Erre a terhességi tünetre még én sem számítottam

A náthám már elmúlt, nem folyt az orrom, napközben semmi bajom sem volt. De mihelyst eljött az este, és lefeküdtem aludni, éreztem, hogy nem birok elaludni, ha nem cseppentek orrcseppel. Így is történt mindig, majd az éjszaka közepén minden egyes alkalommal felébredtem arra, hogy nem kapok levegőt. És ismét cseppenteni kellett. Nem folyt az orrom, reggelre sem, semmi más bajom nem volt, egész egyszerűen csak minden éjjel bedugult az orrom, fulladoztam és nem kaptam levegőt.

Első gondolatom az volt, hogy biztos pszichés. Biztos félek még attól, hogy tart a nátha, avagy vissza fog jönni, és jaj-jaj, mi lesz, ha éjjel elölről kezdődik az egész. Pár hét múlva pedig már szinte megszokássá vált az esti és éjszakai cseppentés, így ismét csak arra gondoltam, hogy na ez már tuti, valami nagyon rossz szokássá vált nálam.

Így második gondolatom az orrcsepphez való hozzászokás volt. Nem is olyan rég hallgattam Zacher Gábor előadását, amiben elhangzott, hogy Magyarországon az elmúlt években megnőtt a gyógyszerfüggők száma, kb 100 ezer hashajtófüggő, 70 ezer altató- és nyugtatófüggő, és közel 25 ezer orrcseppfüggő van. Nem igazán szeretnék közéjük tartozni.

Mindeközben megfigyeltem, hogyha félülő helyzetben vagyok, akkor nem dugul be az orrom. Minél vízszintesebben fekszem (alapesetben párna nélkül szeretek aludni), annál hamarabb és annál erőteljesebben jelentkezik az orrdugulás. Ezekkel a panaszokkal, tünetekkel és már lassan összeesküvés elméletekkel traktáltam környezetem, de senki sem tudott okosat mondani.

Egészen addig, amíg…

… amíg össze nem futottam a kórházban egy kedves kolléganőmmel, aki hasonlóan babát várt, csak ő már táppénzen volt, ezért nem találkoztunk gyakran. Meséltem neki a „nagy bajom”, mire ő kapásból rávágta: nekem is! Komolyan?? Nem akartam elhinni! Akkor ez normális? Vagy te mit csinálsz? A válasz nem volt túl biztató, de legalább egy lépéssel közelebb kerültem a megoldáshoz: “semmit sem tudok kezdeni vele, de már az első terhességem alatt is ugyanez volt.”

Teljesen véletlenül szinte ugyanekkor beszélgettem egy kétgyerekes barátnőmmel is, aki elmondta, hogy neki mindkét várandóssága alatt a füle dugult, recsegett és „pattogott”, ami annyira zavarta, hogy fül-orr-gégészetre is elment vele, de semmi okosat nem tudtak tanácsolni, viszont szülés után, ahogy jött, úgy el is múlt szerencsére.

És ebben a pillanatban jött a megvilágosodás: terhesség alatti nyálkahártya duzzanat! Hisz várandósság alatt végig vízvisszatartás van (ezért ödémásak a kismamák), és a nyálkahártyák is – ahova könnyen megy a víz – ödémásak lesznek, azaz megduzzadnak, „felvizenyősödnek”. Ezáltal megnő a térfogatuk. És az olyan szűk helyeken, ahol eleve nincs túl sok tér (fülkürt vagy más néven Eustach-kürt; orr) már egy kis duzzanat által létrejött térfogat növekedés is tüneteket okoz! Annyira evidens és annyira egyértelmű, nem is értem, hogy nem jutott eszembe korábban!

És azért rosszabb, ha mélyebben van a fejem, mert a víz a gravitáció miatt mindig a legmélyebben fekvő területeken gyűlik meg. Klasszikus esetben napközben a bokák ödémásodnak be. (Ezért mondják, hogy fel kell polcolni a lábakat, hisz akkor magasabban lesz, és elfolyik a bokáktól a víz. Tiszta fizika.) Este pedig, ha a fejem párna nélkül túl mélyre kerül, akkor oda megy a víz. Ki is próbáltam az ezek után legkézenfekvőbb megoldást: a 2-3 kispárnán alvást. És láss csodát! Hetek óta először, végre valahára orrcsepp nélkül végigaludtam az éjszakát, és reggel kipihenten ébredtem!

(Azért ilyenkor elgondolkozok rajta, hogy gyerekek mellett ugyanezt vajon hány hónap/év után mondhatom majd el?)

Budaörs
Corvin Pasarét