online időpontfoglalás Receptírás

Dr. Nagyházi Orsolya

szülész-nőgyógyász

“A családdá válás folyamata orvosként is hatalmas élmény.”

Rendelés

Pasarét

kedd: délelőtt-délután

Beszélt nyelv(ek)

angol

Dr. Nagyházi Orsolya vagyok, szülész-nőgyógyász.

Őszinte leszek, régóta az orvosi pályára készültem, de sebész szerettem volna lenni. Ám a gyakorlati éveim alatt minden villámcsapásszerűen megváltozott. A szülészet – nőgyógyászat megkoronázása, és ez volt ami magával ragadott, hogy ezt a pályát választottam

Summa cum laude

Hatodéves nőgyógyászat gyakorlaton ragadott magával a szakma. Az egyetemet Summa Cum Laude minősítéssel végeztem, tudományos kutatómunkával OTDK 1 . helyezést értem el. A diploma megszerzését követően először a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján dolgoztam, majd a budapesti Szent Margit Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán helyezkedtem el, ahol a szakorvosjelöltségemet töltöttem 2020 végéig.

Tévhitek helyett hiteles kommunikáció

A segítségnyújtást több fronton is fontosnak tartom. Rengeteg tévhittel találkozom munkám során. Blog oldalamat éppen ezért indítottam el, hogy személyesen tudjak segíteni a legáltalánosabb kérdésekben, így olvasóim az orvos szemszögéből is fontos infókhoz juthatnak.

A hivatásom

Természetesen a terhesgondozáson kívül is számos nőgyógyászati kérdéssel, problémával foglalkozom. Ezek az esetek is érdekesek számomra, hiszen mindig ott a kihívás, a késztetés, hogy az érintett betegnek tudjak segíteni, maradéktalanul megoldhassam a problémáját.

Kérdésed van? Nem vagy biztos a megoldásban? Jobb, ha egy szakorvosi vélemény és tanács is társul a megoldáshoz.

  • Konzultáció
  • Nőgyógyászati szakorvosi vizsgálat
  • HPV szűrés
  • Szülészet – Terhesgondozás A-Z
  • Termékenységi konzultáció

