Az, hogy valaki nem fogan meg spontán, nem jelenti azt, hogy nem lehet gyermeke!
Fontos leszögezni, hogy ha spontán nem is sikerül egy nőnek teherbe esni, az nem egyenlő azzal, hogy nem lehet saját gyermeke. Szerencsére ma már nagyon sok problémát fel tudunk tárni, és eredményesen kezelni, így olyan esetekben is megtörténhet a várva-várt gyermekáldás, amikor spontán nagyon kevés lett volna az esély.
Általában 1 év után érdemes orvoshoz fordulni.
Kamaszkorunkban, mikor ismerkedni kezdünk a szexualitással, mindenhonnan azt hallgatjuk, hogy elég csak egyszer nem védekezni, és máris terhesek leszünk. Később azzal azért tisztában vagyunk, hogy ez nem ennyire egyszerű, de az mégiscsak sokkoló lehet, mikor hónapokig nincs eredmény.
Sokkoló, de teljesen normális. Általában, ha mindkét fél egészséges, 1 év alatt 80 százalék esély van arra, hogy sikerül összehozni egy terhességet. Éppen ezért a mai általános javaslat, hogy egy évig „próbálkozzanak” a párok, és ha ennyi idő alatt nem jön össze a baba, érdemes elkezdeni a kivizsgálásokat.
Első alkalommal egy alapos beszélgetésre kell számítani, majd néhány alapvizsgálat következik. Először mindig a gyakori akadályokat kezdjük el kizárni, így haladunk a ritkább és összetettebb problémákig. Ez eleinte néhány vérvételt, ultrahangot jelent, esetleg fertőzések jelenlétének kizárását.
Ezzel egy időben érdemes elkezdeni a férfi vizsgálatát is, ami nem különösebben megterhelő: spermamintát kell leadni, amit aztán laborban vizsgálnak.
Ez a folyamat eleje, ezen eredmények átnézését követően tudok javaslatot tenni a további lépésekre.
A vizsgálatok sora nem teljes: vannak még lehetőségek, és az egyéni helyzetek, eredmények befolyásolják, hogy mit és milyen sorrendben végzünk el.
Orvosfüggő is, hogy mit javasol, és mit nem – éppen ezért én azt szoktam tanácsolni, hogy lehetőség szerint ne szaladgáljon a pár mindig más és más orvosokhoz. Válasszanak egy orvost, akiben bíznak, és csak indokolt esetben váltsanak, ne „több szem többet lát” alapon.