“Az odafigyelés, az empátia és a személyre szabott ellátás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a nők valóban megkapják azt a támogatást, amit megérdemelnek.”
Nőként elsőkézből tudom milyen érzés majdnem sírva kijönni a nőgyógyászati rendelőből, miután a problémáimra csak legyintettek. Hatodéves orvostanhallgatóként a szülészeti gyakorlatot jelenlegi munkahelyemen, a Szent Imre Kórházban töltöttem, ahol megtapasztaltam, hogy lehet ezt, az egyébként csodálatos hivatást nőket partnerként kezelve, velük együttműködésben is folytatni. Az első pillanattól elvarázsolt, mire képes a női szervezet. Szerencsésnek érzem magam, hogy a munkám valójában soha nem érződik munkának.
Friss diplomásként egy kis vidéki kórházban kezdtem el dolgozni, ahol a létszámhiány miatt rögtön mélyvízbe kerültem, szüléseket kísértem, műtétekben asszisztáltam, operáltam – attól függően, hogy éppen hol volt segítségre szükség az osztály működése érdekében. Budapestre visszaköltözésem után rengeteg tapasztalatot szereztem a természetes, háborítatlan szülés kísérésében, legyen szó akár vízben szülésről, vagy császármetszés utáni hüvelyi szülésről. Nem számít hány vajúdást kísértem már, minden alkalommal, amikor belépek a szülőszobába, továbbra is kiváltságnak érzem a jelenlétemet.
Legnagyobb motivációm, hogy nőket segíthetek és támogathatok életük legmeghatározóbb és legfontosabb időszakaiban. Az odafigyelés, az empátia és a személyre szabott ellátás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a nők valóban megkapják azt a támogatást, amit megérdemelnek.
Tudom, hogy sok páciens különböző okokból – legyen az stressz, szégyenérzet vagy félelem – hezitál orvoshoz fordulni. Küldetésemnek tekintem, hogy a nőgyógyászati vizsgálat a rendelőben bizalmi alapon, kellemes légkörben teljen, ahol lehetőség nyílik minden kérdés és dilemma átbeszélésére. Számomra a legfontosabb, hogy a pácienseknek teljes körű felvilágosítást nyújtsak, hogy ennek segítségével informáltan tudjanak döntést hozni a testükről és az egészségükről.
Kitűnő5.0★★★★★ Alapján 7817 vélemény Írjon rólunk véleményt ittIlka ★★★★★ Visszajáró páciens vagyok, ezúttal a kislányommal érkeztem. Mint minden alkalommal kedves, hozzáértő, emberséges szolgáltatásban volt részünk családias, komfortos környezetben. Köszönjük! 🙂Zsuzsanna Gálik ★★★★★ Mindenki nagyon kedves és segítőkész. De első sorban az orvosom miatt járok ide, aki szakmailag is nagyon felkészült, és nagyon empatikus, ami számomra nagyon fontosLolo Jutka ★★★★★ Minden nagyon tökéletes volt, a hely, a Doktornő.Kedves ,megértő, gondoskodó környezet. Csak ajánlani tudom!zsuzsanna gruber ★★★★★ A rendelő tiszta, kellemes hangulatú. Az asszisztensek kedvesek a pultban. A doktornő (Farkas Eszter) turelemmel, megertessel hallgatott, alaposan megvizsgalt és mindenről tájékoztatot, a vizsgalat alatt, és utána is. Mindenkinek csak ajanlani tudom. ☺️monika rusznak ★★★★★ Minden alkalommal kiemelkedő szakmai tudással,maximális figyelemmel és türelemmel kezeltek a rendelőben. Gratulálok a remek csapatnak!Response from the ownerKöszönjük szépen, Monika! Örömmel látjuk, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal. Várjuk vissza a jövőben is! L33 Medical Brigitta Markovych ★★★★★ Dr. Móga Kristóf és asszisztense, Zsuzsa, egyszerűen fantasztikusak! Már az első pillanattól oldották a szorongásomat, mindent érthetően elmagyaráztak, és a beavatkozás teljesen fájdalommentes volt. Az új Corvin rendelő modern, barátságos és nagyon igényes. Csak ajánlani tudom az L33 rendelőket – mindenhol ugyanolyan kiemelkedő a szakmai és emberi hozzáállás!❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️Response from the ownerKedves Brigitta! Hálásan köszönjük a kedves szavakat! Nagy öröm számunkra, hogy elégedett volt a kezelésével és a rendelőnk légkörével. Továbbra is számíthat ránk! L33 Medical Kata Kovács ★★★★★ Mindenki nagyon kedves volt. Gyors és hatékony volt az ottlét. A vérvételt szinte meg se éreztem.Response from the ownerKedves Kata! Köszönjük szépen a kedves szavakat! Örömmel olvassuk, hogy elégedett volt a gyorsaságunkkal és az empatikus kollégákkal. Várjuk vissza szeretettel!L33 Medical Éva Verbőczi ★★★★★ Csak superlativusokban tudok nyilatkozni Dr. Hèra Anna doktornőről. Most jártam ott először, de rendszeres vendég leszek. Sok embernek ajánlottam őt es a rendelőt is.Response from the ownerKedves Éva! Köszönjük, hogy időt szánt az értékelésre, nagyon örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásunkkal. Várjuk Önt vissza a jövőben is! L33 Medical Helèna Czukor ★★★★★ Nagyon kedvesek es nagyszerű a szakértelmükResponse from the ownerKedves Heléna! Örömmel olvastuk a kedves szavait. Köszönjük, hogy megosztotta tapasztalatát. Várjuk vissza szeretettel!L33 Medical Tamás Fekete ★★★★★ Kellemes környezet, segítőkész csapat. Eddigi tapasztalataim