Alighanem minden kismama rémálma, hogy idő előtt elkezd folyni a magzatvize – vagy épp időben, de nagyon nem alkalmas pillanatban, például amikor épp nagybevásárol. Mindenesetre a korai magzatvízfolyás olyasmi, amit senki sem szeretne átélni, és igyekszik nem is gondolni rá. Ezzel én is így voltam, habár nyilván tudtam, hogy ikerterhességnél nagyobb a koraszülés kockázata, meg voltam róla győződve, hogy nálam minden rendben lesz (azért persze megtettem minden biztonsági intézkedést, amit tudtam, például adtam magamnak rendszeresen tüdőérlelőt).
Aztán egy szép napon, terhességem 32. hetében úgy éreztem, valami folyik. Persze egyből belém hasított, hogy basszus, a magzatvíz! Azért igyekeztem nem azonnal pánikolni, kiszaladtam vécére, pisiltem, jól megtöröltem magam, majd megnéztem ultrahanggal, mennyi magzatvizem van (tiszta szerencse, hogy épp a rendelőben voltam). A magzatvizet átlagosnak mértem, de még mindig éreztem, hogy valami bizony folyik. A rendelésnek épp vége volt, szóval irány a kórház.
Mi van, ha tényleg magzatvíz?
Odafelé a kocsiban végigfutott minden a fejemben: ha most folyik a magzatvizem, mit lehet tenni? Ha nem túl sok, lehet várni, amíg hat a magzati tüdőérlelő, kapok profilaktikusan antibiotikumot, 12 óránként nézzük a gyulladásos paramétereket vérből… de sokáig nem lehet húzni, mert nagyobb a veszély, mint a haszon. Ha már kevés a víz, vagy emelkednek a gyulladásos paraméterek, vagy a babáknál van valami baj, akkor rögtön császár.
32. héten járok… kérdéses lenne, hogy maradhatunk-e egyáltalán a Dél-Pestiben, hisz ott a PIC csak 33-34. héttől fogadhat koraszülötteket. Oké, mondjuk megoperálnak, és jól leszek. Gyerekek sokáig inkubárotban, a PIC-en. Oda lehet költözni hozzájuk. Majd betolakodott az agyamba egy roppant lényeges kérdés: mi is lesz most a horoszkópjuk?
Aztán visszaterelődtek a gondolataim ennél sokkal nagyobb problémákra: még nem vettem semmit! Hova megyünk haza? A házunk még épül. Majd a kórházból telefonon irányítom a családot, hogy hol és mit vegyenek meg? Vagy megrendelek mindent a netről?
Akkor menjünk vásárolni!
A kórházban az ügyeletes kollégám megvizsgált. Ilyenkor feltárjuk, látótérbe hozzuk a méhszájat, és kicsit megmozgatjuk a babákat a hasban, hogy jön-e víz. Nem jött. A hüvelyből lehet mintát is venni hüvelyi AFP-re, ami a magzatvízben van, a hüvelyben simán nincs. Így meg lehet határozni, hogy valóban van-e magzatvíz folyás. Amíg vártuk az eredményt a laborból, megnézett ultrahanggal, ő se látta kevesebbnek a magzatvizet.
Kezdtem megnyugodni, elbeszélgettünk a szülésznőkkel és ügyeletes orvosokkal, segítettem is nekik a munkában, ha már bent voltam. Közben megjött az eredmény: negatív, azaz nincs magzatvízfolyás. Hurrá!!! És egyúttal… basszus, akkor vizeletcsepegés volt! Annyira gáz, és annyira, ciki, hogy még és is összekeverem a kettőt! Pedig milliószor elmondom mindenkinek, hogy lehet megkülönböztetni. Hát, asszem megállapíthatjuk, hogy sehogy…
Mindenesetre az ijedtség hatására másnap a nyakamba vettem a várost, és mindent megvettem, amire szükségünk lehet. A bababútoroktól a kisruhákon át az utolsó melltartóbetétig mindent – is.
Olvasd el mit mond néhány - hozzád hasonló - ügyfelünk, miután kipróbálták szolgáltatásainkat!
