★★★★★ Minden rendben volt, már többször jártam a klinikán, kedvesek és segítőkészek.js_loader