A pofátlanság határai – 12 órás ellátás a sürgősségin

A múlt vasárnapi ügyeletben este 11 körül érkezett egy értelmes, normális, hatvanas nőbeteg a sürgősségiről. Elmondta, hogy 12 órája van ott, lumbágós, derékfájós panaszokkal érkezett, valamit hogy sajnos gyakran vannak deréktáji panaszai, de most a szokásosnál is jobban fájt, fel se tudott kelni az ágyból. A sürgősségin kapott injekciókat, amiktől csökkent a fájdalma, majd az SBO-s kollégák készítettek laborvizsgálatokat, szerveztek neki neurológiai szakvizsgálatot, hasi ultrahangot és MR vizsgálatot is(!!!). Utóbbi a mi kórházunkban nem áll rendelkezésre, ezért egy másik intézménybe kellett átszállítani. Arra voltak kíváncsiak, hogy nincs-e véletlenül kizáródott gerincsérve.

Szerencsére nem volt. Ám kiderült, hogy van egy óriási, valószínűleg petefészek eredetű daganat a hasában, amiről nem tudni, hogy jó- vagy rosszindulatú. Ezért nőgyógyászati szakvizsgálatot is kértek, így kerültem én is a képbe. Az eddigi vizsgálatokkal egyező eredményre jutottam, sajnos tényleg ott volt az a nagy daganat a hasában, ami nem tűnt nagyon biztatónak. Elláttam fontos információkkal, hogy most mikor mit kell csinálni, mikor és hova menjen, hogy minél előbb tisztázódjon a petefészek eltérés eredete, és kiderüljön, milyen kezelési módot kell választani az ő esetében.  Majd mindent leírtam részletesen a kezelőlapjára is.

Azonban a kikérdezés, a vizsgálat és az útbaigazítás közben is folyamatosan panaszkodott. És panaszainak tárgya nem a fájdalom volt – sőt, elmondta, hogy a hasa egyáltalán nem fáj (aminek „fájnia kéne” a petefészek eltéréstől), és a dereka is jobb már ahhoz képest, mint amikor bejött – hanem a fő probléma az, hogy ő már 12 órája itt van, és azóta csak vizsgálgatják, vizsgálgatják, és már átküldték ide és oda, még másik kórházba is, ahová nagyon nehéz volt átjutni, és ott is sokat kellett várni… És ez milyen borzasztó, enni is csak a büfében tudott mindeközben, és milyen szerencse, hogy volt vele egy kedves ismerőse autóval, aki átvitte a másik kórházba a vizsgálatra, különben még mindig a mentőre várna.

Az egy pillanatig nem merült fel benne, hogy vasárnap, 12 óra alatt annyi vizsgálatot elvégeztek nála, mint másnak fél év alatt sem, többek között MR is történt, amire másnak hónapokat kell várni! Mindezt úgy, hogy nincs MR készülék a kórházban. Megszervezni ügyeletben, sürgősséggel egy ilyen vizsgálatot más intézménybe, borzasztóan nehéz. És mindezeknek hála, kiderült egy, a panaszitól teljesen független betegség; egy nem kizárt, hogy súlyos, akár éltet is veszélyeztető állapot, amit viszont így még az is lehet, hogy időben meg lehet operálni, és nem fog meghalni miatta!!

Nem tudtam, mit mondjak a panaszira: bólogassak, hogy igen, ez tényleg milyen szörnyű, hogy 12 órája itt van (neeeem, ezt semmiképp sem mondanám); vagy vázoljam fel neki, hogy csak és kizárólag örülhet a dolgok alakulásának, miszerint nincs kizáródott gerincsérve, és időben (?) kiderült egy súlyos betegsége, amit így van esélye túlélni… Talán nem kéne panaszkodni az ellátásról.