L33 Medical - Pasarét
Kitűnő5.0★★★★★ 1208 vélemény alapján Írjon rólunk véleményt ittRebeka Ország ★★★★★ Nagyon jó hangulatú a rendelő, figyelmes és kedves a személyzet, a Benkovics doktornő alapos és barátságos, örülök, hogy őt választottam a vizsgálatra.Eszter Meiszterics ★★★★★ Kevés szó esik azokról az asszisztensekről, akik munkaidőn kívül is nézik az emaileket és válaszolnak. Hónapokkal később is emlékeznek a páciensre. Sehol nem tapasztaltam ilyet! Ahogy azt sem, hogy pénteken délután S.O.S. kapok időpontot az akut problémámra. Az asszisztens hölgy mindent megtett, hogy segítsen. Köszönet az L33 munkatársainak.Pálma Kovács ★★★★★ Nagyon kedvesek, teljesen nyugodtan tudok a vizsgálatra érkezni.Adrienn Kerékgyártó ★★★★★ Szívből ajánlom mindenkinek! Gyönyörű váró, jól működő foglalási rendszer, jól képzett, empatikus, szakmájukhoz kiválóan értő orvosok, a recepciós hölgy pedig nagyon kedves és segítőkész! Mindig lehet plusz egy kérdésem, a vizsgálatok nem "futószalagon" történnek. Ide mindig nyugodt szívvel érkezem.Orsi Szász ★★★★★ Alaposak és informatívakZselyke Kelemen ★★★★★ Letisztult, barátságos és szép környezet. Már rögtön a recepciós lánynak járna az 5 csillag, aki olyan kedves volt hogy már két alkalommal is vigyázott a kisfiunkra amíg mi bent voltunk a vizsgálaton. Két doktornőnél jártam már (Farkas Eszter és Dajka Dalma doktornő) mindketten kedvesek, alaposak voltak és nyugodt légkört teremtettek a vizsgálatok során, biztonságban/ jó kezekben éreztem magam végig. Mindenkinek ajánlom a rendelőt!Ivett Lakos ★★★★★ Empátia, emberség, szakértelem, alaposság. Egy rendelő, ahol tényleg mindent elmagyaráznak, biztonságban érzem magam, bármennyit kérdezek, a legnagyobb türelemmel, és szaktudással válaszolnak, és ahova tudom, hogy bármikor nyugodtan, szorongás nélkül visszamehetek bármilyen kérdéssel, panasszal. Legnagyobb hála és köszönet Dr. Benkovics Júliának, és az L33 csapatának!!! Itt tényleg a legjobb kezekben érzem magam.Adrienn Ágics ★★★★★ Kedves, biztonságos légkör párosult Benkovics doktornő magas szintű szakmaiságával.Edina Szalma-Orosz ★★★★★ Csakis szuperlatívuszokban tudok beszámolni a rendelőben eltöltött időről, Benkovics doktornő egy csoda, nem kérdés hogy legközelebb is ide jövök, köszönöm! ❤️Brigitta Bűrös ★★★★★ Nagyon kedves és körültekintő a doktornő. A recepción a kolléganők nagyon segítőkészek.Márti Varró-Fekete ★★★★★ Ha lehetne adni csillagos 5-öst, akkor biztosan azt adnék! Dr. Benkovics Júliánál jártam most először, de nem utoljára. Új szintre emelte az eddig tapasztaltakat, ami a nőgyógyászatot illeti, iszonyúan figyelmes, profi, segítőkész és megoldás-orientált.Köszönöm!Kata Kovacs ★★★★★ Vegtelenul pozitiv elmeny volt es orom vegre korultekinto szakmai hozzaallast kapni a penzemert 🙏mindenkinek csak ajanlani tudom en biztos hogy a jovoben ide fogok jarni ;)Nikolett Gutyánné Szalai ★★★★★ Nagyon kedves, figyelmes volt a doktor úr, a stílusa és a hozzáállása oldotta a vizsgálat miatti feszültségem.Klári Cs ★★★★★ Mindenkinek szívből ajánlom ezt a rendelőt . Pontosak, udvariasak. Farkas Eszter doktornő empatikus , kedves , professzionális . Végig mindenről tájékoztatott , biztonságban , kellemesen éreztem magam .Sóti Erika ★★★★★ Kedves, tiszteletteljes ellátás! Éreztem, hogy a doktornő igazán odafigyel rám. Támogató közeg!Enikő István ★★★★★ Szívből ajánlom a rendelőt mindenkinek!Amellett, hogy gyönyörű, letisztult és megnyugtató a környezet, mindenki őszintén nagyon kedves és empatikus. Itt tényleg minden kérdésedet felteheted és biztosan választ is kapsz rá.