„A szülészet-nőgyógyászati szakma szerintem a komplexitása miatt csodálatos.”

Dr. Molnár Violetta

Pasarét
szülész-nőgyógyász

Dr. Molnár Violetta vagyok, szülész-nőgyógyász

2017-ben végeztem a Semmelweis Egyetemen, azóta a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának Szülészet-Nőgyógyászati Osztályán dolgozom. 

Régóta tudtam, mivel szeretnék foglalkozni: már a gimnáziumi évek alatt nőgyógyásznak készültem, mert teljesen elbűvölt az új élet létrejöttének, a magzat méhen belüli fejlődésének biológiája, a születés csodája. 

Fő érdeklődési területem azonban végül az endometriózis lett, amely egyre több nőt érint, és sajnos jelentősen befolyásolhatja az életminőséget.

Elsőéves egyetemi nyári gyakorlat során szerettem bele a műtő világába. Olyan sebészeti osztályra kerültem, ahol szívesen fogadták a fiatalokat, így rengeteget tanulhattam. Minden nyáron ott önkénteskedtem, ennek köszönhetően az egyetem végére már otthonosan mozogtam a műtőben

Mindemellett eredeti motivációm sem veszett el: a várandósságot, szülést még mindig csodaként élem meg. Együtt izgulok minden kismamával az ultrahangok során, és együtt örülök velük, amikor megszületik a kis élet, akit a szívük alatt hordtak. 

A legnagyobb elismerés számomra, amikor egy jól sikerült műtétet követően a páciens arról számol be, hogy fájdalmai megszűntek, vagy megfogant a rég kívánt várandósság.

Hitvallásom, hogy a megfelelő kommunikáció, az alapos tájékoztatás a minőségi betegellátás alapja.

Munka során az motivál, hogy a páciens a vizsgálat végén úgy hagyja el a vizsgálót, hogy nem maradt benne bizonytalanság vagy kérdés. 

Jól megértem magam az első vizsgálatra érkező tinédzserekkel és a változókori panaszok miatt hozzám forduló érett korosztállyal is, hiszen tudom, hogy milyen egy nőgyógyászati vizsgálóban a páciens oldalán ülni.

Hiszem, hogy a bizalmas orvos-beteg kapcsolat, a szorongásmentes légkör kialakítása elengedhetetlen a közös cél eléréséhez – azaz a gyógyuláshoz. 

Mivel fordulhatnak hozzám a páciensek?

Kiemelt szolgáltatásként háttérintézményben laparoscopos műtéteket is végzek.

Rendelés

Pasarét

CS: 16:00-20:00

Szolgáltatások

Rendelő, ahol mindig lehet még egy kérdése!

L33 MEDICAL CORVIN

Telefon: +36 30 695 0177

Cím: 1082 Budapest, Üllői út 44. 1./2.

E-mail: corvin@l33.hu

Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig

L33 MEDICAL BUDAÖRS

Telefon: +36 20 33 444 33

Cím: 2040 Budaörs, Lévai utca 33.

E-mail: budaors@l33medical.hu

Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig

L33 MEDICAL PASARÉT

Telefon: +36 1 445 1033

Cím: 1026 Budapest, Pasaréti út 38/B.

E-mail: pasaret@l33.hu

Nyitvatartás: H-P, 8-20-ig

2021 Minden Jog Fenntartva L33 Medical Kft.

Készítette: