Dr. Kuti Ferenc vagyok, kardiológus.
Orvosi diplomámat 2010-ben szereztem, majd kardiológus szakvizsgát tettem. Szív- és érrendszeri panaszokkal várom szeretettel a pácienseket, mindent megteszek azért, hogy a lehető legnagyobb mértékű javulást érjük el!
Nálam nincs „mert így szoktuk”, „nem lesz baja tőle”, az evidence-based orvoslásban hiszek. Folyamatosan követem az ESC (European Society of Cardiology) friss ajánlásait és ez alapján végzem a munkám.
Enyhébb és súlyosabb kardiológiai megbetegedések esetén egyaránt állok rendelkezésre. Jelenleg is dolgozom intenzív osztályon, illetve korábbi hasonló tapasztalataim is vannak, így a járóbeteg-ellátáson kívül súlyos betegek terápiájában is részt veszek.
Elérhető nálam:
Mindezen felül jelenleg is dolgozom onkológián, így van rálátásom a kemoterápiára is. A terápia közben esetleg fellépő kardiotoxicitás miatti utánkövetésben is tudok segíteni.
Legnagyobb motivációm a munkám során, hogy az általam kezelt betegeknek javíthatok az életminőségén. A meglévő problémák kezelése mellett a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésére is hangsúlyt fektetek. Ez nem kis kihívás, ugyanis a magyar népszokások ennek nem igazán kedveznek, de nem adom fel a harcot! Rengeteg betegség lenne megelőzhető a megfelelő életmóddal, és fontosnak tartom, hogy erről minél többen tudjanak – ezzel is sokaknak adhatok esélyt egy egészségesebb életre.
Nagyon lényeges számomra, hogy orvosként a lehető legjobbat nyújtsam a betegeimnek. Ennek érdekében pályám kezdete óta nagyon figyelek a betegek visszajelzéseire. Kezdetben ez segített a szakmai magabiztosságom felépítéséhez, de ma is szeretek biztos lenni benne, hogy jól végzem a munkám. Sosem veszem alapnak, hogy tökéletes szolgáltatást nyújtok.
Ezt a páciensek tudják csak megmondani, ezért fontosnak tartom, hogy legyen lehetőségük a visszajelzésre.
Szív- és érrendszeri problémákkal, kérdésekkel forduljon hozzám bizalommal!
Rendelés
Telefon: +36 30 695 0177
Cím: 1082 Budapest, Üllői út 44. 1./2.
E-mail: corvin@l33.hu
Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig
Telefon: +36 20 33 444 33
Cím: 2040 Budaörs, Kárpát utca 1.
E-mail: budaors@l33medical.hu
Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig
Telefon: +36 1 445 1033
Cím: 1026 Budapest, Pasaréti út 38/B.
E-mail: pasaret@l33.hu
Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig
2021 Minden Jog Fenntartva L33 Medical Kft.