Én Benkovics Júlia doktornőnél jártam, aki végtelenül kedves, precíz, figyelmes és maximálisan egyenlő partnerként kezeli a pácienseket. Kiváló szakember! Már a jelenlétével megnyugtatja az embert.Ezúton is köszönök szépen mindent!Bettina Hernyák ★★★★★ Nagyon szép a rendelő, mindenki nagyon kedves volt. Farkas Eszter doktornő segítőkész és minden kérdésemre részletesen válaszolt.Nikolett Herceg ★★★★★ A rendelőben mindig nagyon kedvesen fogadnak az asszisztensek, segítőkészen állnak hozzám, az orvosok lelkiismeretesen végzik munkájukat és kedvesek, tájékoztatnak, ezért is nyugodtan térek vissza minden alkalommal.Luca Bacsik ★★★★★ Nagyon kedvesek az itt dolgozók , remekül végzik a munkájukat. Csak ajánlani tudom !Beáta Vida ★★★★★ Nagyon figyelmesek, barátságosak, pontosak, csupa ++++
L33 Medical - Corvin
Kitűnő5.0★★★★★ 1469 vélemény alapján Írjon rólunk véleményt ittEva Veres ★★★★★ Csak ajánlani tudom, kedves, segítőkész személyzet és orvosi csapat. Igényes helyszín, egy rendelőhöz képest nagyon otthonos környezet :)Letícia Bardócz ★★★★★ Elképesztő kedves mindenki, eddig még csak 2 alkalommal voltam, de szinte biztos vagyok benne, hogy ide fogok visszajönni legközelebb is. Dr. Iszlai-Téglás Beátánál voltam szűrővizsgálaton és Dr. Fülöp Fanninál pedig lézeres kezelésen. Mindketten nagyon kedvesek voltak, folyamatosan mondták, hogy mikor mi fog történni, mire számítsak. Nincsenek buta kérdések, mindenre nagyon kedvesen és türelmesen válaszolnak. Sosem szerettem a nőgyógyászati vizsgálatokat, s bár még most sem a kedvencem, sokkal kevésbé fogok izgulni a következő alkalommal. Sosem távoztam még mosolyogva ilyen vizsgálatok után :) csak ajánlani tudom!! A rendelő is nagyon kellemes, tiszta, modern.Panka Nikola ★★★★★ Szép, igényes és tökéletes ellátás. Már többször igénybe vettem a klinika szolgálltatásait és mindig ugyan abban a tökéletes ellátásban részesültem. Finom kávé és kedves asszisztensek.Apollónia Kincső Dr. Sebestyén ★★★★★ Héra Anna doktornő a világ legcukibb nőgyógyàsza. Előtte mindig férfi dokihoz jártam, aztàn költözés utàn vàltanom kellett és ismerősök őt ajànlottàk. Egy percig sembàntam meg!Idén a harmadik éve, hogy hozzà jàrok. :)Ágnes Igaz ★★★★★ Nagyon kedves volt a doktor Úr, és az asszisztensnő is. Az orvos mindent elmagyarázott, hogy mi fog velem történni.A kezelést szinte nem is éreztem.Minden félelmem nagyon hamar elmúlt, megnyugodtam.Köszönöm!Jó szívvel ajánlom mindenkinek ezt a rendelőt, az ott dolgozó orvosokat, nővéreket!Helga Wermuth ★★★★★ Nagyon kedvesek es segítőkészek, lelkiismeretes orvosok akik gyógyítani szeretnének. Csaj ajánlani tudom.Anett Peszeki ★★★★★ Szep, tiszta rendelo, kedves, segitokesz szemelyzet. Kulon meg 15 csillag Hera Anna doktornonek 🤗Krisztián Kerekes ★★★★★ Minden simán ment, és egyesével végigvettük az eredmény minden értékét, elmagyarázták mi mit jelent.Anita Méhész ★★★★★ Kedves recepciós hölgyek fogadtak.A doktor nő precíz, kedves, türelmes. Minden kérdésemre válaszolt. Teljesen elégedett vagyokJudit Tüzér ★★★★★ Mindenki nagyon kedves volt a rendelőben, maga a hely modern és barátságos. Megnyugtatónak találtam a falon lévő idézetet, hogy ebben a rendelőben mindig lehet még egy kérdése az embernek. :) Dr. Bíró Noémi a legemberségesebb orvos, akivel eddig találkoztam, mindent nagyon érthetően elmagyarázott, megnyugtatóan kommunikált felém mindent, tanácsokat adott.Judit Benga ★★★★★ Empatikus, közvetlen, barátságos légkör, szakértelem, gyakorlatias orvosi tanácsok⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️Móga doktor úrnál jártam, szívesen ajánlom másnak is!Edi iroda ★★★★★ Kitűnő hely, csak ajánlani tudom szívből, mintahogy Corvinon kívül Pasarétit is! Kiváló kedves orvosok, asszisztensek, recepciós hölgyek!Egyesegyedüli gond, hogy dr Kovács főorvos Úr már nem rendel sajnos egyik L33-ban sem😔 Budapesten !Nóra Albrecht ★★★★★ Nagyon jó, és korrekt volt. Mindenki kedves és segítőkész.Rita Szabó ★★★★★ Tényleg minden kérdésemre választ kaptam, türelemmel, hitelesen, emberien, profin! Nagyon köszönöm!György Orgoványi ★★★★★ Udvarias, gyors, várakozás mentes kiszolgálás.Így kellene működni az egész egészségyügynek is, amelyért egy életen át fizetünk!Kálmánné Bácsatyai ★★★★★ Jó napot kívánok!Nagyon kellemesen csalódtam,meg tudtam beszélni a kérdéseimet.Köszönőm.Adrienn Kalányos ★★★★★ Kedves Recepciós jo hangulat idopont elott érkeztem de nem volt problemaKényelmes tiszta nyugodt környezet fogadott csak ajánlani tudomKósa Bernadett ★★★★★ Kiváló, készséges szakemberek egytől-egyig. Kellemes, lágy légkör. Ha magánrendelő, akkor innentől számomra L33. :)Orsolya Tompai ★★★★★ Hamarabb érkeztem a vérvételre, mint a lefoglalt időpont, de nem kellett várnom. Nagyon kedves volt a hölgy, aki vért vett. Egyszerű az online időpont foglalás.Rita Tokár ★★★★★ Itt a legjobb kezekben vagyok! MINDENBEN segítségemre voltak, máshová nem is megyek! Profi csapat, akik nagyon-nagyon figyelmesek, segítőkészek!Dr.Nagy Boglárka pedig a legszimpatikusabb doktornő, akivel valaha találkoztam. Kisugárzásával, hozzáértő szakmai tudásával maximális támogatást, segítséget kaptam. Köszönöm! 💕
L33 Medical - Budaörs
Kitűnő4.9★★★★★ 657 vélemény alapján Írjon rólunk véleményt ittAttila V ★★★★★ Kellemes hangulatú hely, egyáltalán nincs nyomasztó orvosi rendelő érzete. Kicsit eldugott a bejárat, de pont amikor elbizonytalanodunk, hogy jó helyen járunk-e, akkor kell menni még egy kicsit. Senkit ne tévesszen meg, hogy mindenhol nőgyógyászat van kiírva, más szolgáltatásuk is itt található.eszterkajan ★★★★★ Kedvesek és gyorsan kaptam időpontot! Minden tiszta, rendezett, jól lehet parkolni! Barátságos váró ès rendelők.Purt Petra ★★★★★ Kedves asszisztens és orvos, szép környezetSzabó Dóri ★★★★★ Ide járok terhesgondozásra és iszonyat kedves mindenki, a doktornő segítőkész, nagyon alaposan kivizsgál, minden kérdésemre válaszol, egy rossz szavam sem lehet, pedig alapvetően kritikusnak tartom magam..Az időpont is komolyan van véve, pontban akkor be is hívtak eddig mindig!!Sőt, telefonon is kellett kérnem egy igazolással kapcsolatban segítséget, le a kalappal a recepciós hölgy előtt, maximálisan segítőkész volt és a megoldásra fókuszált.Csak ajánlani tudom!!! 