online időpontfoglalás Receptírás

Dr. Kovács István

szülész-nőgyógyász

„Fontos számomra, hogy a pácienseim minden helyzetben érezzék: számíthatnak rám.”

Rendelés

Corvin

csütörtök: délután

Beszélt nyelv(ek)

angol

Kórház

Észak-budai Szent János Centrumkórház

Dr. Kovács István vagyok, szülész-nőgyógyász.

Már az egyetemi éveim alatt is a szülészet-nőgyógyászat érdekelt leginkább. Talán nem véletlenül, hiszen a családomban is van nőgyógyász, így fiatalkorom óta egészen közelről láthattam ennek a hivatásnak a szépségét. A szülészet azon kevés szakterület egyike, ahol sokszor teljesen egészséges páciensek gondozásával foglalkozhatok, és végigkísérhetem őket életük egyik legfontosabb időszakán. A szülészet-nőgyógyászat egyaránt jelent számomra szakmai kihívást és őszinte, emberi kapcsolódást.

Általános orvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem. Jelenleg az Észak-budai Szent János Centrumkórházban dolgozom szakorvosként.

Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy minden esetben részletesen és világosan fogalmazzak. Fontos számomra, hogy a pácienseim értsék, mi történik velük, és mindig legyen választási lehetőségük. Így ők maguk is hozzájárulhatnak saját problémájuk megoldásához. 

Számtalan szülés és műtét után továbbra is érzem a pácienseim töretlen bizalmát, ami nap mint nap megerősít abban, hogy érdemes ezt a hivatást folytatnom. Még pályafutásom elején történt, hogy egy páciensem meddőségi panaszokkal jelentkezett nálam. Egy komplexebb műtétet követően várandós lett – amire már hosszú évek óta őszintén vágyott. Majdnem feladta a reményt, én azonban végig mellette voltam és biztattam – a kettőnk közös munkája pedig meghozta a sikert. 

Az életemben mindig is komoly szerepet kapott a sport, ami kitartásra és alázatra nevelt, valamint arra, hogy a legnehezebbnek tűnő helyzetben sem szabad feladni. Mindezekből következik az is, hogy minél összetettebb egy eset vagy kórállapot, annál motiváltabb vagyok annak megoldására.

Mivel fordulhatnak hozzám a páciensek?

  • várandósgondozás, 
  • nőgyógyászati szűrővizsgálatok (citológia, HPV, STD),
  • első nőgyógyászati vizsgálat, 
  • fogamzásgátlási tanácsadás, 
  • hüvelyi ultrahangvizsgálat, 
  • vérzészavarok kivizsgálása, 
  • hüvelyfertőzések kezelése, 
  • jóindulatú elváltozások kezelése 

Kiemelt szolgáltatásaim: 

  • minimál invazív műtéti technikák, 
  • személyre szabott várandósgondozás, 
  • PCOS és meddőségi kivizsgálás alaplépései 

Hiszem, hogy a gyógyítás nem csupán orvosi beavatkozások sorozata, hanem az őszinte figyelemről, az emberi jelenlétről és a biztonságérzet megteremtéséről is szól. Fontos számomra, hogy a pácienseim minden helyzetben érezzék: számíthatnak rám. m. 

Ha úgy érzi, tudok Önnek segíteni, forduljon hozzám bizalommal!

