Második trimeszter: amikor a terhességet tényleg lehet élvezni is

Sokszor hallja az ember lánya, hogy a terhességet ki kell élvezni, hiszen csak pár hónap az életünkből, pedig igazán csodálatos időszak. Pfff, na köszi… aki ezt kitalálta, az biztosan nem hányta végig sugárban az első trimesztert, nem érezte úgy heteken át, hogy minden napja csak a túlélésről szól, miközben legbelül, titokban azt kívánja, inkább lője fejbe valaki, hogy vége legyen ennek a szenvedésnek.

Hát igen, vannak szerencsések, akik gyakorlatilag észre sem veszik a terhességüket, amíg el nem kezd nőni a hasuk, és nem érzik a baba mozgását odabent. Mások pedig már az elejétől kőkeményen érzik, hogy bizony terhesek, ami leginkább hányásban, hányingerben, gyomorégésben, rengeteg gyomorsavban, ételundorban, szagundorban, rossz közérzetben, kóros álmosságban, szédelgésben nyilvánul meg. Ez nyilván kevésbé üdvös állapot, és nehezen tudja az ember úgy érezni, hogy áldott állapotban van, még ha tudja is, hogy mindez megéri, hiszen a baba rendíthetetlenül növekszik odabent.

Jó esetben azonban ez az állapot csak az első trimeszterben jellemző, bár vannak kevésbé szerencsések, akiknél tovább tart, sőt, szinte végigkíséri a terhességet, de ez ritka. A második trimeszter ezután már valódi megváltás: a sok rosszullétes, kínlódós nap után az ember végre újra tud enni, van életkedve, energiája, és igen, végre örülni is tud a terhességnek. Ebben az időszakban értelmet nyer az „élvezi a terhességet” kifejezés.

Amit lehet, ilyenkorra időzíts!

A második trimeszterre vonatkozóan azt szoktam mondani a kismamáimnak, hogy amit csak lehet, időzítsenek erre az időszakra. A babaszoba berendezését, a babaholmik vásárlását, a babakocsi kiválasztását – mindent, ami nagyobb lélegzetvételű dolog, és sok rohangászást igényel. Ezekben a hetekben ugyanis nemcsak ereje van erre az embernek, hanem kedve is: a jó közérzettel szinte együtt jár a tettvágy, előjön a fészekrakó ösztön, és semmi nem okoz nagyobb örömet, mint babaholmik után mászkálni. Aki így érez, használja ki, mert a terhesség végén mindez már a múlté lesz, és megint a háta közepére nem kívánja az ember a szervezkedést és futkosást.

Akkor persze már más nehézségek jönnek elő: a növekvő teher, a vizesedés, a súlytöbblet cipelése már megviselheti az embert. A baba (főleg ugye a babák, így, többesszámban) már nagyok, nyomnak mindenhol, nem kapunk levegőt, a sav liftezik a nyelőcsövünkben, ötpercenként pisilni kell stb. Mielőtt bárki, aki még nem élte ezt át, megijedne, fontos megjegyeznem, hogy bár ez se sétagalopp, semmiségnek tűnt az első trimeszter viszontagságai után. Ráadásul ilyenkor már tényleg mindjárt a kezünkben tarthatjuk a babát – ez a tudat pedig sok mindenért kárpótol.