A lombikot megelőző időszak I. – békés tervezés

Az elmúlt két hónapban írni sem tudtam. Kicsit megborultam, kicsit kiakadtam, kicsit elveszettnek éreztem magam… nehéz pontosan megfogalmazni. Nem is olyan rég a Forgács Intézetben voltam gyakorlaton, szakmai továbbképzésen – ahogy tetszik. Egyértelmű volt, hogy hozzájuk fordulok segítségért.

Ahogy beléptem, mindenki örömmel fogadott: nővérek, orvosok, biológusok: de rég láttak, hogy vagyok, mi újság? Én meg abban a pillanatban, ahogy válaszra nyitottam a szám, elsírtam magam, záporozni kezdtek a könnyeim, majd nagy hüppögések közepette elmeséltem, hogy mi a helyzet. Nagyon hülyén éreztem magam, hisz ők minden nap, naponta többször találkoznak hasonló helyzetben lévő nőkkel, sőt, sok esetben az enyémnél súlyosabb problémával néznek szembe… mégis én sírok. De ahogy mondani szokás: mindenkinek a saját problémája a legsúlyosabb. Azonban mindemellett is tündérek voltak: nyugodjak meg, igyak egy teát, üljünk le, beszélgessünk lazán mindenféléről, miért félek, stb… Kicsit később már nyugodtan tudtam a különféle leletekről és eredményekről beszélni az egyik orvos kollégával. Volt egy pillanat, amikor megpendítette, hogy csak kéne még egy laparoscopiát (hastürözést) csinálni, hogy tisztább képet kapjunk, de mivel én ezt nagyon nem szerettem volna (még fél évvel csúszna minden…) nem forszírozta tovább.

Ezután számtalan vérvétel következett, megannyi egyeztetéssel, míg végül eldőlt: ún. long protokollt fogunk csinálni, azaz már a várható menstruáció előtt egy héttel el kell kezdenem szúrni magam egy bizonyos típusú hormonnal. Nem féltem a hasba szúrástól, de azt se mondhatnám, hogy örömmel döftem magamba a tűt. Őszintén megvallva: nem a legjobb érzés. Sőt, néha kifejezetten fájdalmas. Azt tapasztaltam, hogy jobb oldalon fájdalmasabb, mint bal oldalon. Gőzöm sincs miért… Így visszagondolva, amikor megkérdezték tőlem, hogy milyen protokoll szerint szeretném stimulálni magam, nem azt kellett volna mondani, hogy rájuk bízom, hanem azt, hogy “amiben a legkevesebb injekció van”. Késő bánat 🙂

Innentől kezdve már lehetett számolni, hogy kb. mi mikor lesz. Azaz egy hét múlva megjön, aztán a 3. naptól újfajta hormont adok, ez után 5 nappal lesz az első ultrahang, majd kétnaponta ellenőrzés, és a 12-14. nap körül leszívás, majd rá 5 napra visszaültetés. Ahogy számoltam, október 23. körülre jött ki a visszaültetés esélyesnek, ami nem csak a nemzeti ünnep miatt vicces, hanem azért is, mert aznap van a szüleim házassági évfordulója.

Ez eddig mind szép és jó, vázoltam a helyzetet a munkahelyemen is, kb. mikortól ne számítsanak rám, amikor egyszer csak…

(folytatás)

Budaörs
Corvin Pasarét