nagyon jók az orvosokról is.Response from the ownerKedves Tamás! Köszönjük kedves szavait! Öröm számunkra, hogy elégedett a környezetünkkel és csapatunkkal. Mindig azért dolgozunk, hogy pozitív tapasztalatokat nyújtsunk. Üdvözlettel: L33 Medical Tamás Neszveda ★★★★★ A pultos hölgy hozta a minimumot, a doki viszont nagyon segítőkész, informatív, baratságos megértő volt. Figyelt az emberre, és korrektül reagált a kérdésekre. Alaposan vizsgált és dokumentált. Mindenről tájékoztatott. Úgy mentem el, hogy később sem maradt bennem megválaszolatlan kérdés.Response from the ownerKedves Tamás! Köszönjük a részletes visszajelzést! Öröm számunkra, hogy elégedett volt az orvosi ellátással, és hogy minden kérdésére választ kapott. Várjuk legközelebb is! L33 Medical Szilvi Görög ★★★★★ Mindennel meg voltam elégedve. A recepción kedvesen fogadtak, végig kellemes volt a légkör.A doktornő nagyon kedves és segítőkész volt.Response from the ownerKöszönjük a kedves szavakat, Szilvi! Örülünk, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal és a kollégáink munkájával. Mindig arra törekszünk, hogy kellemes élményt nyújtsunk.L33 Medical Andrea Lauber ★★★★★ Egyszerű időpont foglalás. Kellemes környezet. Hozzáértő orvosi vizsgálat! Köszönöm!Response from the ownerKedves Andrea! Köszönjük szépen a visszajelzését, öröm számunkra, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal és csapatunkkal! Üdvözlettel, L33 Medical Gizella Sipkovits ★★★★★ A legjobb hely. Udvarias személyzet, hozzáértő szakemberek. Szép környezet. 🙂Response from the ownerKedves Gizella! Köszönjük a kedves szavakat! Örömmel tölt el minket, hogy elégedett volt a munkánkkal és a környezetünkkel. Várjuk vissza sok szeretettel! L33 Medical Kinga Mbanu ★★★★★ Mindenki nagyon kedves volt.Response from the ownerKedves Kinga! Köszönjük a kedves visszajelzését, örülünk, hogy elégedett volt a kollégáink figyelmességével. Várjuk legközelebb is! L33 Medical Alíz Hernád ★★★★★ Amúgy sem megy az ember szívesen orvosi vizsgálatokra, főleg nőgyógyászattal van sok negatív tapasztalat. Viszont az L33 rendelőt szívből ajánlom, jó volt látni, hogy sokan bizalommal lépnek be ide, kellemes hangulat a váróban, kedves és segítőkész recepciós hölgyek. Professzionális orvosi vizsgálat. Köszönöm!Response from the ownerKedves Alíz! Nagyon köszönjük, hogy megosztotta pozitív tapasztalatait! Örömmel látjuk, hogy elégedett volt a szolgáltatásainkkal és a rendelőnk hangulatával. Várjuk vissza Önt szeretettel! L33 Medical Edit Márki ★★★★★ Szép tiszta , igényes környezet . Kedves , segítőkész volt az asszisztens . A rendelő nagyon jól felszerelt , mindenről pontos részletes tájékoztatást kaptam . Az orvos akinél voltam nagyon kedves , figyelmes volt. Szívesen megyek vissza újra .Response from the ownerKedves Edit! Köszönjük a kedves szavakat és a részletes visszajelzést! Nagy öröm számunkra, hogy elégedett volt szolgáltatásunkkal. Várjuk vissza szeretettel a jövőben is! L33 Medical Dia Péntek ★★★★★ Kedves és profi volt a doktorúr, a rendelő pedig tiszta és rendezettResponse from the ownerKedves Dia! Köszönjük visszajelzését, örömmel halljuk, hogy elégedett volt a rendelővel és kollégánk munkájával. Várjuk szeretettel a jövőben is! L33 Medical Dezső Puskás ★★★★★ Jó légkör volt kedvesek voltak türelmes és segitökész volt a doktornöResponse from the ownerKedves Dezső! Örömmel olvassuk, hogy elégedett volt a légkörrel és a doktornő segítőkészségével. Köszönjük, hogy megosztotta tapasztalatát! A jövőben is számíthat ránk!L33 Medical Borbála Lukács ★★★★★ Már évek óta Héra Anna doktornőhöz járok, minden vizsgálat alkalmával átbeszéljük az összes panaszom, a doktornő mindenre készségesen válaszol, a vizsgálat közben is mindent megoszt, bátran kérdezhetek, biztonságos légkört teremt. Az L33 Medical környezete is hozzájárul a kimagasló kliensélményhez, a recepción kedvesek és segítőkészek a dolgozók, a klinika tiszta, igényes és profi!Response from the ownerKedves Borbála! Nagyon örülünk, hogy ilyen pozitív élményekkel távozik minden alkalommal, és köszönjük szépen a kedves szavakat! Továbbra is azon dolgozunk, hogy hasonló élményt nyújtsunk Önnek és minden páciensünknek. L33 Medical
Mi is sütiket használunk
Ez a weboldal is sütiket használ a kényelmes felhasználói élmény biztosításához, a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldal használatának elemzésével történő fejlesztése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében.
Működéshez szükséges cookie-k
Mindig aktív
Az oldal megfelelő működéséhez elengedhetetlen sütik.
Testreszabás
A személyre szabott beállításokhoz elengedhetetlen sütik.
Statisztika
Az oldal működésének és funkcióinak továbbfejlesztéséhez szükséges sütik.Az oldal működésének és funkcióinak továbbfejlesztéséhez szükséges sütik.
Marketing
Testreszabott ajánlatok megjelenítéséhez szükséges sütik.