Beszéljenek helyettünk elégedett ügyfeleink

Kitűnő5.0 Alapján 8096 vélemény Írjon rólunk véleményt ittZsolt NemesnyikZsolt Nemesnyik ★★★★★ Mindenki nagyon kedves és segítőkész (olyat is láttam, hogy a recepciós pultból kijött egy hölgy, és odament egy vizsgálatra várakozó pácienshez, hogy "hozhat-e neki valamit, amíg vár" :)). A betegfelvétel és a vizsgálat problémamentes, itt végre azt éreztem, hogy bátran lehett kérdezni, nem úgy, mint az állami intézményeknél, vagy más magánrendelőknél...A rendelő nagyon kulturált, modern kialakítású (plusz pont, hogy nem utcai cipőben/bakancsban kell bemenni, hanem van papucs, és a várakozó helységben víz, kávé, tea, stb.)Éda Glória PogányÉda Glória Pogány ★★★★★ Kedves, professzionális, barátságos, hiteles és tudományos alapokon nyugvó, körültekintő ellátásban volt részem. Szívesen ajánlom bárkinek!Henriette Gyertyános-SprokHenriette Gyertyános-Sprok ★★★★★ Szeretném megköszönni Dr. Kuti Ferenc kardiológusnak az alapos vizsgálatot. a részletes tájékoztatását. Úgy éreztem mindenre választ kaptam. A kollégák is segítőkészek, kedvesek voltak.Gyógyszert írattam fel, a Pasaréti Rendeĺő munkatársa gyorsan, kedvesen intézkedett.Amit ígért, hamarosan elküldte az emailemre, így a kérésem már megoldódott. Köszönöm.Response from the ownerKedves Henriette! Köszönjük a kedves szavakat, örülünk, hogy elégedett volt a vizsgálattal és kollégáink hozzáállásával. További jó egészséget kívánunk! L33 Medical Andrea FlorioAndrea Florio ★★★★★ Hatalmas köszönet Dr.Farkas doktornőnek.6 éve várok egy ilyen kompetens orvosra.Ezenkivül nagyon figyelmes,együttérző és azonnal segìtőkész doktornő.Nagyon tetszett a hozzàállása hogy mindig együtt döntöttünk a terápia további lépéseiben.Én azóta is szívvel ajánlom tovább a klinikán a doktornőt.Response from the ownerKedves Andrea, köszönjük, hogy megosztotta velünk pozitív tapasztalatait Dr. Farkas Eszterrel kapcsolatban. Nagyon örülünk, hogy ennyire elégedett és bizalommal ajánlja őt másoknak is! L33 Medical Noémi BerencsiNoémi Berencsi ★★★★★ Egy észrevétel csak: a téli időszakban a levett cipők tárolására más módszert kellene találni, mert ez így elég kényelmetlen és a kabátok felakasztását a fogasra is nehezíti.Response from the ownerKedves Noémi! Köszönjük az észrevételt, mindenképp átgondoljuk, hogyan tehetnénk kényelmesebbé és praktikusabbá a tárolást. Elnézést kérünk a kellemetlenségért!L33 Medical zsuzsa barabaszsuzsa barabas ★★★★★ Csak szuperlativuszokban tudok nyilatkozni a tapasztalatunkról. Köszönjük.Response from the ownerKedves Zsuzsa! Nagyon örülünk, hogy ennyire elégedett volt a tapasztalatával. Köszönjük, hogy megosztotta velünk a véleményét, ez sokat jelent számunkra. Várjuk vissza szeretettel!L33 Medical Anita NagyAnita Nagy ★★★★★ A recepción mosolygós és figyelmes fogadtatásban volt részem, ügyfélbarát be- illetve kiléptetéssel, számlázással.A doktornő alapos volt az előzmények és az aktuális diagnózis vonatozásában egyaránt. A vizsgálat során végig informált, abszolút biztonságos és támogató légkört teremtve.Response from the ownerKedves Anita! Köszönjük kedves szavait, örömmel olvastuk, hogy elégedetten távozott rendelőnkből. Mindig igyekszünk a legjobb ellátást nyújtani, és jó érzés, hogy ezt sikerült átadnunk Önnek. L33 Medical Gabriella KunGabriella Kun ★★★★★ Tiszta, barátságos környezet, udvarias bánásmód, korrekt tájékoztatás, maximális figyelem és pontosság.Response from the ownerKedves Gabriella! Köszönjük szépen a kedves szavait, örömmel olvassuk, hogy mindennel elégedett volt! Mindig azon dolgozunk, hogy pácienseink a lehető legjobb ellátásban részesüljenek. L33 Medical viktória herrviktória herr ★★★★★ Nagyon -nagyon kedves , mindenki a recepción . Dr Varga Fanni pedig egy tünemény , nagyon figyelmes megértő nagyon alaposan vizsgàl egy percig se volt kellemetlen semmi . Teljes szívemből ajánlom ritka az ilyen empatikus kedves és alapos kivizsgálás!!