Beszéljenek helyettünk elégedett ügyfeleink

Kitűnő5.0 Alapján 6382 vélemény Írjon rólunk véleményt ittÁgnes MolnárÁgnes Molnár ★★★★★ A recepciósok szívélyesen fogadtak. Kevés várakozás után a doktornő nagyon kedves a vizsgálat fajdalom mentes és gyors volt.Cintia SalgóCintia Salgó ★★★★★ Mai napon voltam először a pasaréti rendelőben, Szép Anna doktornőnél ,csak pozitív vissza jelzéssel tudok minden téren megnyilvánulni akár a doktornő,akár a recepciós hölgyekkel kapcsolatosan.Tisztelettudóan tudnak mindenki felé megnyilvánulni és ezért hálás köszönet felőlem.Andrea SomogyiAndrea Somogyi ★★★★★ Farkas Eszter doktornőnél jártam,alapos,empatikus, kiválò szakember. A rendelő otthonos,tiszta,nem volt csúszás sem.5*Response from the ownerKedves Eszter! Köszönjük szépen a kedves szavakat, örülünk, hogy ilyen elégedett volt a rendelőnkben és Farkas doktornőnél szerzett tapasztalatával! Visszavárjuk Önt szeretettel!L33 Medical Dorottya SzabóDorottya Szabó ★★★★★ Nagyon kedvesek voltak velem és segítőkészek! Mindenkinek csak ajánlani tudom Dr. Nguyen Melindát és az egész csapatot!🫶🫶Mihaly MartonMihaly Marton ★★★★★ Az ellátás magas színvonalú az első beavatkozástól kezdve a tegnapi varratszedésig, örülök hogy Önöket választottam.Response from the ownerKedves Mihaly, Köszönjük a kedves szavakat, örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal! Jó egészséget kívánunk, és bármikor szívesen látjuk Önt!L33 Medical Lilla VancsuraLilla Vancsura ★★★★★ Nagyon kedves, profi csapat egy kellemes környezetben.Response from the ownerKedves Lilla! Köszönjük szépen a dicsérő szavakat! Örömmel tölt el bennünket, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal és a környezettel. L33 Medical Nikolett SzilágyiNikolett Szilágyi ★★★★★ Végtelen profizmus... Emberközeliség... Csak ajánlani tudom❤Response from the ownerKedves Nikolett! Köszönjük a kedves szavakat és a bizalmat! Nagyon örülünk, hogy elégedett voltál velünk. Várunk vissza szeretettel a jövőben is!L33 Medical Krisztina GulyasKrisztina Gulyas ★★★★★ Vérvételre mentünk. Kedves és figyelmes ellátást kaptunk.Hegedűs ÁdámHegedűs Ádám ★★★★★ Minden rendben ment, kedves és segítőkész volt mindenki.Response from the ownerKöszönjük, Ádám, hogy megosztotta pozitív tapasztalatát! Öröm számunkra, hogy elégedett volt a kiszolgálással. Továbbra is számíthat ránk! L33 Medical Katalin SzabóKatalin Szabó ★★★★★ Nagyon hálás vagyok Dr Szabó Ágota figyelmes és empatikus hozzáállásáért. Már az első alkalommal megnyugtató légkört teremtett, minden kérdésemre türelmesen válaszolt, és részletesen elmagyarázta a vizsgálat menetét. Mindenkinek szívből ajánlom, aki biztonságban és megértésben szeretné érezni magát egy ilyen érzékeny területen!Response from the ownerKedves Katalin! Köszönjük szépen, hogy megosztotta pozitív tapasztalatait Dr. Szabó Ágotával kapcsolatban. Örülünk, hogy elégedett volt a figyelmes ellátással és a részletes tájékoztatással! L33 Medical gina szakalgina szakal ★★★★★ Nagyon korrekt, funkcionálisan és esztétikailag is szuperül kialakított rendelő (Corvin), kedves és extrém alapos személyzettel. Nagyon ajánlom.Response from the ownerKedves Gina! Köszönjük a kedves szavakat! Öröm számunkra, hogy elégedett volt a rendelővel és a személyzettel. Mindig azon dolgozunk, hogy ilyen élményt nyújtsunk. L33 Medical Laura SzamosfalviLaura Szamosfalvi ★★★★★ Nagyon kedvesek voltak és gyors, profi ellátásban részesültem.Response from the ownerKedves Laura! Köszönjük visszajelzését, örömmel látjuk, hogy elégedetten távozott. Mindig arra törekszünk, hogy a lehető legjobb ellátást nyújtsuk. L33 Medical Brigitta PappBrigitta Papp ★★★★★ Kedves, felkészült recepciosok. Tiszta rendelő. Korrekt orvosok, megfelelő tájékoztatás.Response from the ownerKedves Brigitta! Köszönjük szépen a kedves szavakat és a visszajelzést, örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal! L33 Medical Jenö FarkasJenö Farkas ★★★★★ Nagyon meg vagyok elégedve az ügyem intézésével, úgy a recepción dolgozók, mint az orvosok munkájával... az operációm is fantasztikusan zajlódott és meglepöen minden fájdalommentesség nélkül. KÖSZÖNETTELResponse from the ownerKedves Jenő! Köszönjük a kedves szavakat! Örömmel tölt el minket, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal. Sok sikert és gyors gyógyulást kívánunk az operációhoz! L33 Medical Vivien AndalikVivien Andalik ★★★★★ Dr. Szigethy Tamás doktor úrhoz járok már több mint egy éve. Nagyon alapos, empatikus, minden kérdésre válaszol, nagyon örülök,hogy rátaláltam az L33-ra. Az időpont foglalás is mindig rendben megy, előtte telefonon is felkérésnek az időpont megerősítése érdekében. Bátran ajánlom !Response from the ownerKedves Vivien! Köszönjük szépen a kedves visszajelzését! Öröm számunkra, hogy elégedett a szolgáltatásainkkal és Dr. Szigethy Tamással. Továbbra is számíthat ránk! L33 Medical Portik Kaszás ZsófiaPortik Kaszás Zsófia ★★★★★ A hely barátságosabb mint a képeken az ott dolgozok miatt, kedvesek és mosolygósak, s nem kényszerből.🙂😉Response from the ownerKedves Zsófia! Köszönjük a kedves szavakat, öröm számunkra, hogy jól érezte magát nálunk, és az itt dolgozók vendégszeretete kiemelkedően pozitív élményt nyújtott! L33 Medical Krisztina GulyasKrisztina Gulyas ★★★★★ Dr. Farkas Eszternél jártunk kislányommal. Nagyon alapos, körültekintő és kedves ellátast kaptunk.Response from the ownerKöszönjük, Krisztina, hogy megosztotta velünk a tapasztalatát! Örülünk, hogy elégedettek voltak Dr. Farkas Eszter gondoskodásával. Várjuk Önöket legközelebb is bizalommal!L33 Medical Dániel CseplyeDániel Cseplye ★★★★★ Vérvételen voltam. Mindenki nagyon kedves volt. A szolgáltatás gyors és precíz.Response from the ownerKedves Dániel! Nagyon örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal, és köszönjük a kedves szavakat! Várjuk vissza sok szeretettel!L33 Medical anikoszekacsanikoszekacs ★★★★★ Nagyon kedvesek voltak a recepciósok. Valamint mindenkinek szeretettel ajànlom Dr. Szabó Àgotàt, az odafigyelèse, a szakèrtelme ès az együttèrzèse miatt.Response from the ownerKedves Anikó, nagyon örülünk, hogy ennyire elégedett volt a látogatásával és Dr. Szabó Ágota munkájával! Köszönjük, hogy megosztotta velünk pozitív tapasztalatát! L33 Medical Szailer JuditSzailer Judit ★★★★★ Nagyon meg vagyok elégedve, profi labor asszisztens, nagyon kedves recepciósok. Kellemes környezet, mindenkinek csak ajánlani tudom.Response from the ownerKedves Judit! Köszönjük a kedves szavakat, örömmel olvassuk, hogy elégedett volt szolgáltatásainkkal és csapatunkkal! Várjuk Önt szeretettel a jövőben is. L33 Medical js_loader