Síelés terhesen? Második rész – a nagy koppanás

Kis kitekintő után térjünk vissza a mi síelésünkre. Ragyogó napsütés, kiváló ételek, kifogástalan szállás, remek társaság. Hó egy szál se. Akarom mondani pehely… se. Néhány gigantikus hóágyú minden erejét megfeszítve, éjjel-nappal dolgozott azon, hogy legalább valamennyire síelhető legyen 2-3 pálya, összességében nem sok sikerrel. Sebaj, minket ez sem tántoríthat el!

Korán reggel felkeltünk, és irány a pálya! Végig síeltük, azaz inkább szenvedtük a délelőttöt, majd egy gyors hütte-ebéd után folytattuk töretlen lelkesedéssel, hátha megtaláljuk az ideális ívet, ahol nem latyakos a pálya, és a fű is csak kicsit látszik ki. A nap végére beláttuk: minden reménykedésünk hiába való volt: még reggel, az első pár csúszás egész jó volt, ám ahogy közeledett a dél, egyre több síelő jött ki, egyre melegebb lett, egyre jobban olvadt a pálya, majd koradélutántól teljesen élvezhetetlenné és használhatatlanná vált.

Így délután visszamentünk a szállásra picit pihenni a vacsora és az esti társasjátékozás előtt. Már ekkor furcsa érzésem támadt. Nem volt ismeretlen, de nem is tudtam mire vélni. Elkezdődött egy időszakosan jelentkező, „lefele”, a hüvely, gát irányába sugárzó, nyilalló fájdalom-szerűség. Fájdalomnak nem nevezném, de jól sem esett. Korábban menstruációk alkalmával éreztem néha ilyet. Barátnős beszélgetések alkalmával mindig valahogy így nyilatkoztam: nekem a hasam/derekam sose görcsöl menszesz alatt, inkább néha „ott lent” fáj, szúr. De hálistennek tényleg csak elvétve, rövid ideig.

Arra gondoltam, ez most biztos olyan, mintha más – normális – embernek a hasa görcsölgetne, „mintha meg akarna jönni”. Amely érzés teljesen normális lehet a terhesség elején, hisz annak a jele, hogy nő a méh, húzódnak, nyúlnak a szalagok. Úgy voltam vele, biztos nálam is ez történik, csak úgy, mint menstruációkor, most sem ott érzem, mint más; most is máshova sugárzik ki az érzés. A pszichés hatás kedvéért bevettem két magnéziumot, bár meggyőződésem, hogy semmi hatása nincs még ilyenkor.

Szerencsére ez a nyilalló, szúró “miafene” nem bizonyult tartósnak, pár óra alatt szépen csökkent, az este folyamán már csak párszor éreztem, és aludni is simán tudtam.

Másnap reggel ismét korán indultunk, hogy még elkapjuk a nap azon részét, amikor kevesebben vannak, és az idő sem melegedett fel annyira, hogy sártengerré változzon a pálya. Az első lesiklás után azonban nagyon meglepődtem, és – valljuk be – kicsit meg is ijedtem. Már a pálya közepétől éreztem ismét azt a lefelé, gát irányába sugárzó szúró érzést, mint előző nap. Reméltem, ha megállok, abbahagyom a mozgást, majd elmúlik – de nem! A felvonó előtt sorban állva is nyilallt, illetve végig a felvonón is: ülve.

Úgy gondoltam, ennek fele sem tréfa. Gőzöm sincs mi ez és mitől van, de nem is érdekel. Inkább hagyjuk a síelést, ha ilyen érzéseket vált ki belőlem. Mindemellett pontosan tudtam, és többször végig is gondoltam magamban, hogy önmagában a síelés semmi problémát nem okozhat. De akkor sem voltam száz százalékosan nyugodt. Mert jó, jó, hogy nem okoz vetélést. Nem is hiszem, hogy ez annak az előjele lenne. De nem érdekel. Kivált belőlem egy ilyen kellemetlen érzést. Inkább hagyjuk. Amúgy is pocsék a pálya.

Így leültem napozgatni a hütte elé egy tál sült krumplival, és az egyetlen babás könyvvel, amiről azt mondták, érdemes elolvasni – a Suttogóval. Az első pár fejezeten nagyon nehezen rágtam át magam, kínszenvedés volt megszokni az írónő stílusát, de a közepére belejöttem. Majd a végén kétségbe estem: ikrek esetén azt javasolta, hogy ne egyszerre, hanem egymás után szoptassuk a két babát, ebből kifolyólag a „napirendjük” is csúsztatásban lesz. Tehát az ember megszoptatja az elsőt, majd az elnézelődik, közben lehet a másodikat szoptatni, a végén az is szabad programot kap. Ezt követően az elsőt lehet altatni, elalszik, és kezdődhet a második altatása is. Végül – és itt jön a lényeg – azzal zárja mondandóját, hogyha ezt az általa – szakértő – által javasolt ritmust követjük akár 35 percünk is lehet, míg a második gyerek is elaludt, és az első még nem kelt fel!!! 35 perc!! Ha mindent tankönyv szerint csinálunk és az össze is jön. Aztak*rva és napersze…. Maradok a tandem szoptatásnál.

Több nap már nem is próbálkoztam síeléssel, a többiek is csak szenvedtek, naponta párszor csúsztak csak le, inkább napozgattunk, kártyáztunk, játszottunk, volt olyan nap is, amikor csak kirándultunk. Csodaszép volt! És mellesleg akkor semmi bajom nem volt.

Hazaérve első utunk a kórházba vezetett, bevallom, szörnyen ideges voltam, vajon mit látunk majd az ultrahangon? Ugye minden rendben lesz? – Rendben volt 🙂