😇👌Response from the ownerKedves Viktória! Köszönjük szépen kedves szavait, örömmel olvastuk, hogy ennyire elégedett volt velünk. Az Ön elégedettsége és bizalma a legfontosabb számunkra! Várjuk vissza szeretettel!L33 Medical Adrienne ErdővégiAdrienne Erdővégi ★★★★★ Pár perc várakozási idő, rendkívül kedves, szakszerű, alapos és gyors vizsgálat. Teljesen fájdalom mentes volt a vizsgálat. Csak ajánlani tudom.Response from the ownerKedves Adrienne! Köszönjük kedves szavait, öröm számunkra, hogy elégedett volt a vizsgálattal és a szolgáltatással. Szívesen látjuk Önt a jövőben is! L33 Medical Anna SzundyAnna Szundy ★★★★★ Gördülékeny kommunikáció. Mindig készséges, gyors ügymenet.Response from the ownerKedves Anna! Köszönjük kedves szavait! Örömmel látjuk, hogy elégedett velünk, és igyekszünk továbbra is hasonló színvonalon segíteni. Várjuk vissza a jövőben! L33 Medical Judit OsvátJudit Osvát ★★★★★ Ilyen fokú kedvességgel még sehol se találkoztam, csak gratulálni tudok az itt dolgozó hölgyeknek/úrnak, bámulatos!Response from the ownerKedves Judit! Nagyon köszönjük a kedves szavakat, öröm számunkra, hogy sikerült ilyen pozitív élményt nyújtanunk. Várjuk legközelebb is szeretettel! L33 Medical Márton HomikMárton Homik ★★★★★ Profi sebész, hozzáértő, jól elmagyarázza a tudnivalókat. Csak ajánlani tudom!Response from the ownerKedves Márton! Nagyon köszönjük a pozitív visszajelzést! Öröm számunkra, hogy elégedett volt a kollégánk munkájával és tájékoztatásával. Továbbra is számíthat ránk. L33 Medical Lívia DudásLívia Dudás ★★★★★ Dr. Farkas Eszter a legkevesebb, türelmesebb nőgyógyász, akivel valaha találkoztam. Kifejezetten jó élmény volt a 4 éves kislányomnak is, aki először járt nőgyógyásznál. Meg van a helyünk 🙂Response from the ownerKedves Lívia! Köszönjük visszajelzését, örülünk, hogy ilyen pozitív élményekkel távoztak, és hogy gyermeke is jól érezte magát nálunk. Várjuk Önöket legközelebb is! L33 Medical Tünde HornyákTünde Hornyák ★★★★★ Ma a Corvin negyedi rendelőben voltam.Köszönök mindent.Response from the ownerKedves Tünde! Köszönjük szépen a visszajelzését, örülünk, hogy elégedett volt a Corvin-negyedbeli rendelőnkben kapott ellátással. Várjuk szeretettel legközelebb is!L33 Medical Diána GaranDiána Garan ★★★★★ Dr.Papp Lucát jó szívvel ajánlom, empatikus, lelkiismeretes, szakmailag felkészült és naprakész tudással rendelkezik. Az L33 csapat munkatársai udvariasak és mindig segítőkészek.Response from the ownerKedves Diána! Köszönjük a kedves szavakat és a bizalmat, örülünk, hogy elégedett volt a csapatunk és Dr. Papp Luca munkájával! Várjuk vissza szeretettel! L33 Medical Dóra CsöndesDóra Csöndes ★★★★★ Hihetetlen kedvesek és segítőkészek☺️Response from the ownerKöszönjük szépen, Dóra, igazán öröm számunkra, hogy elégedett voltál a csapatunkkal! Mindig örömmel segítünk. L33 Medical Andrea BaloghAndrea Balogh ★★★★★ Nagyon empatikus közeg! Mind a recepció mind a szakorvosok, dr. Héra Anna és dr.Benkovits Júlia best of! Szeretek ide járni mert törődést kapok és igazán problémafókuszú a szakmai ellátás!Response from the ownerKedves Andrea! Köszönjük szépen a kedves szavakat, öröm számunkra, hogy elégedett a szolgáltatásainkkal és szakembereinkkel! Várjuk vissza szeretettel!L33 Medical Szabadkai VandaSzabadkai Vanda ★★★★★ Nagyon meg vagyok elégedve Dr. Molnár Violetta doktornővel. Rendkívül kedves, figyelmes, nyugodt kisugárzása van. Minden alkalommal biztonságot sugároz, ami számomra nagyon megnyugtató. A rendelő is gyönyörű, tiszta és igényes, igazán kellemes környezetben fogadja a pácienseket. Csak ajánlani tudom mindenkinek!Response from the ownerKedves Vanda! Köszönjük szépen a kedves szavakat! Örülünk, hogy kellemes tapasztalatai voltak nálunk, és biztonságban érezte magát. Várjuk vissza szeretettel! L33 Medical Éva DudásÉva Dudás ★★★★★ Kiss Éva doktornőnél voltam, nagyon kedves, segítőkész, és alapos volt .Response from the ownerKedves Éva! Köszönjük, hogy megosztotta velünk a pozitív tapasztalatát! Örömmel látjuk, hogy elégedett volt Kiss Éva doktornő munkájával. Várjuk Önt vissza! L33 Medical js_loader