😊Berkes-Szentirmai Richard ★★★★★ Gyors műtéten estem át , minden rendben ment. Csak ajánlani tudom őket ☺️Erzsébet Biróné Móricz ★★★★★ Több alkalommal jártam a budaörsi rendelőben, az ott dolgozó orvosok és asszisztensek kedvesek és figyelmesek.A rendelőben tisztaság van és jól felszerelt.Belina Timea ★★★★★ Szép, tiszta rendelő egy nyugodt környezetben, ahol kedves, mosolygós és segítőkész recepciósok várnak.Héra Anna doktornőnél jártam nőgyógyászaton, aki nagyon alaposan kikérdezett és megvizsgált, minden kérdésemre készségesen válaszolt, egyszer sem éreztem kellemetlenül magam a vizsgálat során. Nála rendesebb, profibb, emberségesebb orvoshoz még nem volt szerencsém, a doktornőt és a rendelőt is meleg szívvel ajánlom!Barbara Simonics ★★★★★ Hihetetlen kedves mindenki, türelmesek, kérdezhetsz, elmagyaráznak mindent, h az ember értse. Imádom ezt a rendelöt! És az új helyük is nagyon szép Budaörsön :)Krisztián Kovács ★★★★★ Profi, gyors, korrekt.Kalóz Vega ★★★★★ Ha várakozás nélküli, fájdalommentes vérvételt szeretnél, itt a helyed:) Karcsi nővér egy igazi csoda! A recepciós hölgy kedvessége is sokat segít, ha izgulsz egy kicsit!Cintia Balázs-Budai ★★★★★ Minden szuper volt.A recepciósok nagyon kedvesek, a doktornő pedig rendkívül körültekintő.Minden kérdésemre választ kaptam.Köszönöm mégegyszer!A jövőben is igénybe fogom venni a szolgáltatásokat.Fruzsina Szilágyi ★★★★★ Még csak egyszer voltam, de nagyon elégedett vagyok. A rendelő igényes, a doktornő szakmailag nagyon felkészült, és úgy válaszolta meg a sok kérdésem, hogy végre nem éreztem, hogy gond, hogy érdeklődöm. Szerintem vissza fogok járni. Az ügyintézés telefonon, e-mailben könnyen és gyorsan megy.Anikó Vámosi ★★★★★ Megbízhatóság és alaposság jellemzi a doktornőt.Krisztina Fodor ★★★★★ Nagyon kedves volt mindenki a Doktornő elmagyarázott mindent érthetően, csak ajánlani tudom.Orsolya Majorosné ★★★★★ Biztonságot nyújt minden téren. A szaktudás, a türelem, a felszereltség a környezet.Katinka Pozsgay-Farkas ★★★★★ Először jártam az L33 budaörsi rendelőjében Dr. Tóth Edina doktornőnél. A doktornő és a recepciós hölgyek is nagyon kedvesek voltak, a rendelő pedig igényes és jól felszerelt.Zita Kovács ★★★★★ Könnyen megközelíthető, bizalmat sugárzó hely. A doktornővel maximálisan meg vagyok elégedve.Bea Oroszki ★★★★★ Először voltam az L33 Medicalnál Budaörsön . Kedves recepciós , nagyon tiszta rendelő . Dr. Rencz Rita doktornőnél voltam ,nagyon kedves és mindent elmagyarázott csak ajánlani tudom.Timea Helyiné Molnár ★★★★★ Nagyon szép, tiszta és igényes rendelők, jól felszerelt eszközökkel. Mi Kerepesi doktornőnél voltunk Budaörsön a tinédzser lányommal és maximálisan elégedettek vagyunk, nagyon alapos és mindent részletesen elmagyaráz, lelkiismeretes munkát végez, csak ajánlani tudom mindenkinek!Éva Kiss-Fehér ★★★★★ Sajnos többször volt nagyon rossz, kellemetlen tapasztalatom más orvosoknál, úgyhogy nagyon izgultam a vizsgálat előtt. De szerencsére minden félelmem alaptalan volt, a doktornő (dr. Purcsi Katalin) nagyon kedves és készséges volt. Végre nem kell félnem!
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.